MEGOSZTOM

TESZT – más szempontok 8.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, közismert nevén a TESZT idén ünnepli 15. születésnapját. Mivel kamaszkorát éli, mi más lehetne a központi témája, mint az Another Point of View (Másik szempont). Ennek jegyében 11 ország 24 előadását láthatjuk, amelyek az európai színházi életet legfrissebb irányzatait képviselik. Koós Csenge, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves teatrológia szakos hallgatójának fesztiválnaplója. Nyolcadik, befejező rész.

Az elégedettségi fokom csúcsa lett volna, ha a TESZT szombaton ér véget, a Hero 4.0-val, de még hátra volt a vasárnap. Amikor is megpihentem, minden erőmet a Philip Parr rendezte Pericles-re tartogattam, egyrészt mert valóban kíváncsi voltam rá, másrészt kritikát fogok írni róla. 

Elöljáróban néhány dolgot mondanék csak: nem találom a kulcsot. Azt hittem elvesztettem, de igazából soha nem is birtokoltam. Egyre az járt a fejemben, nem akarom elengedni a dolgot, annyi potenciál van a szövegben, a díszletben, a kórusművekben, de a „lesz maga juszt is az enyém” sajnos hangosabban szólt a fejemben, mint ahogy az előadást hallottam és az eszköztelenséget preferáló ízlésem kivételesen mikroportokért könyörgött. Nem éreztem, hogy lelkesedett volna Pericles történetéért a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata, úgyhogy a nézők figyelme is lankadt. Gondolom rendezői döntés volt, hogy a nem színen lévő színészek civilben üljék végig a háromórás előadást, de ki a fene tudna koncentrálni, a teremben tomboló kánikulában, téli kabátban ücsörögve? Voltak nyilván nagyra értékelendő színészi próbálkozások, Vajda Boróka éneke egyenesen elbűvölő volt, ahogy az összes zenés jelenet emelte kicsit a kollektív energiaszintet. Talán ez kellett volna, hogy legyen az a bizonyos elveszett kulcs.

A szintén Philip Parr rendezte Szívszóráson is részt lehetett venni, a kedves, szabadtéri sétálós előadásnak nagy sikere volt.

Megtekinthették a nézők az Independent@TM – Helyi független színházi mikroévad c. projekt és a TESZT keretein belül a temesvári Basca Színház éhség c. előadását is, erre sajnos nem jutottam el. Pedig a szervezők részéről jó választás volt, a 2023-as TESZT-en szintén láthattuk az Éhséget Nagy Péter István rendezésében.

Mátyás Zsolt Imre színész, Pericles – a journey c. képzőművészeti kiállításának megnyitója is ezen a napon történt. Zsolt, a covid időszakban kezdett el rajzolni, a Pericles volt mostani kiállításának ihletforrása.

A fesztivált koncerttel zártuk, a Shakespeare marad címmel játszott nekünk a WH formáció (Sena, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor, Márkos Albert). Eva Leonie Fegers német furulyaművész közreműködésével a Shakespeare korabeli iszodák hangulatát idézték meg, s megpróbálták megkeresni, a jövőben hogyan fogják Shakespeare zenei világát megközelíteni.

Öt mázsányi hálával a szívemben búcsúzom a TESZT-től. Csakúgy, mint tavaly, idén is az évem fénypontja volt a fesztivál. Sok jó ember kisebb-nagyobb helyeken, várakozással, lelkesedéssel, kapcsolódási vággyal egymás és a színház iránt: számomra ezt jelenti a TESZT. 

Köszönöm, hogy idén is fogadtak engem. Külön köszönettel tartozom az Újváradnak, Simon Juditnak, hogy bizalmat szavazott nekem és publikálta az észrevételeimet. Másodéves egyetemi hallgatóként jobb lehetőséget nem is kaphattam volna. Remélem, együtt „növök” a fesztivállal és ahogyan évről évre egyre jobb lesz, én is egyre jobban hozzá tudok majd szólni.

Reménykedve írom most le a zárómondatot, hogy jövőre: Folytatjuk.

Képünkön pillanatkép a Temesvári Csiky Gergely Színház Pericles előadásából 

MEGOSZTOM

TESZT – más szempontok 7.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, közismert nevén a TESZT idén ünnepli 15. születésnapját. Mivel kamaszkorát éli, mi más lehetne a központi témája, mint az Another Point of View (Másik szempont). Ennek jegyében 11 ország 24 előadását láthatjuk, amelyek az európai színházi életet legfrissebb irányzatait képviselik. Koós Csenge, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves teatrológia szakos hallgatójának fesztiválnaplója. Hetedik rész.

