MEGOSZTOM

kiskoromban tündérekről álmodtam

meg egy olyan jövőről
tudod olyan nagybetűsről
amiben minden nap csirkepaprikás lesz ebédre
hogy ekkorra már harmadéves orvostanhallgató leszek
mama és tatáék sírnak a ballagáson
senki sem fog bagózni a családból
szerelmes leveleket írok
lesz egy házunk a tónál
azt az álmot elfelejtettem
amiben egy részeg öregember
biciklijét támasztva kerget az úton
és idegenül suttog valamit
beszaladok az udvarra
az egész család ugyanazt kiáltja 
aztán képszakadás
az internetet alig értem el
másnap rákerestem mit jelenthet a szó
több nyelvről is lefordítottam
de csak az maradt meg hogy halál és én

Andó Réka a Partiumi Keresztény Egyetemen végzett Nagyváradon magyar-angol nyelv és irodalom szakon. A család a mindene, tizenegy macskája és a két kutyája, a mintás zoknik és trapéznacik.

MEGOSZTOM

Egy ló ügetése

Ez most szerelmesvers.
A vers beszélője gyengéd érzelmeket próbál kifejezni a sorok közt.
Ez nem olyan szerelmesvers, ami nem is a szerelemről szól,
nem egy elfajzott ál-érzelem esztétizált belemagyarázása;
ez a vers nem árulja el a költőt (versbeszélőt) érzelmeiben,
holott a vers megírásakor a költő (versbeszélő) ártatlan,
szánandó tudatlanságban szenved
a leírtak mögött meghúzódó valódi jelentés ügyében,
értsd: önbeteljesítő jövendölést fogalmaz meg az adott szerelem
csorbulásának módjáról. Jaj, szegény költő!
Ez a szerelmesvers nem a szerelem nehézségeiről szól,
és arról sem tesz tanúbizonyságot,
hogy milyen áldozatokkal jár e vitatott érzelem.
Ez a szerelmesvers zavarba ejti a versbeszélőt (költőt),
mert az ihletet adó szerelem-konstelláció
nem reagál az addig felduzzasztott reflexekre.
A költő (versbeszélő) magasba emeli a jól megmunkált pajzsot, a kikalapált
kardot,
felveszi a pozíciót és nem történik semmi, a pajzs súlyos lesz, a kard húzza
karját;
az egész kép inkább nevetséges, mintsem fenyegető.
Indokoltság hiányában leereszti a harci díszt.
Mert ez a szerelmesvers nem vitatkozik a szerelemről,
ez a vers nem nyomaszt ideálokkal,
melyektől a szerelmesek roppant kínosan éreznék magukat,
minthogy az örökös megfelelni vágyás
az első napsugarakkal bassza szájba a lehetséges érzelem virágázását.
Ez a szerelmesvers kézenfog és hazakísér, de nem ront ajtóstól a házba,
napról-napra húzódik közelebb;
ez a szerelmesvers virágot és csokit hoz,
pedig már a filmek is gyanakvóan pillognak a virágcsoki őskövületét
elnézve;
nincs türelmük egy ló ügetésének kifeszített mozzanataiban elmerülni.
Ez a szerelmesvers egyszerre a test és a lélek dolga.
Ez a szerelmesvers nem gyötrelmes és nem plátói.
Sőt, egyértelműen kínálja magát, nem kérkedik, nem gőgösködik,
nem kérdőjelez meg, nem bizonytalanít el, nem ordibál éjjel kettőkör,
nem vág a falhoz, nem tűnik el egész éjszakára nyomtalanul,
nem bassza a kádba a levest, nem bűzlik a piától reggel nyolckor,
nem okoz gyomorfájást, állandó készültségben levést,
hogy mikor kell előkapni a pajzsot, megragadni a kardot,
és nem nyom rád minden felelősséget.
Ez a szerelmesvers nem bánt, nem kerget a sötét kút legmélyére,
ebben a versben senki nem mondja, hogy szeret,
holott mindent elkövet, ami ennek az ellentettje.
Ez a szerelmesvers nem zaklat.
Ez a szerelmesvers nem a szerelem megúszásáról szól,
Mert ez a szerelmesvers nem akarja megúszni a szerelmet.

