A kukkoló Ott ülsz. Háttal. Ha megfordulnál. Vagy a tükörbe néznél. Itt lennék állig maszkban. Szemig húzott sapkában. Közömbösen visszafordulnál. És én itt maradnék Megint egyedül. Rajtakapatlanul. Akvarisztika A halboltban mindig meleg van. A tulaj szikár, sárga képű biológiatanár. Felesége molett és egykedvű. Amilyen csak egy biológiatanár felesége lehet. Képzeletemben a bolt esőerdő, A nő díszes maharadzsáné. Bárki lehet a maszk alatt. Sötét a copfja és a szeme. Pólója átázott az akváriumvíztől. Markába színes rákocskák bújnak. Haja fekete víz, vállára csorog. Lába közt tavirózsa nyílik. Elnyúlik hínárágyán. Megadja magát a tószagú ölelésnek. Mint a halott nő azon a festményen. Ébredj, öltözz, nyolckor nyitni kell Háziasított Újszülött bárány a kabátom, Elütött őzé a szemed. Megmutatod a pintyeid. Tüsszögök a tolltól. Belőled kihalt a vad, Én bundát fertőtlenítek. Hiába jöttél. Hiányzik a szagod.
Címke: versek
Mászás; A kövek nem beszélnek; Nyírfák
Mászás Van egy mély gödör bennem. Ott lesz mindig. A szerelem mindig odahull. Én mindig utána. Az ugrásra kéne emlékezni, a lépésre, a bátorságra amivel a láb a sötétséget választja. A kéz, ha kérdeznéd: gyáva, kapaszkodik egy üres szoknyába ami én vagyok. Az ugrásra kéne emlékezni, arra a lépésre, a bátorságra. De mindig csak a mászás a nedves cseppkövön, egy kézzel, mert hozom fel a folyton lehullót, zuhanót, visszaesőt. Hozom fel, megmutatni neki amit én sem láttam soha de nagyanyámtól tudom, hogy van. Sokszor álmodta ő is, hogy mászik kifelé a vörös cseppkövön. A nehéz karsztvíz számtalanszor visszamosta. De egyszer kijutott, és látta, hogy a legsüketebb csendben a zöld tenger és a türkíz ég megbékülve végül végleg összeér. A kövek nem beszélnek Árva szegen lóg a kabátom. Se szoba, se fal. Csak szeg, csak kabát. Benne lógok én is, az ágyon is fekszem. Ahogy elnézem, még együtt lélegzünk mi ketten, én és a fekete nehéz kabátom sötét kabátom vizes kabátom zsebében kövek lyukas zsebemben kövek. Mégis ott maradnak, ott a zsebben, a lyuk dacára örökre. Elidőznek, együtt vannak páran, egymáshoz érnek. A zseb lyukán egyre csak néznek, odalent valami fény mintha lenne. De nem beszélnek, némák. Többé már nem beszélnek. Jó volna halk szavuk hallani, innen az ágyból, szelíd koppjuk ha szólna egy régi, súlyos kabátról, nehéz kabátról vizes kabátról. De nem szólnak, némák. Ők többé már nem beszélnek. Inkább hallgatnak a maradásról, végleg. Odalent valami fény mintha lenne. Nyírfák Nyírfák erdeje ősszel megannyi elhagyott bordacsont, valaki itt-ott leszúrt egyet, értelmetlen jelnek, csak, hogy a bordák rendszerét szerteszórja, hogy a törzsbe karistolja: Itt járt a csend, a kínos, a szél, ami fúj az időn túlról, a születésünk előtti, süvítő, siketítő hallgatás. Nyírfák erdeje ősszel, a szívünket védte valamikor töréstől szakadástól. ott lebeg a tájban a szív hiánya, nem mossa le magáról soha, talán ha tavasz, ha nyár jön, ha zápor zúdul, talán szabadul a nem létező dobogástól, vagy akkor sem, mert éjjel mégis visszajön, belép a tájba a nyírfák örökölt hallgatása. Csend lép rá a csend nyakára. Így álmodom minden éjjel, örökségem, a hallgatást. Egyik bordám mondaná, hogy rossz ez így, hogy nincs cél hogy nincs már mivégre lenni, hogy nincs már mit körbevenni. De nem szól már ő sem, hallgat jól eltanult hallgatással, emlékével a szív zajának, hallgat mint a nyírfák erdeje ősszel, várja míg fehérje elvegyül a hófehérrel, míg értelme annyi lesz a létezésnek, mint téli tájban a nyírfák erdejének.
