Jubilál a Kolozsváron kétévente megrendezett Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál: ez a tizedik! Tizenhárom nap, tizennégy ország, huszonhárom előadás. Szédületes. A koncerteket, könyvbemutatókat kihagyom, a közönségtalálkozókon részt veszek, ha tehetem és a felnőtteknek szánt, Eszik-e vagy isszák? színházpedagógiai programon is. Ennyi fér bele, amikor az ember lánya nem főállású krónikás. Lapok Hegyi Réka fesztiválnaplójából.
Ötödik nap
A szombati nap a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásával, A kopasz énekesnővel kezdődött számomra. Jó volt újra látni Eugène Ionesco abszurd drámáját Tompa Gábor rendezésében. Minden elismerésem a szatmári színészeké, akik bravúrosan, maximális szakmai alázattal és fegyelemmel újrajátszották a legendás 1992-es előadást. Olyan volt, mintha nem a Ionesco-szerepeket formálnák meg a szemünk előtt, hanem azt, hogy annak idején hogyan játszották a kolozsváriak ezeket a mesebolti porcelánbaba-figurákat. Nem tudom eldönteni, méltatlan vagy hálás szerepe ez egy színész számára. A közönség mindenesetre imádta a produkciót: egyesek a nosztalgia miatt, mások azért, mert végre élőben láthattak egy színháztörténeti jelentőségű opust.
Egy kis ékszer-doboz ebben a fesztiválforgatagban minden Josef Nadj-előadás. A nagykanizsai származású, Franciaországban alkotó táncos-koreográfus-képzőművész-performer kilencedik alkalommal szerepel az Interferenciák programjában – az utóbbi években az Atelier 3+1 társulatával. Egyik, számomra legemlékezetesebb előadásában (Les Corbeaux) madarakat festett a színpadon, s maga is madárrá változott. Az idei fesztiválon látott, Ivan Fatjóval közössen bemutatott Álombeli párbeszédek előadást a tiszókák és a tiszavirágzás ihlette. A vetített képeket fehér, majd ősi maszkos tánc követte – a jeleneteket homokanimáció és a színpadon kialakított szoborszerű alakok megalkotása kötötte össze.
Hatodik nap
Vasárnap szerettem volna részt venni a könyvbemutatókon és az Eszik-e vagy isszák? drámapedagógiai foglalkozáson, de utolsó percben lemondtam róla, hogy az esti előadás előtt az otthoni teendőimet is elvégezzem. Szóval kicsit FOMO-san (Fear of Missing Out), szorongva érkeztem a krakkói Helena Modrzejewska Nemzeti Színház – Stary Teatr előadására, amiatt, hogy valamiről lemaradtam. Ám amikor kitámolyogtam az első felvonásból, a FOMO helyett már a JOMO (Joy of Missing Out) uralkodott rajta. A Volt egyszer egy hosszú nap című előadás ugyanis nagyon nehéz volt… Eugene O’Neill Hosszú út az éjszakába című drámáját egy üres, fehér vászon-képernyő előtt mondták fel a színészek. Valami olyan hihetetlen feszültség alakult ki mégis a színpadon Luk Perceval rendezésében, hogy igénybe vette minden összpontosító készségemet. Sokat kellett olvasni a szöveget is, de valahogy nem zavart. Különleges élmény volt számomra ez az alkotás.
Hetedik nap
Két előadással kezdtük a második hetet az Interferenciákon: a lengyelországi Wachowicz/Fret Stúdió és a wrocławi Grotowski Intézet közös produkciójaként bemutatott Cselédek. Anyagok című előadással és a Nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Purcărete rendezésével, amelyet az Ezeregy éjszaka meséi inspiráltak. Két különböző előadás, nehéz is egyikről kijönni, majd belecsöppenni a másikba.
Jarosław Fret rendezése Jean Genet A cselédek című drámájából indul ki. A három szereplő között nincs Madame, mindhárman egyformán kiszolgáltatott, alja munkát végző, bántalmazott menekültek… A színpad vízben úszik, a három színésznő is folyamatosan csatakos – az egészségtelen nedvesség rátesz még egy lapáttal az előadás durva jeleneteire. Kegyetlen színház néhány szépen megkomponált képpel (az utolsó jelenet: a vízbe szárazjeget szórnak a szereplők, amely hatására füstszerű felszíne lesz, a három agyongyötört női test pedig égő fáklyákkal Szabadság-szobrokká lényegül át).
