Karácsony Orsolya versei

Születésnap

Háromszínű homok pereg 
egy ajándék órában 
a kedvenc kocsmám asztalán.
Csupa pasztell, 
kifakult búzavirág-kék,
poros napraforgó-sárga, 
málnahab-rózsaszín. 
Sehol egy neonóceán, 
izzó villanykörte, vagy karmazsin. 
A szemek eltérő ritmusban hullanak,
egyszerre mernek évet, napot, órát.
Hiszem, bármennyit elbír ez az este,
de ha eltörik, vele török én is.



Egy éjszaka látképe

Kétemberes esernyő két félembert takar, 
falnak lökött csókok emléke csattan a betonon, 
még jó, hogy vízálló bakancsot húztam.

Homályosan látunk, kerülgetjük a tócsákat, 
ébren lenni nem is olyan szörnyű, 
milyen szerencse, 
hogy az ösztönöket nem lehet elveszíteni.

Te honnan ismered azt, akit mindenki ismer? 
Mindenhonnan. 
Nem maradok sokáig, csak megnézem, 
lesz-e társaságod.

Egy óra múlva a félrepöckölt 
hamuban keresed a képmásod.

Nekem hideg van kint, 
bent gyűlik a verejték és szagmolekulák, 
bodza és gyömbér keveredik nyállal.

Üveg törik, de már nem futunk el, 
ez már nem az a világ. 
Van pénzünk kifizetni. 
Inkább rádobsz egy ezrest, 
a bocsánatkérés drágább, ha nem a te hibád. 
Persze úgy teszünk, 
mintha nem érdekelne, 
de érdekel. 

Itt találkoztál tíz éve életed szerelmével.
Életed szerelmével találkozni csak egyszer lehet, 
vagy négyszer-ötször, 
de aki nyolc előtt kel minden nap, 
kevesebbet gondol a szerelemre, és többet az alvásra.

Hogy ma itt vagyunk, talán csak illúzió,
hogy holnap itt leszünk, arra nincs garancia.



Itt van benn a falban

Zárul az éjszaka,
a gondolat körvonalát veszti,
az árnyék távolabb tesped,
beszorul a tv mögé.

Sehol sincs, mégis mindenütt ott van,
furcsa szögben fogja fel a port,
gőzzé kondenzálódik a leves fölött,
a villanykörte morzekóddal 
pislogja el a hollétét. 

Elfoglalja a molekulák közötti űrt,
elektromos álmokat küld,
bekúszik a bőröm alá, 
pedig hagytam helyet neki
a kanapén, a hűtőben, a mosógépben.

Itt van bent a falban,
a téglák közt a malterban, 
és halad.