Varga Balázs (1988, Sepsiszentgyörgy). A forradalomkor leesett az ágyneműtartóról, betört a feje, a szülei figyelmét egy pillanatra elvonta a kinti forrongás. Az mondja, a forradalom sebesültje. Jelenleg színész Marosvásárhelyen.
Magokat köpve a fénybe
részletek egy ciklusból GYARMATI EMLÉK, fűszer a térkép szélén, az ismert világ végén. Csak egy félsziget lóg a semmibe, ott vagyunk? Vagy egy másik univerzum zugában? Tényleg felfedezésre vágyunk? Lelkendezve rohanunk át a sorompón. Gyógynövényt hajlít a fény a sarokban, fémreszeléktől virágzik a mágneses hallgatás. MEGREMEG A KÉZ a pohár után nyúlva, két marokba fogva jobb lesz. Hajnalban még sárga cickafarkat tettél kék teámba. Fellobban a forró gyötrelem, miért is? Lassú távolság ösztönöz: lehajolni így a földhöz. TALÁN, HA CSEND LETT VOLNA a szobámban, és a szajkó nem repült volna, évek óta zárt ablak, gyémántkemény, mégis tükör tulajdonságú éjszakai csendjének, talán, ha a csigákat a falon nem söpörtettem volna le, halkan sorolhatnám, kik haltak meg, mióta figyelem a természetet. Egyre beljebb ások, fogy a föld, együtt énekelek göröngyökkel, a lapát vak és süket reggeli kávéjával. Talán, ha csend lett volna a szobámban, meghallottam volna, hogy átszakad az óceán a párnámon és bálna sír, tollpelyhek közt vergődve. Szabadulna. AZT ÍRTAD, HOGY ABBAHAGYOD, nincs értelme. Azt írta, közeli unokatestvéred ebben, ő is így gondolt mindig magára. Azt írtad, ez elképzelhetetlen. Senki vagyok, írtam, a versírás pedig szégyen. Azt írta, ez így van. Épp ezért szeretné, ha életünkben még cseresznyét cserélnénk, vérző, csúszós magokat köpve a fénybe. A SZÓ MÖGÖTT egy kamra van, a polcokon nyelvtan-dzsemek, de van egy ablak is, ami mögött már semmi sincs, kopott rímek penész foltjaival játszik a nyelv, rettenetes, mikor megharagszik, csak úgy falra ken toldalékokat, aztán megenyhül, és riadt gyerekként, titkon verset ír. A TISZTA LÉLEK, amire írni kell, tiltakozóban. A méhben mennyi sustorgás, erek kék folyóiban egy csónak. Hallgatózik a csönd, evez egy rettenetes, szép, elhagyott kikötő felé. MUNKÁSVAKOND - ruhatáram szerint ez a lét adatott, feketén vett, leértékelt Mao-kabátban, felálló, fekete gallérral osont a fal mellett avatárom. Irtóztató a csend. Három holló, szavakat csattogva, átrepül minden határon.
Wirth Imre (1964, Budapest) író, költő, muzeológus. Legutóbbi kötete: Lementem egy üveg borért Hajnóczynak (versek); Scolar, Bp., 2020. Artisjus irodalmi díjas (2021).
Cselényi Béla versei
Álom Reményik-fotelben
Ülök meztelenül a tenger felé fordított Reményik-
fotelben, azaz abban a karosszékben, amely a
Reményik Sándoré volt. A tengerben, a parthoz közel,
meztelen emberek száguldanak balról jobbra.