A vers beszélője (költő) szelíd, akár a hártyásodó tócsa.
A vers beszélője (költő) betekintést enged a szerelmesversbe vetett
bizalom visszaszerzésének folyamatába.
Ez most szerelmes vers.
Szeret.
MEGOSZTOM

variációk

egy örkényesen szép halálra gondolok 
a molyaimnak hormonost 
nem én gondoltam 
de 
ilyet lehet kapni meg biztos még 
mást is modern kor sok már az intelligencia 
még a természetes is sok már
már biztos olyan is van hogy csak gondolok rá 
s akkor elpusztul 
amikor eszembejut nem is olyan vicces 
mert ma 56 van s ezzel csak ne viccelődjem 
meg se nem -k  
mert ez volt az 
jut eszembe 
amikor elkergettétek a népellenes honfitársaitokat
de ennél jobb már nem lesz
gondolom
úgy fáj
hogy ami fáj 
mindet eldobnám
bele a fénybe ahova meg a molyok se nagyon 
de majd a hormon
október
sehol egy ember 
az ilyennek le is jár a szavatossága hamar
MEGOSZTOM

OLAJÁG

Természetesen szerettük a galambokat. 
Galambszelíd. Galamblélek. Galambpár.
Csupa megértés. Érzékenység. Fehérség.
Nem véletlen, hogy a béke szimbólumai
ezek a madarak. Olajágat hoznak nekünk
özönvíz után. Persze zavart, hogy átjártak
a szomszéd ház padlásáról, és a fürdőszoba
ablaka alá piszkítottak. De megoldottuk.
Szereltünk oda egy rácsot. Röpködtek
így is a kertben. Le-leszálltak a háztetőre.
Egyszer az udvaron találtuk az egyiket,
húzta a szárnyát, nem tudott elrepülni.
Vizet adtunk neki, valamennyi kölest is, 
éjszakára bevittük a garázsba. Reggelig
helyrejött, és amire egyet-kettőt fordultunk, 
már nem volt ott. Aztán meggyűlöltük
a galambokat. A nyáron hosszú hetekig
nem volt eső, és közben fészket raktak
az ereszcsatornába. Lentről nem láthattuk,
és nincs olyan hosszú létránk, hogy odáig
felmásszunk, de minden bizonnyal már
költöttek is, mert egy idő után mintha
többen lettek volna, mind hangosabban
kaparták a bádogot, ahogy nőttek a fiókák.
Legalábbis ezt feltételeztük. Állandó zaj
és bűz is. Lent pedig galambszar vastagon.
Meg kellett nézni, hova lépünk. Köztudott,
hogy a madár sem piszkít a fészkébe. 
Nem gondoltam volna, hogy ennyire lehet
utálni a békegalambot. Fordulnátok fel!
Dögölnétek meg! Majd utánaolvastam. 
A galambok sokféle betegséget terjesztenek.
Nem baj, mondtam Annának, ezeknek 
egy csepp eszük sincsen. Hiszen úgyis
jön az eső előbb-utóbb, és kiönti őket.
Tényleg. Hatalmas viharral ért véget a nyár,
villámlott, dörgött, zuhogott egész este.
Vajon mi van a galambokkal? Kimentem. 
Sötét volt. Zseblámpával odavilágítottam.
Ültek ketten a csatorna szélén. Csak ketten.
Ázottan, szétálló tollakkal. Hallgattak
egymáshoz simulva. Idelent a csatorna
szájából ömlött a víz. Ismét szerettem őket.
Szégyelltem, hogy azelőtt gyűlöltem.
De félek, hogy a szeretet sem tart sokáig.
Nem tudom, hogyan lehetne változtatni
az életünkön. Talán csak ennyi kellene. 
Látni, hogy gyengék azok is, akik erősek.
MEGOSZTOM