Színházi élményei során horkoltak valaha az Ön háta mögött? Nekem már igen! A horvát Skop Művészeti Szervezet, Nenad Glavan által rendezett Mindpolis 1.0 című előadása során a nézőtér valóságos óvodai napközis csoporttá változott. Sokan a csendespihenőjüket tartották, mások inkább kimentek játszani a homokozóba, de biztosan mindenki nagyon várta, hogy jöjjön már érte az anyukája. Egy férfi és egy nő beteges és szexuális elfojtásokkal teli cyber térben játszódó viszonyát láttuk. A zene és a látvány jó volt. Csak a zenét nem tudtam élvezni, a másfél órán át tartó erotikus nyögések hangjátékától. Kevesebb is elég lett volna. Tényleg. Az a fajta előadás volt, amikor az ember az első 5-10 percben megért mindent és rájön arra, hogy mi fog történni és hiába vár bármiféle csavart, az nem jön el soha. Egy perc néma csönd a bőrüket a vásárra vivő színészeknek. Ezt az előadást egy pofátlanul édes jegeskávéval leöblítettem és mentem tovább az Arte-Factum Független Színtársulat Magánymonológok c. előadására, melyet Kocsárdi Levente rendezett és Mona Donici szerzett. A színészek személyes történeteiből állt össze ez a rendkívül lírai előadás, felkutatták hány féle magány létezik az alkotócsoportban. 111 percnyi. Az, hogy az Arte Factum Független Színházi Társulat működik, rendkívül fontos – minél több független társulatra van szükség. Persze nincs könnyű dolguk, de hatalmas az elhivatottságuk és a lelkesedésük. És az, hogy nekik a társulat működése, az alkotás és a közösségteremtés szívügyük, látszik a munkájukon. Jó élmény volt ott lenni, érezni a játszók közötti összhangot. Annyi mindent szerettek volna belepréselni ebbe a 111 percbe, hogy néhol kikandikál egy-egy táncmozdulat, vagy színészi alakítás, esetleg valami szimbólum. Érdemes néha fő csapásirányt választani, ami strukturálhatná az előadásokat.
Az utolsó előadás a Hero 4.0 – Business as Usual (Moment Maribor, Glej Színház), brilliáns előadás, két remek szlovén színész végtelenül komoly humorizálásának és bravúros csapatmunkájának eredménye: Uroš Kaurin és Vito Weis rendezték, koreográfálták, és játsszák. Az előadás sorozatuk negyedik része, közel tíz éve játsszák. Amolyan „meglepetésszínházi” produkció ez, melynek célja, hogy a néző soha ne tudja mi fog történni. Profinak titulálják magukat, úgyhogy profiként viselkednek, szórakoztatnak minket, úgy ahogy kell. Miközben rávilágítanak az idő könyörtelen múlására, az értelemkeresés nehézségeire. Nem akarok semmit leleplezni, hiszen akkor többé nem lesz meglepetés- legyen elég annyi, hogy ez az előadás ünnep a nézőknek, és ünnep a színészeknek is. És az, hogy a festőműhelyben, ahol játszották egy denevér repkedett, akár koncepcionális is lehetett volna.
Délután multiszenzoros szabadtéri sétaszínházi élményben részesülhetett minden korosztály, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (Románia) & Parrabbola (Egyesült Királyság) Szívszórás (Spread the love) produkciója során. Nekem tegnap nem volt időm a szeretetre. Remélem ma majd akad.

Folytatjuk.

Képünkön pillanatkép a maribori Hero 4.0 – Business as usual előadásból

MEGOSZTOM

TESZT – más szempontok 4.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, közismert nevén a TESZT idén ünnepli 15. születésnapját. Mivel kamaszkorát éli, mi más lehetne a központi témája, mint az Another Point of View (Másik szempont). Ennek jegyében 11 ország 24 előadását láthatjuk, amelyek az európai színházi életet legfrissebb irányzatait képviselik. Koós Csenge, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves teatrológia szakos hallgatójának fesztiválnaplója. Negyedik rész.

A Teatro Dei Venti olasz társulata nem csak a Pentesileát hozta magával, hanem nagy adag napsütést is. Délután hatkor a cikk szerzője hivatalosan is megkezdte a nyarat és leégett a temesvári Szabadság téren. Megérte? Meg. 

A Pentesilea Heinrich Von Kleist művének szabad átdolgozásával készült, gólyalábakon játszott utcai előadás. Achilles görög hős és Pentesilea amazon királynő be nem teljesülhető szerelmének küzdelmét mutatja be. A Kovács Bálint által vezetett szakmai beszélgetésen Stefano Tè rendező a kérdésemre elmondta, hogy az előadásban Pentesilea egy erős, kegyetlen nő látszatát kelti, de amint egymásba szeretnek Achillesszel, a nő láthatóan áldozatkésszé és a férfi alárendeltjévé válik, Achilles pedig bántja őt. Bár a görög hős szerelmi gyötrődése is megmutatkozik, mégsem érzem, hogy egyensúlyba kerülne a mérleg. Az előadás a női és férfi szenvedély különbözőségéről szól? Tè elmondása alapján nem. Szerinte két különböző élethelyzet ütközik: Pentesilea megteheti, hogy szeressen, Achillesznek ezzel szemben objektívnak kell maradnia: érzi, felismeri a szerelmet, de nem érti és feladata is van. Ezért próbálja ellökni a nőt, bármi áron. 

