A hetvenes évek közepén vagy nagyon a legvége előtt történhetett, nyáron, robbanó melegben, de Zudornak nem ettől lett napkitörése.

Táviratkézbesítőként dolgoztam a nagyváradi postán, biciklivel hordtam ki éjjel és nappal, vasárnap és ünnepnapokon a táviratokat és a sürgős leveleket. A szakadatlan szolgálatért, a készenlétért nem több fizetség, hanem szabadnap járt, sok-sok szabadnap: előfordult, hogy akár egy héten keresztül is otthon olvashattam, készülhettem (mire is?), írhattam (vajon mi értelme volt?).

A Vitéz (Decebal) utcai híd mellett tekertem el a földutas Körösparton, amikor Zudor, a „fiatal költő”, csaknem elém szaladt. Lehetett huszonhárom-huszonöt. Akkoriban már sejtettük, hogy nem stimmel valami, a kibírhatatlan zsenit már láttuk benne, a „klinikai esetet” még nem. Első könyvtervét, eredeti gépiratokkal akkor még nem, majd évekkel később dobja be az éppen áradó, zavaros Körösbe – alkalmi szerkesztői szeme láttára. „Szállj, szállj Honti Hanna, mint egy seggberúgott sirály!”

Nem akartam megállni, lerázni szerettem volna. Nem lehetett. Futott mellettem, ha egy idő után nem lassítok, akkor is gyorsabb, mint én biciklivel. El akarta mondani. A Gong teraszán találkoztunk ismét.

„Öregem, Napkitörésem van! Amerika Váradra dobta le a napalmbombát, végünk!” Embereket állított meg a város főutcáján és a fülükbe súgta a történetet. Azzal kezdte, hogy „én mindent tudok!” Egy ilyen alkalommal az egyik megszólított férfi behúzta a bazárépület árkádja alá és ráripakodott: mit tudsz? Mindent, mondta volna Jancsi ártatlanul. De ilyen, az ártatlanság ellenkezőjét sugárzó arca csak neki volt. A pasas (váradiasan: a balik) püfölni kezdte, leteperte a földre, megrugdosta. Jancsi ekkor sem mondta, hogy már nem tud semmit.

Ledobták a napalmbombát, kipusztul a nagyváradi emberiség, maradnak az épületek üresen, csupaszon. Próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, na meg feltettem a kérdést: miért éppen Váradra dobták volna le? Volt érve Jancsinak, de hogy mi, arra – ma is védekezem? – nem emlékszem. De lehetett, mert tovább ellenkeztem, győzködtem, aztán feladtam mégis. Zudor pedig folytatta békésen őrült, napkitöréses hadviselését a nagyváradi emberiség életben tartásának érdekében a színház körül, a szemközti könyvesboltban (ahonnan kidobták) meg a Fő utcán, ami akkor még talán nem sétáló, de már nem ott jár a villamos. Ha cigarettával kínálták, elfogadta, ha meghívták ebédre, azt is.