A szamár éve

Adventavit asinus, pulcher et fortissimus

Na nézd már, hogy egy ilyen kigúnyolt alakot is porcelánba lehet önteni
mondom a lányomnak a bolhapiacon
Feltekint a használt puzzle-k közül
nézi a töredezett poros szürke szőrű 

megbántott tekintetű málhás szamarat
amit a háztartási dolgok között találtam 
Perzsául a szamárra két szó is van, magyarázom,
mindkettő sértés
és a harmadik, ami a szamárfül
de az meg nyulat jelent
Hazaviszem a szamarat és a tűzhely mellé teszem
megtöltöm a kosarakat kurkumával meg fahéjjal
A lányom beletesz egy fogpiszkálót a szájába
hogy a széna kiálljon
Megsimogatom a barátom fülét és súgom neki:
Most te és én vagyunk, te kis ágrólszakadt szomorúság

Olyan semmi idő van már
se nap, se szél, se hó vagy eső se
csak egy szürke jelentéktelen égbolt
Ne beszélj butaságot, ellenkezik a lányom
a szél akkor is van ha nem látod
Fokhagymát pirítok repceolajban
egy Kaszpi-tengeri padlizsánpüréhez
A kurkuma összefoltozza a csempét
A lányom hozza a filctollait s azt mondja:
Fessünk mindent sárgára

Régen az udvarokban az asztalokat feldíszítették 

politikai eseményeket ábrázoló figurákkal
hogy a vacsorázó társaságot beszédtémákkal lássák el
Porcelánból készült miniatúrákat rakunk ki magunkról
hogy a figyelmet rólunk el és felénk tereljük
Étvágygerjesztővé tesszük magunkat
bármilyen hatalomnak amely túszként tart foglyul minket
Fejünket csóváljuk
két undorító szénakazal között

Ó, te az állatvilág proletárja
saját tömeged hányszorosát cipelted
Az összes értéktöbbletet, amelyet adsz
és minden megvetés, amit cserébe kapsz
Ha nem az ostor suhog, a sárgarépa lóg

elérhetetlen jutalomként

és a lóval soha nem leszel egyenrangú
Micsoda egy sors ez egy jószágnak

Most elvehetem a kosaraidat


Nőnek a tulipánok, kiáltja a lányom
a hagymákról, amit még a nagynénjével együtt ültetett el
amikor az ő húgát vártuk
Ó, milyen nagyszerű, édesem – motyogom

mint egy boldogtalan anya januárban

ki tudja, hogy a tavasz még várat magára

Szamár, nézz ki a te ablakodon

A bizalom kis hajtásai

bújnak elő a fagyos talajból

Gyere, mondom, építünk egy falat

mintha egy kőgyűrű megvédhetne

nyulak és parkőrök ellen

Az anyák együgyűségével éneklem
hogyan ugrál el szamárfül az egérkéhez
aki rémülten a lyukba bújik
Az egér anyja egy bölcs nő

egy pillantást vet a szamárfülre, és azt mondja:

Ne butáskodj: ez egy vendég

Fuss vissza, mutatkozz be

és hívd meg szamárfület hozzánk

Mint a málhás szamarak, úgy élünk itt, 

ahogy a bölcs mondókák

fokhagymát és szárított lime-ot hurcolunk a száműzetésből a tűzhelyre
A dió készen áll a pörkölésre, a gránátalma szirup a hűtőben
Ó, hadd térhessek vissza az istállómba

pihentethessem fejemet a szénában 

mint egy elkopott vádaskodást

Micsoda sors, suttogja a nagynéném a telefonba

Hangját négy példa nélküli évtized törte meg 

Kétszer is elküldtük bebalzsamozott gyerekeit repülőgépen kontinenseken át

Mennyibe kerül, kérdeztem a temetkezési vállalkozótól

Mintha bármilyen más szállítmányra béreltük volna fel, azt válaszolta:

Ez az elhunyt súlyától függ

Khale, hogyan csinálod, hogy az éjszakát nappallá változtasd?