A következő produkciót, a nonverbális staubkinder-t Toula Limnaios koreografálta és az ő koncepciója alapján készült. Az előadás nyitóképe (mint később megtudtam) egy angyalt ábrázol sok gyermek között, akik, mint lámpára éjjel a bogarak, tapadnak rá és végül megfosztják szárnyaitól. Az a népmese járt a fejemben, amikor a Jóisten elküldte egyik angyalát a pokolba, hogy szabadítson meg onnan minél több lelket. Az angyal akkor tud visszajutni a mennybe, ha sok lélek kapaszkodott a bokáján, de minél kevesebben voltak, az angyal annál nehezebben repült. A lelkek azonban mindenképpen mennybe akartak jutni, így, hogy biztosan legyen helyül, lerugdosták egymást, míg végül az angyal is ott ragadt a pokolban. Hasonló volt az alkotó célja, amikor megrendezte az előadást, hogy szabadon asszociálhasson a néző. A táncosok hihetetlen összhangban és könnyedséggel mozogtak a színpadon. Porral behintve, szinte légiesnek tűntek. De hiába a szemet gyönyörködtető esztétikai élmény, végig azon gondolkoztam, hogyan tudnak ebben a porban táncolni, hogy nem fulladnak meg? 

A nap végén egy jól megérdemelt műsoros szaunázásban részesültem. A festőműhely zárt terében néztem az Istentelen ifjúságot, Borut Šeparović rendezésében, a Zágrábi Ifjúsági Színház előadásában. Ödön von Horváth regényének kortárs értelmezése, amelyet Franco Bifo Berardi művei ihlettek, napjaink dehumanizációjával, nihilizmussal, szociáldarwinizmussal, fehér szupremitással és szélsőséges digitalizációval fertőzött Európájára reflektál. Az előadás valódi fiatal gyilkosok naplófeljegyzései alapján készült, a szöveg szószerint az ő szavaikból állt össze. Nem szeretnék spoilerezni, hogy ki kicsoda, így inkább kitérnék arra a nagyon fontos dologra az előadással kapcsolatban, ami a szakmai beszélgetésen hangzott el: mindegyik szereplő küzd ugyan mentális zavarokkal, de mi van akkor, ha szörnyű tetteiknek nem ezek a zavarok az okai, hanem az őket a mindennapokban megfertőző ideológiák?

Folytatjuk

Képünkön pillanatkép az olasz nyelvű Pentesilea előadásból

MEGOSZTOM

TESZT – más szempontok 3.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, közismert nevén a TESZT idén ünnepli 15. születésnapját. Mivel kamaszkorát éli, mi más lehetne a központi témája, mint az Another Point of View (Másik szempont). Ennek jegyében 11 ország 24 előadását láthatjuk, amelyek az európai színházi életet legfrissebb irányzatait képviselik. Koós Csenge, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves teatrológia szakos hallgatójának fesztiválnaplója. Harmadik rész.

Három nap, három éjjel telt el eddig az idei TESZT-ből. Nyárias meleg van, hisztis nyári esőzéssel. Ez az időszak, amely során a legtöbb ember a megérkezés és a megfáradás határán egyensúlyoz. Nehéz arany középutat találni, amikor ennyi inger ér minket – és itt nem a szélsőséges időjárást értem, hanem az előadásokat. Változatosak, az állandóan összefüggéseket kereső agyamnak feladják a leckét. 

Nagyon tág a fesztivál mottója: „más nézőpont”. Van ennél konkrétabb, közös gondolat, vagy forma, amely alapján egyáltalán össze lehet őket hasonlítani? Ezen a ponton egyelőre azt gondolom: nincs. De azt a feladatot tűztem ki magamnak, elsősorban a saját szórakoztatásomra, hogy találjak egyet.

Különösen izgalmas volt a harmadik nap, mert két, minden értelemben különböző előadást láttam. Az első, a Láthatatlan vidékek, Livsmedlet a finnországi Suomen Kulttuurirahasto / Művészeti Alapítvány, TAIKE támogatásával készült. Sandrina Lindgren és Ismael Falke rendezték, koreografálták, s a koncepciót is ők találták ki. Az előadást 2015 óta rendszeresen játsszák. A darabot az akkori migrációs válság inspirálta. Bizonytalan vagyok ezzel a szóval kapcsolatban: inspirálta. Olyan, mintha azt állítanám vele, hogy a két művész a maga malmára hajtotta a vizet, más emberek tragédiájának felhasználásával. Egyáltalán nem ez történt. Olyan empátiával, intelligenciával és érzékenységgel közelítik meg a témát, hogy inkább emléket állítanak a menekülésre kényszerült emberek életének, mind az elhunytaknak, mind annak az életnek, melyet hátra kellett hagyniuk. Bemutatják az útjukat, a megpróbáltatásaikat. Tényszerűen, egyszerűen, akár a televízióban látjuk. Az emberek kicsik és arcnélküliek. 

