A szabadság fonákja
Ozsváth Zsuzsa, a Nagyváradon született képzőművész Fonák című kiállítása olyan festészeti világot tár a néző elé, amely nem a felszínt, hanem a mögöttes rétegeket helyezi előtérbe. A tárlat nem csupán képeket mutat be, hanem egy érzékenyen felépített teret hoz létre, ahol az anyag, a fény és a befogadói jelenlét együtt formálja az élményt.
A cím – Fonák – pontosan jelzi ezt a szemléletet. A szó a textil visszájára utal: arra az oldalra, ahol a varratok, csomók és javítások láthatók. Ozsváth festészete is ezt a „belső oldalt” mutatja meg. Nem elfedi a bizonytalanságot vagy a töréseket, hanem a kép részévé teszi őket. A felület nem sima és lezárt, hanem élő, rétegzett, olykor nyers. A kiállítás terében a festmények nem elszigetelten jelennek meg, hanem egymással kapcsolatban. A megnyitón alkalmazott fény és finom füst különleges hangulatot teremtett: a kontúrok elmosódtak, a színek időnként vibrálni kezdtek, mintha a képek mozgásban lennének. Ez az atmoszféra erősítette azt az érzést, hogy a művek nem rögzített állapotok, hanem folyamatosan változó jelenlétek. A tárlat külön érdekessége, hogy a festmények mellett videómunkák is szerepeltek. Ezek a mozgóképes alkotások hasonló szemléletet képviseltek: a lassúság, a rétegzettség és az érzéki bizonytalanság itt is meghatározó volt. A képi és szövegi rétegek egymásba fonódása tovább erősítette a kiállítás alapgondolatát: a belső folyamatok láthatóvá tételét.
A kiállítás hangulatában érzékelhető némi filmes hatás is. Ozsváth egyik inspirációja David Lynch, akinek álomszerű, kissé nyugtalanító világa visszhangzik a térben. Ez nem konkrét utalásokban jelenik meg, hanem inkább hangulatban: a fények, a zene, a lebegő térérzet együtt egy olyan élményt hoznak létre, amely egyszerre ismerős és titokzatos. A képeken a figurális elemek és az absztrakt formák egymás mellett jelennek meg. A színek gyakran erőteljesek, néhol drámaiak, máskor visszafogottabbak. A motívumok egyszerre hatnak gyermeki egyszerűséggel és erős érzelmi töltettel. A festmények felülete hangsúlyos: az anyag textúrája, a rétegek egymásra épülése fontos része a kifejezésnek.
Ozsváth Zsuzsa munkáinak egyik legfontosabb jellemzője az őszinteség. A „fonák” vállalása nem csupán formai döntés, hanem szemlélet. A művész nem rejti el a bizonytalanságot vagy az anyag ellenállását, hanem hagyja, hogy ezek a kép igazságának részévé váljanak. Ez a hozzáállás különös hitelességet ad a munkáknak. A kiállítás arra emlékeztet, hogy a műalkotás nem önmagában létezik: a néző figyelme és jelenléte teszi teljessé. A Fonák lassabb nézésre hív, és arra ösztönöz, hogy ne csak a felszínt, hanem a mögötte húzódó rétegeket is észrevegyük. Ebben az értelemben a szabadság itt nem hangos kijelentés, hanem csendes tapasztalat: annak felismerése, hogy a sebezhetőség és a tökéletlenség felvállalása a művészi bátorság egyik legőszintébb formája.
Balázs Zoltán
Séta őszinte önarcképek között
Részlet Vadas László rendezőnek Ozsváth Zsuzsa kiállításának megnyitóján elhangzott tárlatvezetéséből.
Nagy öröm ennyi őszinteségre vágyó emberrel találkozni. Nagy öröm számomra is, hogy itt lehetek, mert olyan ritkák azok a pillanatok, amikor az ember őszintén beszélhet valamiről – főleg az őszinteségről.
Azt tanítják nekünk, ugyebár, hogy az ember eredendően jónak születik. A jóságért mindennap megküzdünk: a hétköznapi ember megküzd, például azzal, hogy ne vágja pofán az adóellenőrt, vagy a csaló embert. És mindig kontrollálnunk kell magunkat, és mindig megpróbálunk jobbakká válni. Na, ez nagyon érdekes, mert ez azt jelenti, mégsem vagyunk eredendően jók. Van bennünk egyfajta rosszaság, amit le kell küzdjünk, és ez az, amivel küszködünk. A hétköznapi ember így küzd, az alkotó ember meg teljesen másképp.
Én mindig hittem, és most is hiszem és vallom, hogy a művészember alkotó ember. Ezt úgy képzelem el, mint a világ bukását. A művész a világ minden szennyét magába gyűjti, mert érzékenyen figyeli a világot, és hogy ebbe ne bolonduljon bele, az alkotásaiban adja vissza mindazt, amit magába szívott.
Amikor először láttam az alkotó képeit, vagy olvastam a verseit, mindig az volt az érzésem, hogy ezek az alkotások önarcképek. Tehát az alkotó nem magát a világot tükrözi vissza torz formában, vagy a saját prizmáján keresztül, hanem önnön magát. Látjuk, hogy ő, adott pillanatban miként viszonyult ehhez a világhoz. És reményteljesen azt hiszi, hogy ő maga is egy kis herceg, csak fel kell fedezni.
Gordiuszi csomót próbál megoldani egy Sziszüphosz. Szóval nagyon intim kiállítás ez számomra, mert az alkotó önarcképeit látjuk minden egyes pillanatban. Természetesen a költészet sem maradhat ki, mert ahogy Szádi (perzsául) mondja: „Durrukh i mászhádát székiz, bih ez rászti, bité engisz.” Magyarán többet ér az ügynek a kegyes hazugság, mint a számára káros igazság. Ezért az alkotás szép, ugyanakkor a szépség mögött, ha megkaparjuk, észrevehetjük az igazságot. Én hiszem azt, és meg vagyok győződve róla, hogy látván a jelent, el lehet képzelni a jövőt. És itt mostmár egy Horatius idézettel élek: „Exegi monumentum, aere perennius.” Avagy így is lehet mondani, hogy: ércnél maradandóbb emléket állítottam…
Szeretettel várjuk Önöket, hogy nézzék meg ezt a rengeteg önarcképet, és utána sétáljanak a felsőbb régiókba, ahol egy két és fél perces versvideó közös megtekintésére várjuk Önöket. Köszönöm szépen és gratulálok még egyszer az őszinteségért és a bátorságért, hogy az alkotó merte így kiállítani önmagát.
Vadas László
A borítóképen Ozsváth Zsuzsa My home is your home című festményrészlete látható.
A festmények címei a cikkben szereplő sorrend szerint:
Meanwhile
Minden út vezet
Report done
Cloudy with a chance
My home is your home, 2
Massive Attach
KÖZEL 1
If you ask me, light’s winning
One must imagine Sisyphus happy
A fiú, akinek lárvaszerű az arca
Bach flower therapy gone bad
Bad place
Slipping away by The Nine Inch Nails
Greater things
<course Tasnádi József a K’Arte Szobában"/>