Alábukom ebbe a gleccserbe

és ők nem is voltak az én méhemben

Minden hajnalban a kedvesem hónaljában sírok

Mondd el még egyszer a mesét,
ahogy a lehetetlen egy kicsit túl soká húzódik

Van egy pillanat, amikor legmagasabban jár a hold 

és a szalmaszálak az ég felé fordulnak

Ha a halottak nevét suttogod, nem válaszolnak

de ha a csikók a beállóban alszanak
hallhatod magad iázni


Van-e olyan veszteség, ami csak úgy elviselhető

ha elfelejtjük, hogy a halottaknak volt testük
Fényképeket teszek fel és veszem le őket

nem tudom eldönteni melyik az elviselhetetlenebb
Kaptam én valamit, kérdezi a lányom, a bátyáidtól, akik halottak
Kiveszek egy tasak ketchupot és egy baglyot papírmaséból
Amikor meghaltak, mondom, akkor kezdtem bátyáimnak nevezni őket
itt úgy tartják, hogy az unokatestvér idegent jelent
Ők voltak a legközelebbi családom, ha az a család
ami összeköti a történelmet a jövővel
Követtem őket az alvilágba, és majdnem ott maradtam
És aztán, aztán jöttetek ti

Hogy nem lehet elegendő a boldogság emlékezete
Miféle egy irigy állat az ember
Miért bömböl egyből ahogy a cukor
íze eltűnik a nyelvéről
Hát nem elegendő az, hogy ők léteztek

egykor és hogy szerettem őket

Hogyan tudja az a test, amelyiknek el kell rohadnia

megtagadni a végesség befogadását

Szalma, mutasd magad

hol van a szár, ami a bátyám volt

Színes piñatát akasztunk fel a mennyezetre

és sorba állítjuk a gyerekeket

Egymás után lendítik a métaütőket

míg először a csillámok, majd a cukorkás zacskók hullanak ki
A gyerekek csoportokban ülnek a földön

nyalókát cserélnek rágós patkányokra, a cukortól felpörögve pusztítanak

míg a szülők meg nem jönnek és mi fellélegzünk
Utána a lányom azt mondja, hogy az egyszarvú volt a legjobb

De láttad a füleket, válaszolom

az a szegény, akit darabokra vertetek, nem egy mesebeli állat volt

Áll Gázában egy állatgondozó egy parkban
A gyerekek szeretnek hozzánk járni, mondja
semmi más mentsvár nincs itt
Minden drága a megszállás következményeként
pénzt kölcsönöztünk a rokonoktól és barátoktól
állatokat csempésztünk az alagutakon Egyiptomból
A háború alatt, mondja, sokan meghaltak
Fölöttünk repültek a gépek, nem tudtuk etetni az állatokat
Amikor végre visszatértünk, struccokat, majmokat és tigriseket találtunk holtan

legtöbbjük éhen halt, néhányukat agyonlőtték
Az állatkert gondozója megsimogatja a sörényt
A zebrák, magyarázza, drágák, és nem hajlandók bemenni az alagútba
Így hát vettünk két fehér szamarat és lefestettük

hajfestékkel és maszkolószalaggal
Minden hónapban ki kell javítanunk a csíkokat

de olcsó és a legtöbben elhiszik

és a valódi zebrákkal ellentétben ezeken lovagolhatnak a gyerekek
Egy Menhelyet a szamaraknak nevű szentföldi szervezet  