A Kovács Bálint, író, kritikus által vezetett szakmai beszélgetésen az alkotók konstruktívan és lényegretörően beszéltek az előadásról és annak keletkezéséről. Bábbal és tánccal kezdtek neki a próbafolyamatnak. Keresték, mi lehet a legkisebb bábfigura, amivel még játszani lehet és milyen a testnek azon legstatikusabb állapota, amely még táncnak nevezhető. Apró műanyagfigurákkal játszottak végül, kisebbekkel, mint az ólomkatonák. A színpad terepasztal volt, amiben testük alkotta meg a különböző tájakat. A lélegző has tengerként hullámzott, a hát a sivatag dűnéit jelenítette meg. Ízléses volt és letisztult. A művészek a kis figurákat szolgálták, nem játszottak helyettük, inkább értük. Rendkívül megindító pillanat volt, amikor a meghajlás során a tengeri katasztrófa során elhunyt kis csónakba tömörült figurákkal is meghajoltak.

Ennek szöges ellentéte: az Újvidéki Színház Történt egyszer Újvidéken című előadás. Az Urbán András rendezte produkció felrobbantotta a színházat. Grandiózus humor, zene, látványvilág fogadott, jó adag önirónia társadalomkritikával vegyítve, néhol cinikusan, néhol megindítóan. A színészek energiaszintje az első pillanattól az utolsóig az égig ért. Az az érzésem támadt, hogy hiába a megvetettnek nevezett operett vagy musical forma, rettenetes élvezik, amit csinálnak. Élvezik, hogy kommunikálhatnak a nézőkkel, ventilálhatnak a színházi vagy akár magánéleti problémáikról. Az ő kisugárzásuk miatt én is élveztem. Magávalragadó volt és személyes, de egyáltalán nem személyeskedő.

Az Újvidéki Színház 50. születésnapi gáláján vettünk részt, meghallgathattuk a valaha játszott előadásaik legnépszerűbb dalait, szakmai vitákat követhettünk végig. A könnyed szórakoztatás köntösébe bújtatott előadás felszabadítónak ígérkezett a sok súlyos téma között, ám sem Urbán, sem a társulat nem bánik kesztyűs kézzel a nézőkkel. Hozzánk, sőt ránk szóltak: színházba kell járni. A színészek miatt és magunk miatt. És amiatt, hogy megőrizzük a kultúránkat. Az előadás az újvidéki közönségnek szól, de mindenhol tudnak kapcsolódni hozzá a nézők. 

A napi programhoz tartozott a német F.A.C.E. Visual Performing Arts, Szabó Kristóf Ismene táncol című előadása, de egyetemi teendőim miatt erről le kellett mondanom. Illetve láthattuk az olasz Teatro dei Venti Pentesilea c. szabadtéri előadását a Szabadság téren, ám mivel átfedésben volt a finn művészek játszotta Láthatatlan vidékekkel, ezt a negyedik napon fogom megnézni. Izgatottan várom.

Folytatjuk.

MEGOSZTOM

TESZT – más szempontok 1.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, közismert nevén a TESZT idén ünnepli 15. születésnapját. Mivel kamaszkorát éli, mi más lehetne a központi témája, mint az Another Point of View (Másik szempont). Ennek jegyében 11 ország 24 előadását láthatjuk, amelyek az európai színházi életet legfrissebb irányzatait képviselik. Koós Csenge, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves teatrológia szakos hallgatójának fesztiválnaplója. Első rész.

Akinek van némi tapasztalata „fesztiválozás” terén, nem lesz nagy meglepetés, amikor ezt mondom: bármely fesztivál kötelező programpontja a lemaradás valamiről. A TESZT első napján ezt a programpontot pipáltam ki, kissé elszontyolodva ugyan, de nem teljesen elkeseredve. Nem volt lehetőségem részt venni a megnyitón és az utána következő előadáson, a szlovén Via Negativa Száz köszöntőjén, de szerencsére elcsíptem a hazai pályán játszó társulat előadását.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem csapatával érkeztünk meg Temesvárra, s rögvest rohantunk tovább, hogy hova, azt akkor még nem tudtuk. Tomi Janežič szlovén rendező külső helyszínen, a Műszaki Egyetem régi Hidrotechnikai karának elhagyatott épületében rendezte meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának a 2023-ban legjobb előadás és legjobb díszlet kategóriában UNITER díjra jelölt 1978-at. Az előadás a Destin(y)ation sorozat 12 részének egyike, amiket 2025-ben a Nova Gorica/Gorizia Európa kulturális fővárosa program keretein belül fognak bemutatni. Előre szeretném leszögezni, az előadás felülmúlta a várakozásomat, pedig nagy elvárásokkal érkeztem: tetszett a rendezés, Branko Hojnik díszlete és a színészi játék is.