Budapest, 2021. IX. 4.
nyárvégi számvetés
szusszan a bőröm
kánikula oszlik majd
vége a nyárnak
elmaradoznak
rendre az izzó pőre
létbenyomások
sárga levélként
szállingóznak a percek
telnek az évek
Budapest, 2021. VIII. 29.
hűsítő sistergés
felsistereg a zápor
elszürkül az ég
most kéne megérkezni
valami sóaromájú
meghitt kikötőbe
ahol az esőnap
lehűti az utazási lázat
Budapest, 2021. VIII. 5.
fosztóképző
hangodban a ruhátlanság
súlypontod a ruhátlanság
meghittséged ruhátlanság
mezítlábad ruhátlanság
Budapest, 2021. VII. 22.
anyám alszik
otthon sosincs akkora csend
mint anyámnál ha alszik ő
az én csendem benépesül
apróbb készülékek állapotaival
csendem többnyire nyomasztó
és bekapcsolok ezt-azt
sorozatfilmet a telefonomon
kormánypárti táskarádiót
ellenzéki zsebrádiót
mindig inog a függőón
óvatosan hozzáérek
lefékezem de újra beindul
anyámnál viszont csend van amíg alszik
amíg nem kérdi meg hogy testvére vagyok-e
amíg meg nem kérdi
hogy' hívták a férjét
poklot látok
a bölcs öregség elkerülte őt
serdülő dühvel kéri a választ
minden lehetetlen kérdésére
de most alszik
most csend van
csak én vagyok vörös-fekete
patás szarvas farkas
görög-latin-zsidó-keresztény
ördög a lávatengerében
Budapest, 2021. VII. 9.
AZ ELSŐ EXPERIMENTUM; NEW ENGLAND PATRIOTS; AFTER 2018
AZ ELSŐ EXPERIMENTUM Tudom. Sok lesz a ripacskodásból, de hidd el, valahol talán ez is a része. Szóval, egy kis szerelmet ígértem. Tudom. Nos, ez egy történet. De ahhoz, hogy elmondjam, lehet, hogy olyan dolgokat is hallanod kell majd, amiket nem szeretnél. Úgyhogy tekintsd ezt egy bevezető próbának. Egy szutykos, sörszagú kanapé próbájának, ami előtt jó közel állt egy tv, és folyton csak South Park epizódokat sugárzott. Ketten ültünk rajta. Éjjel-nappal olyan füst vett körül minket, amiben csak akkor láttuk meg a másik arcát, amikor az mosolygott. Mi féltünk. Közben a megszabadulásunk már akkor finoman lépkedett kint a konyhakövön hangtalan sarujában. Sosem vettük észre, mesteri módon bujkált egy szűk panellakásban évekig. Ő nyugodt volt. NEW ENGLAND PATRIOTS Akkor érkezett Tom Brady. Hirtelen elkezdett minden Tom Brady-ről szólni. Akár egy MMORPG játékban az erődítményeket, előrébb tolták az amerikai határaimat. Elkezdtem érezni, hogy elkerülhetetlenül sodródom egy manhattani éjszakába, ami teljesen más részegséget tartogat azokhoz képest, mint amiken felnőttem. Elkezdtem érezni, hogy olyan marionett vagyok, amit egy feledékeny Isten újra kézbe vett, mint egy régi hobbit a szeszélyes kamasz. És megismerni Tom Brady nevét jelent valamit, azílumot, különleges érzékelést; mert félelmetes dolgok vannak készülőben, a régi viktoriánus háztetőket már csak elhagyni tudták a mókusok, az érkezések korszaka megszűnt. AFTER 2018 Valamikor 2018-ban ragadtam be abba a liftbe. Azóta tartok magamtól. Bárhol szembejöhetek velük az utcán. Uffizi-after vagyok, kultúrsokk után egy kis pihenő, nyugtató, szerelem, történet. De mintha az enyém már nem is folytatódna. Pedig itt vonul el éppen, itt zajlik a szemem előtt. Látható, ahogy darabokra szedve leértékelődik, sőt, úgy látható igazán; Egy leszázalékolt előélet árnyékfoltjai között, sötét napsugarakba préselve.