állatkínzással vádolt meg minket, de én biztosítottam őket

hogy a mi zebráink nem cipelnek akkora terheket 

mint amilyet az igásállatoknak kell

Mint a szamarak szamara az évszázadok századában

áll a burák két száraz szénakazal között
Élve hozta világra kicsinyeit, hordott hátán

uraságot és csőcseléket, de most össze van zavarodva:
Félig öszvér, félig ember vagyok

farkam, mint egy páváé, és arcom, mint egy istennőé
A testemmel egy létrát formáltam a mennybe

távoli helyekre jutottam el

de végül utolért a kétely
Nő vagyok-e vagy szörnyeteg, mítosz vagy anyag

Ha éhen halok, úgy emlékezz rám, mint a növényzet barátjára

Azt álmodtam, hogy találkoztál valaki mással, mondom

a kedvesemnek, és hogy bánatomban megettem egy szamarat  

miért tetted ezt, mit gondolsz, ez mit jelent

A kedvesem beszappanoz a zuhany alatt
Talán, mondja, attól félsz, az a vágyad, hogy téged mások terherként hordjanak 

arra készteti az embereket, akiket szeretsz, hogy elhagyjanak téged
Látod, nyögök, kinőtt

egy vállkereszt a hátamon

Fordította Sall László

MEGOSZTOM

Elveszed a testemet

Férfi akinek ezt olvasni nehéz: szedd össze magad.
		Értsd hogy egy nőnek milyen a világban élni
		Állj ki mellettünk szedd össze magad.


A mi testünkért fizettek vagy
A mi testünkért nem fizettek
A mi testünket elveszitek amikor lánygyerekek vagyunk
Az apánk vagy a fiútestvérünk vagy a szomszéd férfi vagy
Elveszed a testemet mert a világ szemet huny afölött hogy
Elveszed a testemet mert a világ legitimálja hogy
Elveszed a testemet
A többi apa a többi fiútestvér a többi szomszéd férfi szemet huny afölött hogy
Elveszed a testemet 

A mi testünket simogatjátok amikor nem akarjuk
A mi testünk simogatásáért fizettek
A mi testünk simogatásáért nem fizettek

A mi testünket megerőszakoljátok
A mi testünk megerőszakolásáért fizettek
A mi testünk megerőszakolásáért nem fizettek

A nők testével mindent megtehet a férfitest

A háborúban emlékeznek a nők
A háború látásában emlékeznek a nők

A háborúban nem kérdés hogy mit jelent: nő
		
A férjem vagy a tanárom vagy a munkáltatóm vagy
A buszsofőröm a taxisofőröm az unokabátyám vagy
Az országom katonája vagy egy másik ország katonája vagy
Moderált jobboldali vagy szélsőjobboldali vagy centrista vagy
Moderált baloldali vagy szélsőbaloldali vagy liberális vagy 
Férfi vagy az én testemért fizetsz vagy nem fizetsz
Az én testemet elveszed amikor lánygyerek vagyok 
Az apám vagy a fiútestvérem vagy a szomszéd férfi vagy
A fiúbarátom vagy a zenész fiú vagy az író férfi vagy
A művész férfi a szakács férfi a kőműves férfi vagy
Elveszed a testemet mert a világ szemet huny neked mert
Férfi vagy mert a többi férfi szemet huny önmagának
Elveszed a testemet.

2022 tavasz
az Ukrajna ellen Oroszország által indított háború alatt
MEGOSZTOM

tisztaszoba

mégis csak az állott húgyszag a szent olvasó sziluettjében,
az számít. az lenne a képen isten és a lelki szegények 
városa… what the fuck? mondja… /határvidék./ 
hajnalban lesz átható a repedező alak,
finom mész, gyalu, az áruvá tett 
theotokosz szobra. 
de többé már
nem 

használja a régi, zavaros szóképeket. viszont beszélni 
továbbra is beszél, és ha tudnád, milyeneket mond… 
hogy „hallod a legyeket a túlcukrozott sütemények 
körül? látod az agylágyulásnak a fáradt arcokra 
kiülő tüneteit? meg a napszámosok elnehezülő 
lépéseit, ahogy az éhes, mohó szemeiket 
a kishúgod mackójának susogó
fenékdomborulatára
meresztik?” 