A szokatlan helyszín ridegséget sugároz magából, ahogy belép az ember a térbe, nyomasztó érzés telepedig rá. Megyünk fel a lépcsőn a terembe és azt mondja az egyik barátnőm: „Itt hús-vér emberek jártak.” Megborzongok. Aztán meglátom Ceaușescut és elejtem a színházjegyemet. Van emlékezete a helyeknek? Vagy az emberek hagynak maguk után érzéseket mindenhol, ahol életükben járnak? Lehet élni olyan helyen, ahol megannyi szörnyűség történt? Ezek a kérdések keringenek a fejemben, de mikor elkezdődik az előadás, már nem gondolkodom. Visz magával és én hagyom. Hagyom, hogy a színészek kapcsolódjanak velem és már-már családias hangulatban és vidáman hallgassuk együtt ezt a tekervényes történetet, amely családi anekdotákból áll össze. Meg némi edukációból, tekintve, hogy a katedrán állva kapunk átfogó tájékoztatást többek között arról, mi is az a Gyökerek sorozat. Hagyom, hogy a szereplők megszerettessék magukat velem. Aztán hagyom azt is, hogy elvegyék a kialakult biztonságérzetemet és a földbe döngöljenek a tragikus események felelevenítésével. Janežič „húzd meg-ereszd meg” játékot játszik a nézőivel: bevon, megsimogat, kilök, bevon, megpofoz, kilök, megnevettet, újra bevon. Emellett időutazásra hív minket a ’70-es évek Romániájába. A második Janežič előadás volt ez, amit láttam. Nagyra értékelem azt, hogy rendezéseiben a színészek valódi természetességgel beszélnek, és itt most nem az „élőbeszédre” gondolok, hiszen az technikai dolog, hanem arra, hogy minden megszólalás önazonos, hiteles és játékos – az az érzésem, hogy a színészek imádják ezt csinálni. Ha ez nincs is így, kellemes ez az illúzió és közösségteremtő erővel bír az, hogy mennyire természetesen vannak jelen a nézőkkel együtt a térben (még úgy is, hogy valódi parókakölteményeket viselnek).

Az előadás történetét kihívás ekkora terjedelemben felgöngyölíteni, szerteágazó és nem is a fő cselekményszál a lényeg, hanem az az élet és mélység, amely, mint a folyók mellékágai, övezi azt. Pont, mint egy ember élet- és családtörténete. Legyen elég annyi, hogy sok minden történt 1978. január 26-án, csütörtökön.

Folytatjuk.

Az előadásról korábban Hegyi Réka írt az Újváradban, kritikáját itt olvashatják.

MEGOSZTOM

Regionális laptalálkozó Temesváron

A temesvári START – Tanácsadó és Továbbképző Iroda, együttműködésben a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével (MÚRE) és az Újvárad kulturális folyóirattal Regionális laptalálkozót szervez abból az alkalomból, hogy Temesvár idén Európa kulturális fővárosa.

A program célja egy szakmai műhelyfoglalkozás és felolvasással egybekötött kerekasztal-beszélgetés, amely a Temesvári Magyar Napokon zajlik 2023. szeptember 22-23-án.

A résztvevő bánsági és partiumi szerkesztőségek: Irodalmi Jelen és Szövétnek (Arad), Újvárad (Nagyvárad), Sugárút Szatmári műhely (Szatmár), Tiszatáj (Szeged), Bárka (Békéscsaba), Híd (Újvidék), Hepehupa (Zilah), továbbá a temesvári irodalmi klub tagjai. A találkozó programja:

2023. szeptember 22., péntek

18,00: Lapbemutató és felolvasóest a Gerhardinum Római Katolikis Teológiai Líceumban

2023. szeptember 23., szombat

10,00: Lapműködtetés – jó gyakorlatok. Tapasztalatcsere, műhelyfoglalkozás (zártkörű)

A program támogatója a Temesvár – Európa Kulturális Főváros 2023 – Temesvár Önkormányzata által létrehozott Projektközpont az Energia! Alkotói öszöndíjak c. program és a Communitas Alapítvány.

Întâlnirea regională a revistelor literare în capitala culturală”

Data: 22-23. Septembrie 2023.

Program: 22. septembrie, vineri, ora 18: seară de lectură; 23. septembrie, sâmbăta, ora 9: atelier de lucru pentru redacții

Organizatori: Asociația Biroul de Consiliere și Formare Start, Revista Culturală Újvárad, Uniunea Jurnaliștilor Maghiari din România

Programul se realizează prin finanțarea Energie! Burse de creație, acordată de Municipiul Timișoara, prin Centrul de Proiecte, în cadrul Programului cultural național „Timișoara – Capitală Europeană a Culturii în anul 2023″ și Fundația Communitas.

Acest material jurnalistic a fost realizat printr-o finanțare Energie! Burse de creație, acordată de Municipiul Timișoara, prin @Centrul de Proiecte, în cadrul componentei Power Station a Programului cultural național „Timișoara – Capitală Europeană a Culturii în anul 2023″. Materialul nu reprezintă în mod necesar poziția Centrului de Proiecte al Municipiului Timișoara, iar acesta nu este responsabil de conținutul său sau de modul în care poate fi folosit.

MEGOSZTOM

Napló az áramló Tesztről (3)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Harmadik rész.

Állítólag reng körülöttünk a föld, én nem érzem. Nem is akarom. Jobban kedvelem, ha egy előadás ráz meg, mint a sárgolyó. Azt mondják Váradon is megremegett ez-az a házakban. Nem tudom, mi van az otthonomban, majd meglátom, amikor 29-én hazaérek. Addig színház és jó beszélgetések minden mennyiségben.