Mihók Tamás versei
körforgás [szentek és emésztettek] az ekallatumi skorpió mákja a verduni csődör pechje a çorumi sertés mákja a yulini kutya pechje az aberdeeni tölgy mákja a bánffyhunyadi hattyú pechje a jalgaoni tehén mákja a hải phòngi kobra pechje a héraklioni kandúr mákja AZ ABADDONI KÖLTŐK FOGCSIKORGATÁSA .ffw amikor világra jöttem a sztyepp lágy volt és a göröngyök porozitása alacsony amikor világra jöttem szénaboglyák bélelték a fényt amikor világra jöttem a cirkuszi sátor mellett nyomokban trágyát találtak amikor világra jöttem a parkoló bitumenje még nem hűlt ki amikor világra jöttem épp a liftházat építették mindent plexiüveg és optikai szál borított amikor világra jöttem lézersugarat küldtek a hátgerincembe amikor világra jöttem a világ önmagán belül agonizált majd felszívódott apokaliptikus rózsaszín ünnepi öltözetben orgazmust színlelő nap mesebeli ég alatt sok hosszú atka-lakta elejtett szarvas irha. a természeti csapások jó hatással vannak az ember egyéniségére. s a légzés hogyan fest mikor a művészet nevében az orr-satu kis terébe beszorul? a kataklizma okozta sokk kihat a növekedési hormonokra. kicsiny tobozmirigyem a moduláris növényzet bevon majd mint kendő nem elítélendő. mikorrhiza fagyos szezon közepette kiszáradt kút felejtés kezdete a selyemgubókat szellő villanyozza nyugalom és vajúdás a csíragyökérben vezérlőpult nélküli gombafelhő hódolata a sztyeppét könnyű holdkóros gépek csillapítják dalok termékenyítik a tábortüzet őrző fuvolást és délibábját bojtorjánok fedezik talpukat kicserzi a vetés a dőlt torzsákon üszög-foltok amit képtelenek kivonni eladományozzák idegen ásványok a gombahüvelyben solarpunk (physalis) rézszínű csipkék közt matattál csíkos fedőszárnyú dögbogár egy kínai lampionban laktunk a tűz nem fogott ki rajtunk a mindenség kora érdekelt a bionikus óratoronyban néma csend a nyár egyik fülünkön be másikon ki árvácskát és gombát mentünk szedni a maslow-piramist megosztva hagytuk a tisztás tüskés kapuinál kettéhasadtunk a tűz nem fogott ki rajtunk egy kínai lampionban laktunk csíkos fedőszárnyú dögbogár rézszínű csipkék közt matattál
Eurydiké; Látkép; Bizalom (versek)
Eurydiké Amióta nem láttalak, a szomorúság ráncokkal gyűrte idegenné arcodat: labirintusai az időtékozlásnak. Terünk és időnk kettéhasadt, mint a fesletté viselt vászon. A hiány kígyómarásnyi sebhelyem marad: memento - lehettem volna boldogabb. Amíg nem látlak, az emlékezés időtlenné simogatja bennem arcodat. Kipányvázott tegnap: kút vagy, forrás vagy, utóíze egy lehetett-volna-boldogságnak. Amilyenné szerettelek, úgy senki más nem láthat: érinthetetlen, tiszta, kacagó pataknak. Látkép Tanulópénzem a csalódás, a szégyen. De tudom már azt, hogy az élet a bérem a bátorságért, amivel hívatlan beléptem oda, ahol vakok vezetnek, süketek dalolnak, ahol sötétségből születik mindig a holnap. Azt hittem sokáig, a boldogság érem, ami nyakamban csüng majd, ha célom elérem, és látja majd mindenki, hogy aki itt áll, tudta-e követni, amit a Törvény diktál, vagy elbukott valamelyik paragrafusnál. Szegény bolond, te valami bájitalt ittál? Tanulópénzem a csalódás, mesterem a kétség: megértettem már, hogy a valóság csak lépték, s aki nézi, annak mindig mást mutat a térkép. De ha egyszer is láttál szépnek, a kínok megérték. Bizalom sarokig tártad az ajtómat itt maradok mondtad és beleremegtek a falaim mint egy földrengés átrendeztél mindent bennem így lettem magamban otthon bezártam mögötted az ajtómat de ablakaim nyitva hagytam karcsú szép madaram!