A nagyszebeni előadás, az Abul Hasszán jemenita páratlan története és pusztába menekülése ezzel szemben derűs színészi játék, erotika, humor, mesés díszlet (Dragoș Buhagiar valódi pezsaszőnyegekkel tapétázza ki az egész játékteret), és zene (Vasile Șirli szerzeménye szerves része a látványnak is, hiszen a nyolc pianínóra komponált betétdalokat a színészek kézzel-lábbal játsszák el). Silviu Purcărete a színpadi meseszövés mestere, amelyben az egyes szereplők megsokszorozva jelennek meg, például az udvari költő karrá alakul, míg a tömegből válnak ki az egyes szereplők, akiknek a története megelevenedik a színpadon. Varázselemek (eltűnő vagy a semmiből megjelenő alakok, a túlvilágból visssza-visza lopakodó, egykor lefejezett vezír) és más világirodalmi művekre történő utalások (a szamaras ember először Pozzót és Luckyt juttatja eszembe, később már Zubolyt, de Pinocchiót is, miért ne?) teszik színessé és gazdaggá ezt az előadást.
Nyolcadik nap
Az Eszik-e vagy isszák dámapedagógiai foglalkozásról nem akarok lemaradni, úgyhogy a fesztivál nyolcadik napján, a harmadik, egyben utolsó felnőtteknek szervezett programon részt veszek én is. Vegyes társaság verbuválódik Kocsis Tünde foglalkozás-vezető és asszisztense, Gáspár-Barra Szilárd irányítása alatt: nyugdíjas pedagógus, egyetemista, formatervező, orvos és irodai munkát végző csapattársaimmal a Purcărete-előadásról beszélgetünk, játszunk, ismerkedünk ezzel a műfajjal. Jó élmény, szeretettel ajánlom mindenkinek!
A balga és a halál című előadás a következő programpont. Dragoș Galgoțiu a târgoviștei Tony Bulandra Színházban rendezte meg Hugo von Hofmannsthal drámáját. Élet és halál között, álomszerű lények vonulnak fel Oana Păunescu csodálatos jelmezeiben. Nehezen viselem el a lassú tempót, pedig a betétdalok (Tom Waits, például) közel állnak hozzám.
A taps után futólépésben vonulunk át a Forróságra, egy másik olyan előadásra, ami vágyak, emlékek, álmok (?) határvidékén játszódik. Jon Fosse Nobel-díjas norvég író színművét két montenegrói független színház, a budvai L.O.F.T. – „A szabadság helye” Színház és a podgoricai Harmadik Tér Színházegyesület hozza el a fesztiválra. Nagyon egyszerű térben, egy kör alakú, stégre és szaunára egyszerre emlékeztető, lécekből álló emelkedőn találkozik két férfi és egy nő. Nehéz történetként mesélni ezeket a párbeszédeket, hisz abszurd módon még az sem egyértelmű, hogy ki kicsoda, ki igazi, ki elképzelt, ki egy soha valóra nem vált ábrándkép és ki az, aki a múltból felelevenedő nosztalgia megtestesítője…
Kilencedik nap
A kolozsvári társulat legújabb nagyszínpadi bemutatójával (Holt lelkek) párhuzamosan a stúdióban a spanyolországi Galíciai Drámai Központ előadását tűzték műsorra a fesztiválon. A Sirály, nyílt próba című produkcióban Csehov klasszikus művét próbálja három színésznő, közben személyes megjegyzéseket fűznek a jelenetekhez, színháztörténeti eseményeket idéznek fel és mesélnek magukról, arról, miért választották ezt a hivatást, hogyan egyeztetik össze családanyai szerepükkel, miből élnek meg, és lamentálnak arról is, milyen egy színésznő sorsa egy olyan világban, ahol még mindig többnyire férfiak a szerzők és a rendezők. Színház a színházról, és annak szeretetéről…
Tizedik nap
Ma sem sikerül lapzártára befejezni a naplóírást, így belefér a Luxemburgi Nemzeti Színház Álmok éjszakája című előadása is. Frank Hoffmann rendezése az erotikus álmok, pontosabban vágyak és félelmek körhintája. A Tágra zárt szemek Kubrick-film ugyanebből az irodalmi alapanyagból indul ki, derül ki a fesztivál műsorfüzetéből, ezért nagy elvárásokkal ültem be az előadásra. Ami nem jó hozzáállás, hisz (sajnos) ismét csalódnom kellett. A sokszoros szerepkettőzések miatt, illetve azért, mert nem ismerem a Snitzler-novellát, nem egyértelmű, hogy ki kicsoda, és mi az adott jelenetben a szereplők közötti viszony. Talán a színészi játék vagy a nyelvismeret segíthetett volna, de így, fogodzók nélkül elég bambán léptem ki a friss levegőre, és úgy döntöttem, ma kihagyom az esti társasági életet is, hogy tudjam kipihenni magam az utolsó három napra.
Képünkön: A balga és a halál című előadás egyik jelenete a târgoviștei Tony Bulandra Színház művészeintek alőadásában
(Folytatjuk)


