Vincze Ferenc: Desertum. 2. kiadás. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2023.
Manapság egyre inkább kiveszőben van az a szokás, amikor a szülők, nagyszülők elmesélik a fiataloknak saját élettörténeteiket, ezzel együtt pedig valamit a történelemből is. Úgy tűnik, mára egyre kevésbé tartják fontosnak a fiatalok, hogy tanuljanak elődeik tapasztalataiból és megértsék, hogy mások múltja milyen hatással van az ő jelenükre. Vincze Ferenc 2023-ban második kiadásban megjelent, Desertum című alkotása a történetek megosztásának fontosságára hívja fel a figyelmet, ezzel pedig az idősebb generációt az elmesélésre, a fiatalabb generációt pedig a meghallgatásra bátorítja, a történetek ugyanis felszabadítanak, megtartanak és összekötnek.
A Desertum a rabság alapállapotából indul, amire nem annyira a szereplők fizikai helyzete, inkább a fejezetcímek utalnak, amelyek átírt, jelöletlen idézetek Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményéből. Petőfi alkotása szintén a rabságból indul ki, ám ez a versben a hatalmi elnyomás következménye. Ezzel szemben Vincze Ferenc művében a rabság nem börtönbe, hanem a nagyapák szemszögéből a múltba, a hallgatásba, az el nem mondott történetekbe, az elhallgatott igazságokba való bezártságot jelenti, míg a fiatalabb generáció tagjai a múltról való tudatlanság foglyai. Mindkettő alól a történetmesélés, a tapasztalatok megosztása képes felszabadítani az embert. A Desertum szerint egyszerűen csak vannak olyan történetek, amelyeket el kell mesélni, így a mesélő szembenézhet, a hallgató pedig foglalkozhat velük, és aktív részese lehet ezeknek a tapasztalatoknak. A könyvben megjelenő egyik unokában megfogalmazódik a vágy, hogy a nagyapja, Ludwig ne csak azokat a felszínes történeteket mesélje el neki, hogy hogyan szökött meg a munkatáborból a káposztaföldeken keresztül, hogyan vadászott patkányra előtte heteken át, hogy legyen mit egyen vagy hogyan esett bele egy lövészárok szögesdrótjába, hanem mesélje el az igazságot, hogy ki ő valójában.
Bár a Vincze Ferenc művében feldolgozott témák, a nagyapák és unokák közötti viszony sok esetben az igazság elhallgatása miatt feszültségteljes, a narráció és a nyelvezet könnyedsége oldják ezt a hangulatot. A történetek mindegyike olyan területen játszódik, ahol több nyelv, román, magyar, romani, keverednek egymással, úgy, ahogyan az Erdélyben teljesen természetes. Az egyik nagyapa csobán és kifejezetten utálja az ungurokat, az unokája pedig őt Tátának, a nagymamáját pedig Tántinak hívja. A kalapos gáborok nyelvhasználata mérvadó a könnyedség megteremtésében, hiszen szókimondó, káromkodásokkal tűzdelt beszédük és az olyan kifejezések, mint a purdé vagy a tompor sok esetben szórakoztatónak hatnak. A Desertum történeteiben a háborúról való beszédhez szorosan hozzátartozik a trágárság, ami által megmutatkozhat valami a történetek mögött rejlő igazságból, a hősiesség mögötti félelemből: „Márton törzsőrmester nem akart hős lenni, hanem egyszerűen túl akart élni. Szart ő az alkotmányra, a kormányzóra, a bajtársakra, meg főként a beözönlő oroszokra. Tudta, hogy kibasztak velük. Jé, már úgy beszélek, mint nagyapám. Elkaptam.” (55.)
Vincze Ferenc kötete nem csak nyelvileg mozog határterületen, hanem műfajilag is, keretes szerkezetű novellafüzérként, valahol a regény és az elbeszélés-sorozat között helyezkedik el. A történetek nem kapcsolódnak olyan szorosan egymáshoz, mint egy regény fejezetei, a keretes szerkezet mégis egyértelműen utal arra, hogy összetartoznak, és a köztük levő kapocs erősebb, mint ha egyszerűen egymás mellé helyezett elbeszélések lennének. A keretet az első és utolsó előtti fejezetben megismert történet adja, amelyben a narrátor különleges okkal azt a feladatot kapja, hogy kutassa fel a családja történetét, ehhez pedig szülőfalujába utazik és emlékeket gyűjt az ott lakó emberektől. A meghallgatott személyes tapasztalatokat a narrátor lejegyzi egy füzetbe, ami egy idő után naplóvá, emlékek tárházává válik. Ebből a szempontból a Desertum önreflexív mű, a novelláskötet ugyanis értelmezhető a narrátor emlékekkel teli naplójaként.
A kötetben megjelenő elbeszélések számos ponton kapcsolódnak egymáshoz. A háborús élmények több novellában is fontos részei a nagyapák által mesélt történeteknek, az öreg Dimitrij Herskovits alakja az I. és a VI. történetben is feltűnik, a VIII. elbeszélésben megjelenő nagyapa pedig mintha keveréke lenne a III. és a IV. novellában szereplő nagyapáknak. A III. történetben a nagyapa arról mesél az unokájának, hogy Márton törzsőrmester halála után őt egy olyan lány fogadta be, akinek alma alakú keblei voltak és tyúkhúslevest szolgált fel neki. A IV. novella szerint a nagypapa káposztaföldeken keresztül menekült a munkatáborból, patkányt evett és már nem biztos abban, hogy a sebeit lövések vagy egy lövészárok szögesdrótja okozta. A VIII. történet nagypapájára ez mind egyszerre jellemző, ő menekült is, meg is sebesült, be is fogadta egy lány, akinek alma alakú keblei voltak, és tyúkhúslevest szolgált fel neki. A novellák közötti erős kötődés ellenére több különbség is megjelenik a történetek között, mint például a nyelvi és nemzetiségi sokszínűség vagy a nagyapák őszintesége, mesélésre való nyitottsága. Bár ezek az ellentétek könnyen elválaszthatnák egymástól a tapasztalatokat és embereket, a Desertum mégsem a különbségekre koncentrál, hanem a történetek összekötő erejére, arra az örömre és lehetőségre, hogy történeteinkben találkozhatunk, és ennek nem akadálya, hogy különböző módokon éljük meg az eseményeket.
Mikszáth Kálmán A jó palócok című kötetéhez hasonlóan, amelyben nem az emberek, hanem a hely a valódi főszereplő, Vincze Ferenc novellafüzérének főszereplői sem a nagyapák vagy az unokák, hanem az a közös múlt, ami által az egymástól különböző emberek össze tudnak kapcsolódni.
A Desertum a történetmesélés és történethallgatás általi felszabadulásról, összekapcsolódásról, közösségépítésről szól és erre a tapasztalatra, gyakorlatra hívja az olvasóit is. A Vincze Ferenc által javasolt nyitott magatartás, amely képes a különbségek helyett a találkozásra koncentrálni, lehetne a kulcsa annak, hogy békében és barátságban tudjon egymás mellett élni két ember, legyen a másik román, magyar, roma, örmény vagy bármilyen más nemzetiségű.