határvonal; látóhatár; zöld; hársfa (Orlando Balaș versei)
határvonal (borderline) azt hiszem amit átéltem arról nem szabad beszélni, a megélt dolgokról, melyek ugyanolyan fontosak mint a meg nem éltek. a szavak mintha egy eljövendő örömről szólnának. a mi legbelső boldogságunkról, megélt örömünkről, arról ami elmúlt ami néma mint egy porcelánbaba ajkai közt egy véres rózsával. a szavak a mi villámból szőtt bundánk megyünk sérthetetlenül kinyújtott kézzel és vajon hogyan is élhetnénk meg azt hogy arról beszéljünk amit szerettünk? látóhatár (linia orizontului) arról amit szeretünk nem lehet hallgatni megélt dolgok ugyanolyan fontosak mint a meg nem éltek a szavak arra vannak ami bennünk él az elmúlt élet, a megálmodott élet oly néma akár egy vérző rózsa egy vizeken lebegő nő ajkai között a szavak a mi villámfényeink csórén, vértjeink nélkül állunk kitárt kezekkel és tudnánk-e vajon nem beszélni arról ami él és mi szeretjük? zöld (verde) gyerekeim egy zöld iskolába járnak ami évről évre megkapja a természetvédelemért kiírt versenyek zöld zászlaját mert mi egy zöld országban élünk ahol az emberek természetbarátok akárcsak minden ember ezen a civilizált földkerekségen gyermekeim évről évre részt vesznek az ökológiai nevelésprogramon közönség előtt énekelnek a természetről újrahasznosított anyagból varrt ruhákban fényképeszkednek az iskola zöld faliújságjának zöld sapkában és zöldre festett lájbiban zöld műanyag öntőzőből locsolják a zöld műanyag facsemetéket mert mi öntudatos polgárai vagyunk a zöld országnak amiben élünk egy zöld műanyag világ közepette hársfa (teiul) a szomszédok döntöttek kivágják a hársfát mert megül rajta a por, a pókháló s a madarak mert beárnyékol mindent mert ágai az ablakon dobolnak most már boldogok nem potyog piszok a hársról az autókra már nem csivitelnek éjjel a madarak már nem terjeng az illat ami úgy zavarta az érzékeny idegeket végre már több a fény is melynél én is jobban írhatnék ha nem homályosítaná el a szememet a kíméletlenül ragyogó napfény
Fordította Molnár Judit
Orlando Balaș író (1971, Nagyvárad). Némettanár a Nagyváradi Egyetemen, német nyelvkönyve 16 kiadást ért meg. Legutóbbi kötetei: Terra 2.0 (versek), Incomod (drámák), mindkettő a temesvári Brumar kiadó gondozásában, 2021.
GIF, metszet piériából, az egyensúlyról (versek)
GIF
a félrepiccentett hamu átégette az abroszt
mire elkezdtünk öltözni
egy egészen ismeretlen sietség
a fogasra akasztott egymást elfedő kabátokban
önmagukra támaszkodó poros cipőkben
a földön ülve
elszívni egy utolsót
mikor indulni kellene
kiszellőztetni füstszagú ruháinkat
elkerülni a számonkérést
az érdes tekinteteket a villamoson
valami szomorú dalt énekelni az utcán
szétfoszlani a párás szemlencsén
elmosódó kirakatok mellett
eltévedni az egymást utánzó
üres parkolóházak visszhangjában
bemászni egy nyitott ablakon
lift előtt visszafordulni
így fogni meg egymás kezét
metszet piériából
„Míg ezt mondta a szűz, tollak zaja hallik a légből,
s üdvözlő szavak érkeznek magas ág tetejéből.”