A Teszt harmadik napján csodát láttam, a címe: Tchaïka. Belga és chilei közös produkció, ugyanis a dél-amerikai színésznő, az európai országban él, de hazájában készült az előadás. Évek óta játssza, világszerte nagy sikerrel. Gondolom, mindenhol, mindenkit úgy varázsol el, mint minket, akik Temesváron láttuk.

Ketten játsszák, a fiatal színésznő és a hihetetlenül kifejező báb. Ők ketten szinte egy test és persze lélek. Első pillanatban azt hittem, egy idős és fiatal színésznő lép a színre, aztán láttam, hogy aki mindig elől áll, az báb. Ő Chayka, az öregedő színésznő, aki Csehov Sirályával búcsúzik a színpadtól, az élettől. Arkagyinát kellene eljátssza. A fiatal nő, színésznő azért van vele, hogy segítse, emlékeztesse arra, amit játszania, tennie kell. Chayka Nina szövegét mondja. Nem akar öreg lenni, nem akar elköszönni mindentől. Ő Nina és Arkagyina, ő sirály (Chayka oroszul sirályt jelent). A fiatal nőben önmagát fedezi fel, amikor még a 22 éves lányt alakította. Mondják – tegyük hozzá, remekül – Csehov szövegét, közben finom humorral beszél két hangon az előadó színházról, életről, öregségről, a reflektorfény erejéről. Érzékeny, hiteles, felkavaró, szellemes az előadás minden pillanata.

Arisztophanész nyomán írta Kokan Mladenović, rendező a Temesvári Csiky Gergely Színház Madarak előadását. A görög vígjátékból a címe és a néhány mondat maradt, a többi Mladenovic és a társulat improvizációinak az eredménye. Az előadás, mint a rendező minden produkciója, társadalmi problémákat feszeget. Dinamikusan, hangosan, nagyszerű, szuggesztív mozgással, képekkel, zenével építetti fel a több mint kétezer éve híres Felhőkakukkvárt, és teszi fel a kérdést: ha megvalósulna valaha az egyenlőségen alapuló, igazságos világ, mennyi ideig működhetne, kik és miért mondanának le róla könnyű szívvel. A rendező előszeretettel ostorozza a politikát, a kaptalista rendszert, a pénzvilágot, a gazdagokat, a manipulálható társadalmat, szóval a világot, úgy ahogy van. Ugyanakkor az előadás, hatalmas poénokkal beszél a színház, a színészek hatalmáról. Humorral közelít a témákhoz, de a szeretet, a megértés a színháznak szól, de csak akkor, ha az embert szolgálja és nem a többi előbb felsoroltakat.

Mladenovic világában Felhőkakukkvár lakói ellenállnak a pénznek, a politikának, a vagyonnak, csak a komédiának, a komédiázásnak adják meg magukat. Az egyik, a madarak közé keveredő ember ekkor elhagyja az ég és föld közé ékelt várost, és újra elindul keresni a szabadságot.

A zene, az ének, a mozgás, a humor jellemző az előadásra, a fergeteges dinamikus játék. Ötletek kavalkádja áll össze koherens, jól felépített előadásba.

A Present imperfect Zsófi Rebeka Kozma előadása. A Freeszfe Egyesület és az Artus Kortárs Művészeti Egyesület támogatta – mondjuk – performansz tíz leckében interaktívan „oktatja” a hivatalos bikfanyelvet, a kommunikációt a közösségi médiában, és sok minden mást is, egy felejthető előadásban.

MEGOSZTOM

Napló az áramló Tesztről (2)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Második rész.

Kezdhetném a keddi nap rendhagyó eseményével, de nem teszem, tartom magam az előadások sorrendjéhez, sőt.

Az első Teszt-naplóban nem említettem a gongütés előtt tartott, a színház szomszédságában megnyílt kiállítást. Bagossy Levente magyarországi díszlettervező színpadképeinek makettjeit csodálhattuk. Szó szerint. A hihetetlen pontossággal, művészi igénnyel kidolgozott, apró díszletek megidézik az előadásokat, képet alkotnak a produkciók hangulatáról, azon túl, hogy valódi művészi alkotások.

A fesztivál második napján a németországi Szene 2wei Herz emoji című előadása lehetett volna különleges, de nem volt az. William Sanchez H. koreográfus fontosnak tartotta az integrálást, de nem talált ki hozzá egy érdekes, izgalmas, koherens koncepciót. Megmagyarázom: A táncelőadásban szerepel egy autista fiú és egy kerekesszékes lány. Amit én nagyszerűnek gondolok, mert mindketten tehetségesek, bár nem profi táncosok. Amit sajnálok, és amiért fanyalgok, hogy a szeretetről, szerelemről alkotott produkció közhelyes, és a koreográfia is kissé ügyetlen, fantáziátlan. Néha úgy éreztem, hogy amikor nem tudnak mit kezdeni a két nem profival, egyszerűen „kikoreografálják” őket a színpadról. Pedig milyen izgalmas lett volna a produkció, ha építenek rájuk.

