MEGOSZTOM

Az első folyó

Gergely Tamás: Mälar-parti séták. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2022.

„Svédsovány”. „Kedvenc tóparti pókunk.” 

Ilyen szószerkezetek keltik fel a figyelmet, ha belelapozunk Gergely Tamás kötetébe. A Mälar-parti séták alcíme „rendhagyó napló”, és valóban az, amennyiben nem dátum szerinti rendben olvashatók a feljegyzések, ami nem is csoda, hiszen nincsenek is dátumozva. Inkább amolyan „lélek szerinti rendben”, ha már rendet keresnünk muszáj.

A szerző, aki többször hangsúlyozza bevándorló mivoltát, a természetben sétálgat Évával, a feleségével, és miközben a vadrucákat, a hattyúkat, a tacskót meg a mókusokat figyelik, aközben az embereket is, a világot és a politikát. Klímaváltozás, Trump, svéd tolerancia – sok minden bele van írva a könyvbe, elsősorban a múlt. Gocsman Misi, aki a beszélő osztálytársa volt, és most meghalt, Sütő András, aki sokat jelentett akkor, „hatvannyolc éves vagyok”, Napsugár, édesanyám. Ez, mármint a hatvannyolc év, 2020-ban volt érvényes, ma már hetvenegyről beszélhetünk.

Az ajánlás „Évának” szól, s ebből egyfajta szelíd, magányos dinamikára következtethetünk: a bevándorló most sem találja a helyét, most is erdélyi-romániai múltja határozza meg, de már rég Svédországban él, ahol viszont leginkább a lakhelye, Hässelby közeli Kerek erdőben, a Mälar partján érzi jól magát. Itt egész világ alakult ki a tekintetüknek köszönhetően, ismerősök az állatok és az emberek (elsősorban mégis az állatok), ő is egy idegen ismerős ezen a vidéken.

A tárcák rövid, melankolikus emlékezések, megfigyelések, töprengések, elmélkedések: nagyjából annyi, amennyi egy rövid sétába belefér. A Sütőben az erdélyi magyar író maximáját idézi: „A fű lehajlik a szélben, és megmarad.” (36.) Az írás végül oda jut el, hogy: „A Mälar-parton, skandináv földön történelmi szélcsend van.” (37.) Mintha az a történelmi szél hiányozna az írónak, amelyben itthon, Romániában húzta össze magán a kabátját.

Milyen érdekes, hogy éppenséggel Stockholm-szindrómának hívják azt a különös és megmagyarázhatatlan vonzalmat, amelyet az agresszió áldozata az agresszor iránt érez. Gergely Tamás Svédországban Románia után vágyódik, holott nagyon pontosan látja, mi az a diktatúra – a kötetben Belaruszról és az őrült Trumpról is szó esik. De hiába: ami gyerekkorunkban és fiatalságunkban történt velünk, az az otthonos, bármi is legyen később. Kereshetünk szárcsákat és fakopáncsokat egy másik folyó partján, mégis abba akarunk belelépni, amelyik először hozott bennünket.

Megértettem az írások forrásvidékét és a hullámok locsogását, megértettem a szerző melankóliáját és honvágyát is. Olykor azonban arra vágytam, legyen élesebb a sodrás, ha szabad így mondanom. A mélabú ne legyen mindig összekötve a tájjal, maradjon több homály. Mert egy Sibelius szimfónia valóban csak elsőre szürke, másodjára inkább megfejthetetlen. A hangokkal kavar fel, és úgy hagy felkavarva.

Demény Péter