hintázol
érzed, már jártál itt
mindig itt voltál
tetők és falak takarják el
a fákat a napot
két madár leszáll
a legmagasabb ágra
lefotózod
kamerán keresztül minden
sokkal távolabb van
a hold
átveszi az ég színeit
lassan emelkedik
fel a szárítókötelek fölé
beleolvadsz a tisztaságba
ha jobban meghajtod magad
átlátsz a kerítésen
ismerősen kopott a fal
alakok
a lehámlott vakolatban
hullámzik rajtuk
árnyékod
a madaraké
bogarakat hallasz
felmásznak egy fűszálon
ízelt csápjaikkal kapaszkodnak
a fonnyadt horizontba
nádas elszáradt hangját
libegteti a szél
ha jobban meghajtod magad
beugorhatsz az ablakon
eléred a bútorgyárat
a kollektíva tetejét
tied a szárnyak biztonsága
fentről minden kisebb
repülő húz csíkot
egy kéményből
megáll a szél
a hinta üres
az egyensúlyról
nincs amiről ne tudnál
zsákba teszem az este kint hagyott söröket
mindent amiről eszedbe jut a gyerekkorod
leseprem az átázott abroszt beviszem a kiterített lepedőt
átlátsz rajtuk ahogy szemben süt a nap
melengeti a szél a kerítésre akadt kutyaszőrt
emlékszel szüleidre a kölcsönös kényszerre
a mosás utáni emésztőből felszivárgott pöcelére
ahányszor hazajössz
kikerülöd a járda melletti gazcsomót
és látod a beforratlan repedéseket a falon
köhögsz a berőkönyödött ruhák szagától
elfelejtem a szülinapod dátumát
a lendület lemarja a rozsdát a láncokról
lefekszem a fűbe
a hintában ülsz
eltakar egy fa
előre hátra
előre hátra
ez is wolt (versek)
évem ’20 egy bedöglött pedelec a kempinski előtt plusz egy bőven éjszakába nyúló délelőtt lekapcsolt óriáskerék: a nagy mű megíratlanul állok veszteségesen és kivilágítatlanul Viszony Nem én főztem, nem nekem kell megenni. A testem reklámfelület, az arcom maszk. Én egy keresztnév vagyok, te egy keresztnév vagy. A biciklim egy mozgó pont, a vacsorád egy háromjegyű szám. Applikáción keresztül követed az útvonalamat. Applikáción keresztül értesülök a tejallergiádról. Tudom a kódot, amivel bejuthatok hozzád. Tudod a számot, amin panaszt tehetsz rám. Magázlak, te letegezel. Jó napottal köszönök, te azt mondod: heló. Szép napot kívánok, te azt mondod: csá. Ismerem a lakcímedet, tehát megvan rólad a véleményem. Tisztában vagy a státuszommal, tehát megvan rólam a véleményed. Mosolyogsz rám, mert örülsz a vacsorádnak. Mosolygok rád, mert borravalót remélek tőled. Jelzed felém, hogy elmehetek. Jelzem feléd, hogy késésben vagyok. Holnap az utcán nem fogsz megismerni. Holnap az utcán nem foglak megismerni. Ha költő lennék, szájon csókolnálak. Ha költő lennék, hasba szúrnálak. Ha költő lennék, beleköpnék a levesedbe. Nem vagyok költő. Futár vagyok. Nyugi. no border az arab fiú fehér ingben a járda szélén állt követett a szemével és valamit hangosan magyarázott tépte az ingét és mutogatott magára in is! in is! fékeztem leszálltam: hátha valami baja van nem fékeztem nem szálltam le: hátha valami baja van in is volt! in is volt! kiabált utánam amíg az első adandó keresztutcánál le nem kanyarodtam ennyi volt az egész mégis zavarba hozott: egy múltidőben két alkalmazott szomorú de szép is: ő is wolt meg én is Szókratészt? Megkaphatom? A pultos olyan kifejezéstelen tekintettel meredt rám, amiből így utólag arra következtetek, hogy az egyik titkos tanítványa lehetett. Mondtam a számot, és már nyújtotta is a csomagot. A bisztró előtt, a Stáhly utca és a Márkus Emília utca sarkán egyetemisták cigarettáztak állukra tolt, sárga maszkban. Ahogy elmentem mellettük, egy pillanatra elhallgattak. „Jelen Bisztró”. Már ez is milyen fura. Emlékszem, hogy szokatlanul enyhe október volt, leokéztam a