Noha a színházi évad a nyár beköszöntével hivatalosan lezárult, az élet nem áll meg, a színházak útnak indulnak szabadtéren játszani, részt venni különböző nyári fesztiválokon. Az alábbi írás nem ezekről számol be, hanem a tavasszal megtartott két fesztiválról: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatnál útnak indított Intact seregszemléről, a megújult Temesvári Eurórégios Színházi Fesztiválról, a TESZT-ről, és bónuszként egy Nagyváradon (is) bemutatott produkcióról, a Csiky Gergely Színház művészének előadásában.
A beszámoló ezúttal (is) a szerző szubjektív válogatása, meglátása az előadásokról. Rá kell tehát haragudni, nem a színházakra, még kevésbé az előadások alkotóira. A két fesztivál közös nevezője, hogy eddig járatlan utakon indultak el, de a tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes ezeken tovább menni, rengeteg lehetőség rejlik mind a marosvásárhelyi Intact-ban, mind a TESZT megújításában.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója azt vallja, hogy a „színháznak van egy olyan belső, érintetlen magva, egysége, ami miatt újra és újra meg tud újulni – ezért tud 2500 éve létezni.”
A Temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója szerint „…egy magyar színház Temesváron a saját nyelvéből, közösségéből és hagyományából kiindulva az egész városhoz tud szólni. Idén a fesztivál nem maradt egyetlen épületben: színházi terekben, gyárépületben, partnerhelyszíneken, köztereken, installációkban és rengeteg beszélgetésben volt jelen. Számomra ez a közszínházi felelősség része”. Amúgy május végén a TESZT „első részét” szervezték, a találkozóba beépítették a FemminiCity európai projektet, a családon belüli erőszakról.
A fesztiválokon az előadásokat szakmai megbeszélések, könyvbemutatók, remek beszélgetések kísérték magyarul, románul és angolul. Mindkét találkozót a nyitottság, a kíváncsiság, az odafigyelés jellemezte. Az odafigyelés az emberek és a világ dolgaira.
A bemutatott előadások különböző megfogalmazásban, a felfordult, értékeket megkérdőjelező, veszedelmeket hordozó világot tükrözték, amelyben élünk. Az alternatív igazságok, a félretájékoztatás korszakában a színház feladata és képessége megmutatni a valóságot, és a reményt, hogy talán nincs veszve minden.
Emberek és istenek
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat
A pillanat, amikor állítólag élet és halál között az ember visszatekint az életére. Lepörög, amit megélt és amit elmulasztott. Az Andrei Măjeri írta és rendezte Emberek és istenek című előadás társadalmi freskó, filmszerű jelenetekből komponálva. A színpadon egymásra tornyosuló valódi autóroncsok. Tömegbaleset történt. A hattérben a mesterséges intelligencia kreálta képek peregnek közlekedési figyelmeztetésekkel, amiket felváltanak a biciklis futár képei. A telefonjával filmezett, a kamera a halála után is működik, jelenet-részleteket, élet-momentumokat vetít. „A világvége egy videoklip” – hangzik el az előadás végén. Korunkban, mintha az élet értelme a mediatizálás lenne zenei aláfestéssel.
A freskót a balesetet szenvedők történetei alkotják. Roncsokba ragadt történetek. Klipekben. Hatalomról, elesettségről, családon belüli drámákról, emberi kapcsolatokról, önismeretről, tagadásról, álmokról, megélt és meg nem élt vágyakról szólnak a jelenetek. A színpad forog, az élet forgószínpadán a rohanás, a piti ügyek, a fölösleges viták, a téves információk miatti félelem, az állandó bizonyítási vágy közepette mintha elfelejtenének, elfelejtenénk élni. Mindent megörökítünk, csak éppen elfelejtünk örülni az életnek. Mert ott, a forgószínpadon, a hangzavarban, a mesterséges zene kíséretében mi vagyunk a társadalom, amelyben élünk, melyet tartalom nélküli színes közösségi média-képekké alakítunk.
Aztán nem tudni mikor és hol, megjelennek dudorászó, fekete ballonkabátos angyalok, átnyújtják a fekete liliomot. És ezzel vége.
Măjeri fekete komédiaként jelöli az Emberek és istenek előadást. A megjelölés pontos. Mert bizony nevetünk a groteszk, szürreális jeleneteken, aztán, amikor a görbe tükörben meglátjuk a magunk kis életét, már nem olyan vicces.