A rendhagyó és drámai esemény a második nap második előadásán történt. A szív a szlovéniai Via Negativa társulat egyszemélyes előadása, azaz Kristina Aleksova egyéni műsora. Inkább performansznak gondolom, mint színháznak, de ez nem fontos. A produkció – az ismertető szerint – 72 órát is tartott, de belefért 4 órába is, a temesvári színház stúdiójában „mindössze” két órát kellett volna töltenünk a szívről szóló előadással, a színésznővel, aki szinte egész végig meztelenül van a színpadon. Aleksova kedvesen kommunikál a nézőkkel, szép arca és teste van, elegánsan, kecsesen mozog, akkor is, amikor csak tesz-vesz a színpadon, készíti elő a következő jelentet. Az ismertető szerint „A szív az izom, mely mindannyiunkat mozgat, még a szívteleneket is. A mindennapi élet mocskával terhelt szivattyú. Metafora. Forró akár a tűz és hideg akár a jég. Szimbólum, mely mindent kibír. Még egy kalitkába zárt életet is. A szerv, mi életet ment. Kutyaeledel.”

Két szép, feszes színházi pillanaton kívül, az, amennyit láttunk belőle, úgy lehetne felejthető, ahogy van. A színésznő folyton előkészít. Hosszasan. Össze- és szétszerel, elvesz, eltesz tárgyakat, sok külső segítséggel, beindítja a rezsót, felteszi főni a egyik szívet. A másikat jó sok percig varrogatja. Összeszereli a kompresszort a hordókkal, előbbi a meztelen hasán lóg. Ekkor kezdtem el aggódni, nehogy valami baja törtéjen. Majd szerencsére magára vette a védőszemüveget és védőruhát (vékony, fehér kezeslábas), előhozta a két, kereskedelemben kapható, nem túl jóminőségű termoszt, és fagyasztani kezdte az egyik szívet. Valamilyen robbanékony anyaggal. Lehet nem nitrogénnel, mert azzal csak nem sétálhatott át a határon, és tudomásom szerint ellentmondana a romániai tűzvédelmi szabályoknak. Tény, ami robbanhat, fel is robban. Hatalmas zajjal robbant az egyik termosz a színésznő kezében, közvetlenül az arca előtt. Aleksova ar arcához kapta a kezét, és kirohant a színpadról. Többen utána mentünk, hogy tudunk-e segíteni, és érdeklődni, hogy mekkora a baj. Információkat nem kaptunk, de a színháziak kihívták a mentőket, érkeztek a tűzoltók és a rendőrség. Állítólag robbanást jelentettek a színházból, amivel azért még mifelénk sem viccelnek. Később megtudtuk, nem történt nagyobb baj, felszakadt a bőr a homlokán, a szeme fölött, de nagyon megijedt. A mentők kórházba szállították, de késő estig még nem engedték ki. Remélem, mindannyian reméljük, hogy megúszta egy kisebb sebbel és az ijedtséggel. Történhetett volna nagyobb baj is, tekintve a rengeteg improvizált elektromos technikai felszelelést, illetve a robbanást.

A nézőket a Via Negativa stábjának egyik tagja értesítette, hogy az előadás nem folytatódik.

Engem nagyon megrázott az eset. Nem szeretem, ha életveszélynek tesznek ki színészt. Lehet mondani, hogy Aleksova alkotta az előadást, tudta, tudja, mit tesz, de azért nem teljesen így van. Ha engem kérdeznek, lebeszélem a fesztivál kuratóriumát arról, hogy meghívják Temesvárra. Az előadás minősége sem éri meg a rizikót. Különben is, van baj elég, nem kell még tetézni.

Hogy teljes legyen a tegnapi nap, Arad megyében aznap ete 4,9 erősségű földrengés volt. Temesváron is érezték. A színházig nem jutott el.

Címlapképen: Kristina Aleksova A szív egyik korábbi előadásában

MEGOSZTOM

Napló az áramló Tesztről (1)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Első rész.

Balázs Attila színművész, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színhát igazgatója és Dominik Fritz, az idén Európa (egyik) kulturális fővárosának is számító bánsági nagyváros polgármestere ütötte meg a gongot, ami jelezte: elkezdődött a 14. Teszt.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó kiemelt rendezvénye a kulturális főváros projektnek, ami, úgy vélem, természetes, hiszen a nemzetközi színházi találkozó a kultúrák találkozását, az európai szellemiséget, a megismerést, az elfogadást, a társadalmi változásokat, a színház folyamatos megújulását, ugyanakkor állandóságát mutatta és mutatja meg az előadásaival, programjaival. 

Idén 15 országból 25 előadást mutatnak be, amiből kettő a házigazda temesvári magyar társulat produkciója. A fesztivál idei hívószava a FLUID. „A szervezők szándéka szerint ez egyszerre fejezi ki a színház folytonos változásban és átalakulásban levését, állandóságát, erejét, valamint az emberi természet azon képességét, hogy a legnehezebb időkben és körülmények között is megtalálja az előremutató irányokat. Ennek, valamint a Teszt szellemiségének értelmében az idei programba olyan, egymástól formailag különböző, de hasonlóan érzékeny tematikájú előadások kerültek be, melyek híven tükrözik kortárs mindennapjaink szüntelen áramlását, képlékenységét és változását. Így lett a tizennegyedik találkozó egy újfajta érzékenység Teszt-je” – írják a beharangozóban.