címet, felültem a biciklimre, és nekiindultam az éjszakának. Szókratész – mint ez köztudott –, a Víg utca 20-ban lakik, ami azért jó, mert van lift. Ahogy felértem a harmadikra, egy ideig tanácstalanul kóvályogtam a vaksötét körfolyosón, aztán észrevettem, hogy a túloldalon résnyire nyílik egy ajtó. Sietve körbekerültem, a hátizsákomból izgatottan előkotortam a szállítmányt, de máris csalódnom kellett. Érdemi dialógusra a legnagyobb igyekezetem ellenére sem kerülhetett sor: egy kéz kinyúlt a résen, átvette a papírzacskót, és se szó, se beszéd, behúzta maga után az ajtót. Hogy öreg vagy fiatal, kicsi vagy nagy, rettenthetetlen fárosz, vagy beszari kis pöcs – ezt sajnos ennyi idő alatt egyáltalán nem sikerült kifigyelnem. Igazából még azügyben sem tudok teljes bizonyossággal állást foglalni, hogy Szokratész férfi-e vagy nő. Kár, pedig szerettem volna elmondani neki, mennyire örülök, hogy ezek szerint tévesek a híresztelések, bíráit sikerült jobb belátásra bírnia, és végül ostoba és elhamarkodott tervéről is letett. Elgondolkodva szálltam vissza a liftbe, de még mielőtt lehúztam volna a címet, eszembe jutott, hogy megnézem a kiszállítás tételei közt, vajon mit rendelt magának ma estére a mester. Az applikáció három tételt sorolt fel: ̶ napi leves, ̶ almatorta, ̶ 2 dl burok. Hogy ez az utóbbi mi lehetett, arról sejtelmem sincs. Talán csak lemaradtak az ékezetek. Jó étvágyat, Szókratész! Legyen szép estéd! rontás megfogja a fülénél és lefixálja a helyet maga elé emeli most belövi a hátteret bomba ötlet szép emlék lesz szoktatja az elméjét a Bazilika előtt áll és fotózza a bögréjét kicsi piros kétségkívül egész mutatós innen látom: Memories of Hungary-logós le lehetne magunk előtt tagadni de minek: vannak rajta madarak meg virágok meg szívek idő van: a TOKIO-ba halat hoznak mit tesz isten: éppen delet harangoznak mindjárt vége belebiciklizek a képbe Báb A pirosnál álltam a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az őszi napsütésben egy ökörnyál ereszkedett le mellém a magasból. Vékony volt, mint a legvékonyabb damil. Rögtön tudtam, hogy apám próbál kapcsolatba lépni velem. Ő mozgatja, úgymond, a szálakat. Megelégelte a függetlenségemet, és most olyasmibe próbál belerángatni, amit később a szememre vethet, és a fejemre olvashat. Amiért a végén büntetés jár. Megpróbáltam ellenállni, a biciklimen egyensúlyozva jobbra- balra hadonásztam és kétségbeesetten markolásztam a semmit, míg az utolsó utáni pillanatban sikerült kirántani a csuklómat a rátekeredő szálak szorításából. A lámpa zöldre váltott, és én újra szabad voltam. Az első sarkon bekanyarodtam, és végigszáguldottam a Zichy Jenő utcán. Pontban délben meghallottam a mobilom csipogását. Lehúzódtam a padka mellé, megnyitottam az applikációt, és megnéztem, hogy ezúttal honnan hová, hány kilométeres távolságra, mit kell szállítanom, mindehhez hány perc áll rendelkezésemre, és cserébe milyen összegű javadalmazásra számíthatok. Nevelődési regény Első fejezet: Tábláról táblára terelnek végig az úton, de nem lehet tudni, kik. A MOSLÉKTÁROLÓ HELYISÉG-től a VIGYÁZZ, A MÁRVÁNY CSÚSZIK!-ig. Utolsó fejezet: Tábláról táblára terelnek végig az úton, de nem lehet tudni, kik. A MÁRVÁNYTÁROLÓ HELYISÉG-től a VIGYÁZZ, A MOSLÉK CSÚSZIK!-ig. KÁIN SQUARE A történelemnek abban az utolsó, végzetes pillanatában én épp Budapest egyik fő közlekedési csomópontjában várakoztam a kereszteződésnél, és ahogy a nyeregben üldögéltem, feltűnt, hogy a szemközti épület üvegfalán lévő felirat egy- két karakterét az előtte álló lámpaoszlop kitakarja.