Tizenhét történet, tizenhét jelenet, amelyekben minden szereplő – egyesek több partitúrában – remekel. A színészek erős jelenléte, hiteles, szellemes játéka teszi, hogy a képekből összeállított freskó valós, kritikus társadalmi összképpé válik.
Az író–rendező egy modern, ha úgy tetszik kortárs purgatóriumot tár a néző elé, érdekesen, szellemesen, megrázóan.
Alaszka
Yorick Stúdió, Marosvásérhely
Elise Wilk írta, Albert Mária fordította, Sebestyén Aba állította színpadra az Alaszka című időutazó drámát. Időutazó, mert múlt, jelen és valamelyest a jövő is megmutatkozik a család történetében. Három generáció, női sorsok történelmi tablóba illesztve. S Alaszka, ha úgy tetszik a fehér angyal, aki, mint Dante Poklában Vergilius, kíséri az autóbalesetet szenvedett Victoriát, anyát, Nórát és lányát, Anitát a múltban és jelenben. A minimalista deszka padsorokon, a szöveg és játék nyomán megelevenedik a szocializmus szinte észrevétlen sötétsége, az olcsó tengerparti nyaralással, külföldieknek fenntartott szállodákkal, megfigyeléssel, besúgással, zsarolással, a rendszerváltás zavaros időszaka, és a jelen bizonytalansága. Három különböző korú nő, generációk egymástól örökölt traumák határozzák meg a sorsukat, az életüket. Egyiküket sem akarta az anyjuk, talán csak a fiatal lány, Anita remélhet, eltérően anyjától és nagyanyjától boldog párkapcsolatot. Talán ő élheti az életét lelkiismeretfurdalás, félelem, megalkuvás, megalázkodás, megaláztatás nélkül. Victoria az esküvőjére menet az 1300-as családi Daciaval balesetezik. Lehet, meghalt, lehet túlélte. Négy színésznő parádés játéka az Alaszka.
(A Tompa Miklós Társulat Ház a blokkok között előadásáról, a bemutatót követően az Újvárad 2025. júliusi számában Hermán Dániel kolléga írt kritikát.)
A vihar
Sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház
W. Shakespeare A vihar című színművét Nádasdy Ádám fordításában Bodó Viktor állította színpadra. Játék ez a javából, majdnem olyan, mint egy commedia dell’arte, csak sokkal bölcsebb, mert Prospero rendezi az előadást, birtokolja a színpadot, a zenét. Az ő akarata szerint történik minden ezen a szigeten, ami a színpad. Pálffy Tibor bohókás köntösben uralja a vihart, a mókát, a szerelmet, a hazugságot, a vizet és a szelet. Teszi ezt akkora szeretettel, hogy segítője, Ariel inkább csak incselkedésből hepciáskodik, játssza a szolgálólányt, hiszen szabad ő, társ a dolgok helyrehozatalában. Segédrendező, akinek a huncut öreg mágus inkább mestere, mintsem ura. Calibán sem gonosz most, hatalmat szeretne, de sokkal inkább szeretetre, elismerésre vágyik. S mind, akiket besodor a történelem vihara a szigetre, vicces clownok, akikkel, vagy akik ellenére ésszel, tudással, csöppnyi furfanggal helyre lehet zökkenteni a zűrzavaros világot. S mert nem biztos, hogy a világ helyre akar zökkenni, Prospero eltöri ugyan a pálcáját, de amikor senki sem látja, felveszi és elrakja a könyvet. Kellhet még a tudás, a bölcsesség a viharos világban.
A humanizmus és a parádés színészi játék teszi ellenállhatatlanná A vihar sepsiszentgyörgyi előadását.
REVIZOR PEBI3OP
A beregszászi Kárpáraljai Drámai Színház koprodukciója magyarországi társulatokkal
Ifj. Vidnyánszky Atilla, Gogol A revizor című vígjátékából REVIZOR PEBI3OP címmel alkotott kegyetlen szatírát, állított görbetükröt az ukrán (és nem csak ukrán) kisváros potentátai és lakói elé. Ami ebben látszik, nagyon szellemes, sőt vicces, csak utána kezdjünk el feszengeni, hogy amin olyan jókat nevettünk, az bizony a való élet.
A város elöljárói és bennfentesei az éjjel is nyitva tartó benzinkútnál találkoznak, isznak, seftelnek, vesztegetnek és korrumpálódnak, és ez teljesen természetes. Ami nem az, hogy valaki ebbe bele akar tekinteni, netán szólni.