ezek is csak a régi, sztoikus erények 
lenyomatai egy meggyötört testen, 
ami most már tényleg csak korpusz,
a lélek magasságának jusz
rezisztendije. 

de te a vérzésedre vezetsz
vissza minden napot, már 
az első életet is onnan 
kell számítani.

nővé válni… körtét enni… ez az anyaság 
tisztaszobája, mint egy bejárat, mint 
egy zárt kapu, szabálytalanul
pulzál egy hervadt 
koszorúba
tömve.

és vissza…
MEGOSZTOM

Ahol sok tulipán nyílik

A szomszédban lakik Árpi, 50-es éveinek a végén járhat, nem tudom pontosan.
Azt tudom, hogy a ház lassan a fejére omlik,
és csak egy féllábú macskája van már.
Talán el is várta, hogy mi, kicsik is Árpinak szólítsuk.
És az is meglehet, hogy azóta fel sem ismer minket,
mert a szesz így marja szét lassan a tudatot;
vagy szimplán a magányba zakkanhatott bele.
Sokszor ráköszönök az utcán, és ő azt mondja, Jó napot vagy Tiszteletem.
Meg a múltkor jó pár töltelék szármát is a kezébe nyomtam,
hogy ő is tudja, a Jézuska megszületett,
és úgy nézett rám, mintha most költöztem volna a szomszédba.
Amit viszont imádok benne, hogy megköszöni. Csillognak a szemei,
nem szégyelli a nyomort, amit egyedül visz tovább.
Mindig a Paff, a bűvös sárkányt dalolta nekünk,
meg kicsúfolta a Trei culori cunosc pe lume-t is, mintha mi tudtuk volna, mi az,
aztán meg úgy nevetett, mint valami elmebeteg,
már akkor sem voltak fogai,
és ezért megijedtünk tőle.
Szegényt ott hagytuk.
Most már tudom, be lehetett rúgva akkor is.
Az apja is rendes ember volt. Ketten laktak a házban,
de már vagy 10 éve annak, hogy meghalt.
Azt se tudom, voltunk-e a temetésen, vagy hogy volt-e egyáltalán temetés,
mert mégis miből lett volna?
Sok gyerekkori csíny kötődik a romhoz meg hozzájuk,
mert mi tőlük loptunk virágot minden tavasszal,
és amíg élt az apa, sokszor figyeltük meg, mikor mennek el otthonról,
és csak úgy bementünk hozzájuk szétnézni
a sok pornó- meg divatmagazin között, amit ők
valószínűleg gyújtósnak használtak,
mi meg párat még haza is vittünk belőlük, hogy később
a szülők találják meg,
és nem árultuk el, honnan vannak.
Mert mi ilyen merészek voltunk.
Meg mert akkor azt hittük, gazdagok vagy gyűjtögetők. Tévedtünk:
azt hittük, viccből járta esernyőnek támaszkodva a falut az öreg,
hogy mi lássuk, és kuncogjunk rajta.
És közben minden cigicsikket felszedett a járdáról,
meg már évek óta lejárt bolti kalácsot tartottak a szekrény tetején.
De még ennek ellenére is ők voltak a kedvenceink.
Másokhoz is osontunk be, de kizavartak, mert A mi házunk nem múzeum.
Sehol sem éreztük ezt a túlvilágit, amit Árpiéknál,
sem pedig azt az adrenalint, hogy egy gyagyás férfi részegen fusson utánunk,
és közben olyan hangokat adjon ki magából, mint a szörnyetegek.
Sajátjaikként szerettek minket, és mi is őket.
Ha másvalaki lennék, irigykednék magunkra,
hiányolnám Árpit és az apját a gyerekkoromból.
És szerintem, ha a mi utcánknak feladata van, az az, hogy
Árpit egyben otthon tudja, ameddig csak lehet. Legalább ennyi.
Hazavigye, ágyba fektesse
és betakarja a közel százéves dunyhával,
amikor az egyik hűvös éjjelen majd megint a gödörbe borul a biciklivel.
És aztán hagyja, hogy másnap ebből az egészből semmire se emlékezzen.

