Kéthavonta jelentkező rovatunkban Boka László egyetemi docens, az MTA (most ELKH BTK) ...
Rovatok
Kapható a decemberi Újvárad
Másodízben jelentkezik az Újvárad folyóirat Műhely száma, mely ezúttal néhány ...
Patak Márta prózái
Véletlen hagyaték El kell engednem. Hónapok óta ezt sulykolom magamba, és hol határozottan, ...
A cserben hagyott (újság)olvasó
Az emberek jobban hisznek a Facebooknak, mint az újságoknak, mondta ennek a lapnak a hasábjain ...
Nyolcból három
J.D. Payne, Patrick McKay: A gyűrűk ura – A hatalom gyűrűi Hogy mondják erősebb ...
Média: közpénzen vásárolt jóindulat
Idén nyolc helyett csúszott vissza Románia a Riporterek határok nélkül nemzetközi ...
Irlanda Kristóf prózái
Hozzáállás kérdése Nincs semmi, amihez ne lehetne komolytalanul állni. Apám képes volt ...
keleteurópai nő lehunyja szemét
praktikusságba öltözök ma reggel, sűrű szövése kivédi az esőt, legfelül a lódenkabát, ...
Liselotte az új váradi stúdióban
Szegény nő, élni szeretne, és nem tudja, hogyan kell. Férjet keres, szerelmet, tán ...
Múzeumpedagógia – divat és lehetőség között
Az őszi hónapokban jó benézni egy-egy múzeumba. Ma már nem a poros, megsárgult, statikus ...