Suhogó melegítőbe öltözött férfiak, műbársony kocogóruhába, felcicomázott, mell- és farnagyobbítás után, magukat nagyon divatosnak és csábítónak képzelő nők, a vadkapitalizmus újgazdagai. Groteszk közegben, groteszk játék. Gogol szövege popkulturális, trashvideók mondataival ötvözve.
Az előadás elején, az őrületes játék közepette, a revizor érkezése kapcsán elhangzik: „ennek sokkal mélyebb oka van: politikai oka! Arról van szó, hogy Oroszország háborúra készül, s a minisztérium – amint látható – kiküld egy hivatalnokot, mert meg akarja tudni, nincsenek-e itt hazaárulók.” A 19. századi mondat, kétséget nem hagy, hogy miről szól ez az előadás. A rendező a végén megfejeli azzal, hogy az igazi revizor érkezése tulajdonképpen sorozás.
Amúgy a címben a PEBI3OP ukránul revizort jelent, mert arrafelé a kisebbségi színházaknak kötelező az ország nyelvére fordítani a darabokat.
Aki kicsit is ismeri ifj. Vidnyánszky munkáit, annak nem meglepő, hogy az előadásaiban a színházról beszél. A történetekben szellemesen, kritikusan elrejti a művészi hitvallását. Ebben az előadásában a ballonkabátos művészeti vezető képviseli a drámai színházat. A polgármester véleménye: „Takarodj vissza a tükörtartós, modernizálós, átiratos, összelopkodott, progresszív, k*rva színházadba, oda”. Mert a népnek szórakozás kell, ének, zene és tánc (az előadásban ellenállhatatlan koreográfiával hangzanak el musical-részletek, persze playbackről). A ballonkabátos nem vesz részt a mulatságban, nem énekel, nem táncol, nem politizál. Mert a színháznak távol kell maradnia és tartani az a bizonyos tükröt.
Machbet
Temesvári Csiky Gergely Színház
Shakespeare Macbeth című királydrámája a hatalom és bukás tragédiája. Az előadást a temesvári Opera téren bemutatott, hatalmas, látványos mozgó szerkezetekkel, akrobatákkal, zenészekkel alkotott Moby Dick produkciója által ismert Stefano Té, a Teatro dei Venti alapítója rendezte, koreografálta és világította a most Színházi üzem néven kulturális térré alakuló volt textilgyárban. A rendező visszatérni látszik az alapokhoz: a szövegre és a színészekre építi különleges előadását. Az üres színpadon a színészek kórust alkotnak, együtt lélegző organizmust. Innen lépnek ki és ide térnek vissza a szereplők. A fények jelzik a jelenetváltásokat, emelik ki az éppen játszó színészt a félhomályból. Pontos, szuggesztív koreográfia jelzik a harcokat, a halált. Stefano Té produkciója az ember és a hatalom viszonyát, illetve a hatalom birtokába jutott ember belső folyamatait vizsgálja. Ebben az előadásban Lady Macbeth (Tóth D. Zsófia) erős és kíméletlen, nem hódít, uralkodik. Elkövet mindent, hogy férje által megszerezze a hatalmat, és biztosítsa ezt gyermekének. Az élők és „holtak” mindig visszaállnak a kórusba. A csoport a körforgás, minden ismétlődik, minden kezdődhet elölről. A harc a hatalomért végtelen. A rendező mégis megcsillantja a reményt: az érkező ifjút a csoport (a társadalom?) maga fölé emeli. Megmarad a kérdés: amire Shakespeare úr sem tudta a választ: mit kezd majd ez a fiatal a hatalmával?
Prudencia Hart különös kivetkőzése
Stúdió K. Színház, Budapest
David Greig írta, Závada Péter fordította, Kovács D. Dániel rendezte a Prudencia Hart különös kivetkőzése című produkciót. „Az alvilág inherens interioritása a néphagyományokról szóló diskurzusokban” pedig annak a disszertációnak a címe, mellyel Prudencia érkezik a skót városka néprajzi konferenciájára. Tele félelmekkel és frusztrációkkal a nagyképű, sikeres kollégákkal szemben, nem is alaptalanul. Az időjárás miatt mindenki ottragad és a kocsmában köt ki. (Az előadás első része a színház büféje). A lánynak nincs kedve ünnepelni, elindul szállást keresni, és konkrétan bekvártélyozza magát az ördöghöz. (Van ennek értelme, a skót mondavilág szerint az év legrövidebb napjának éjszakáján a sátán elrabol egy hajadont.) Ez már a ködös, párás színpadon történik. Nagypál Gábor nagyon vonzó, kedves és vicces, a lakásának az ablakából egy elhagyott szupermarket parkolójára látni. Prudencia és furcsa házigazdájának a közös, a szöveg szerint 2000 évig tartó együttlétének helyszíne a büfében elhelyezett hatalmas asztal, vagy ha úgy tetszik, profán oltár. Hogy aztán a leghosszabb, és legsötétebb éjjel hajnalán, a lányt a legpökhendibb kolléga ébreszti didergő álmából. Prudencia Hart története a felszínen kacagtató mese, mélységeiben önismereti dráma. A lány önmaga poklába száll alá, és talán kicsit boldogabban és magabiztosabban ébred.