A 2023. évi Kortárs hangon irodalmi páyázaton az Újvárad folyóirat lapdíjában részesült írás.

MEGOSZTOM

Megjelent a nyári Újvárad

Összevont nyári lapszámmal jelentkezik az Újvárad folyóirat. A július-augusztusi jelzésű számban Benedek Szabolcs, Csatlós Lóránt és Covaciu Norbert szépprózái mellett Katona Ágota, Andó Réka, Vasas Tamás, Szénási Miklós és Kukucska Szabolcs közöl verseket, az amerikai Harryette Mullen költeményeit pedig Gyukics Gábor fordításában olvashatják. A bűn és az árnyéka címmel publikál esszét Demény Péter. Fiatal művészeknek a sepsiszentgyörgyi Magmában nyílt kiállítását elemzi a Galéria rovatban Ungvári-Zrínyi Kata. Ingázni – úton lenni témában írt a Tandem sorozatban Annus Gábor és Magyari Sára. Mayer Ágota a mesterséges intelligenciáról ír (Hol leszünk mi, ha túlnő rajtunk az MI?), míg Cseke-Péter Tamás arról, hogy Rendelettel védené az Unió az európai sajtó függetlenségét. Simon Judit a fórumszínház mibenlétéről faggatta Tasnádi-Sáhy Péter rendezőt, az interjú címe: Mindenkinek joga van játszani. A Ketten egy páston közös témája az Átjárások, ezt a fogalmat közelíti meg irodalmi példákkal Boka László és idei szerzőtársa, Reményi Tamás József. A Kritika rovatban Kemenes Henriette mozgásszínházi produkciót (A velünk élő Schmürz), illetve Dobos Erzsébet installációtárlatát (Akinek nem tiszta) méltatja, Bozsódi-Nagy Orsolya egy minisorozatot (Mikor a balhé az élet értelme) ajánl, Fodor György Bíró Gyula verskötetét (Kitölteni a semmit), Ádámkó G. Réka pedig Fehér Imola és Simonfy József közös kötetét, a Kétlelkes négykezeseket (Az én az mindig valami más) recenzálja, míg Farkas Jenő A titok természetrajza címmel E. Bártfai László A hallgatás alakzatai című könyvét méltatja. Az Előhívás rovatban Kőrössi P. József A címzett: Csipe Etelka című írása első világháborús, szerelmes üzeneteket tartalmazó tábori lapok történetét idézi fel.
A 72 oldalas lapszám már kapható az Újváradot forgalmazó lapárusoknál és könyvesboltokban.

MEGOSZTOM

Pszichológusomról

Nagyszerű pszichológus vagy, mondtam neki az ágyban.
Az én ágyamban mondtam neki.
 
Neki nem mondtam: én is az vagyok,
nem csak akkor, amikor rólam van szó!
Hanem úgy általában:
nagyszerű végzettség nélküli
végzett pszichológus vagyok.
A pszichológusom ágyában,
aki vagyok.
 
Az apám is az volt,
az anyám ma is az,
az összes testvérem,
az összes párom,
a lányok és a lányok,
az asszonyok és az asszonyok,
mindenki más is, aki nem volt.
 
A gyermekeim, naná,
mind a négy, mind a tizenkettő,
és a harmincharmadik is,
mind a pszichológusaim.
 
Fájdalmas talán, így van,
puszipajtásaim nem voltak,
ha így van!