Kialakul
Temesvári Csiky Gergely Színház
Kialakul a címe Lőrincz Rita előadásának. A színésznő magáról mesél, de lehet, nem ő az a székelyföldi, komplexusokkal teli kislány, alkoholista apával, de mégis boldog gyermekkorral. Iskola és egyetemi évek, sikertelen házasság, az élet, melynek szinte mottója, amit az édesapa mondott a nehéz helyzetekben: majd kialakul. A szöveget a színésznő történetei alapján Purosz Leonidasz írta. Lőrincz Rita eljátssza ezt a színésznővé cseperedett kislányt, megmutatja a róla készült félbemaradt portrét. Az élete, a karrierje felénél jár ez a bátor, okos nő. Bátor, mert világ elé meri tárni a félelmeit, az elszenvedett bántásokat, a szerelmét, az örömeit. Okos, mert a történetével megrajzolja a környezetét, a helyeket, ahol lakott. Lőrincz tud játékos lenni, és komoly is, humoros és torokszorító, de minden estben őszinte és hiteles.
Szakadás
Temesvári Csiky Gergely Színház
Szakadás címmel Lajter Márkó Ernesztó önéletrajzából írt monodrámát Purosz Leonidasz. A színész focibalesetet szenvedett. Keresztszalag-szakadás – hosszú kezelés, még hosszabb lábadozás. Elveszik a kedvenc szerepét (az előadásnak futnia kell, nélküle is), a bőrt sem rúghatja menekülésképpen. Úgy tűnik, eljött az idő a belső utazásra, a múlt és jelen közötti összefüggések vizsgálatára, megértésére. A helyenként interaktív egyszemélyes előadás egyszerre önvallomás, család- és társadalomtörténet. Lajtner játékában megelevenedik a Bihar megyei falu, ahol a gyermekkorát töltötte, ahol beleszeretett a fociba, a csapat, a barátok. Bemutatja a szüleit, nagyszüleit, közeli és távolabbi rokonait. Egymaga, néha a közönséget is bevonva, képes megismertetni élete szereplőinek jellemét, cselekedeteiket. Ebben a családban (is) szerepet játszik az alkohol, ami beárnyékolja a gyerekkort. A színész nem rejtőzködik: feltárja a legbelsőbb vívódásait, kételyeit, bizonytalanságait. Humorral, öniróniával, szenvedélyesen játszik. Őszintén és hitelesen tárja elénk a fiatal férfit, az alkotó embert, aki számára a színpad, a játék az élet. S a jövőben ott a fény, a reflektorok szivárványa.
A bónusz: Mélyrepülés
Temesvári Csiky Gergely Színház – Nagyváradi bemutató
Cseh Tamás és Csengey Dénes Mélyrepülés című 1988-as lemezanyagából készített előadóestet Jancsó Előd. Mikrofon, egy szál akusztikus gitár, a színész, és ott pereg előttünk Novák szürreális története, ott peregnek a 70-es, 80-as évek, és visszhangzanak a szövegek, dallamok napjainkban. Novák szabadságvágya, a mi akkori és mostani szabadságvágyunk. S bizony, nekünk is elegünk van a kompromisszumokból. Igaz, mi nem az őrszobán álmodozunk, hanem valamilyen kütyüre töltünk fel álomképeket. Jancsó nem utánozza Cseh Tamást, hanem a maga személyiségére szabja mind a prózai szöveget, mind a dalokat. Nem felejti, és nekünk is eszünkbe juttattja, hogy 2026-ot írunk, és amit látunk, az nem nosztalgiázás. Előadásával, gesztusaival, humorával jelenidejűvé teszi a Mélyrepülést.
A borítóképen A vihar című előadás jelenetfotója látható.