Hagyományosan, a Csiky Gergely Színház bemutatójával indult a seregszemle. Marco Augusto Chenevier, Darragh McLoughlin és Alessia Pinto írta és rendezte A nagy hagyma című előadást, melynek mi, nézők is szereplői vagyunk. Ugyanis mi vagyunk a Bizottság, amely eldönti, mi legyen a sorsuk azoknak, akik a Nagy hagyma közösségéhez akarnak tartozni. Ehhez a „munkához” a bejáratnál kapunk egy fehér és egy fekete lapot, amivel majd szavazni kell. A Hatalom hangja dönti el, ki érdemes és ki nem érdemes arra, hogy A nagy hagyma világában éljen. „A nagy hagymában nincs helye hazugoknak, tisztességtelen polgároknak, képesség nélküli polgároknak vagy olyanoknak, akiknek nincsenek rendben a személyi iratai” – hangzik el többszőr is az előadásban, de azért ez nem pont így működik. A Hatalom hangja hol így dönt, hol másképpen. Az előadásban érzékelhető, hogy a Hatalom élet és halál ura A nagy hagymában. De a hatalom megdönthető, a Hatalom hangját, a társadalmi ranglétra alján elhelyezkedő takarítónő leplezi le, mintegy véletlenül. Amikor megláttam a paraván mögötti hang tulajdonosát, nekem Óz, a nagy varázsló jutott eszembe. Amúgy az előadás a hazug, diktatórikus hatalmak skicce, azt is megmutatva, hogy mi, nézők sem vagyunk túl megértők, és bizony jó adag rosszaszág is lakik bennünk. Szívesen megírnám, hogy miért, de nem akarok spoilerezni. A meglepetés az maradjon meglepetés.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ezúttal is Urbán András-előadással érkezett Temesvárra. Az Amikor Isten hasba rúg című produkció alapja Lovas Ildikó regénye és Csáth Géza nagy irodalmi port kavart naplója. Góli Kornélia dramaturg és Urbán András rendező a két szövegből kiindulva a költő életében fontos szerepet játszó nők szemszögéből közelíti Csáth tragikus életét, a rendezőre jellemző formanyelven. Kell hozzá pár jelenet, ameddig kiderül, kiről is van szó, s bár én nagyon szeretem Urbán színházát, ez az előadás számomra is hagyott kívánnivalót. Számos jelentet éreztem túrpörgetettnek, néha öncélúnak, mi több, olyan is volt, ami megtörte az előadás ívét. Azonban az utolsó monológ, amikor a középkorú színésznő egyedül áll a színpadon, körülötte senki és semmi hangzavar, látványosság, és Csáth lányaként vall a szüleiről, önmagáról, arról, ahogyan megkérdezése nélkül, az általa nevelőapjaként tisztelt Dezső bácsi közzétette apja naplóját, akiről ő nem is tudja, hogy nagy költő, na az a monológ igazi színházi pillanat volt. Ezért a pár percért vagyok hajlandó elnézni a többi felett. Ja, és aki nem tudná, Dezső bácsi nem más, mint Kosztolányi Dézső. Bizony.

Az Athén&Epidaurosz Fesztivál és az OSMOSIS közös produkciója, Euripides Laskaridis görög színész, rendező egyéni műsora, mondanám egyszemélyes színháza a Relic. Fogalmazhatok úgy is, hogy színészi bravúrja negyven percben.

Az előadások után Kovács Bálint vezeti a beszélgetéseket az alkotókkal. Ez alkalommal Laskaridis, aki 2015 óta játssza ezt a nonverbális előadást, és hatalmas sikerrel turnézza vele körbe a világot, azt mondta, a Relic arról szól, amit a nézők gondolnak az előadás kapcsán. Én erről a groteszk, humorral és drámaisággal tele előadásról és a lényről, akinek a látszat ellenére nincs neme, a következőket gondolom: talán Hérakleitosz mondta, hogy minden változik, csak az ember marad ugyanaz. Az idézet sem pontos, de ez a lényege. (Kedves olvasó javítson ki nyugodtan, szépen megköszönöm). Az előadásban ez a hatalmas testben rejlő érző lény maga a változatlan ember. Ott a színpadon az ógörög szobor, ami elé odakerül a laptop. Közben érzelmek és történések kavalkádja, nagy poénok. Egy halandzsa-szövegből kiderül, hogy nem is szó, hanem hangsúly és testbeszéd. És megmutatja az agresszivitást, művészetet, a különböző érzelmeket, a játékosságot. Szóval, nagyjából mindent. Leszögeztem, csak úgy magamnak, hogy Euripides Laskaridis korunk egy nagy clownja. Vagy színésze, művésze, humanistája – lehet választani.

(Folytatjuk)

MEGOSZTOM

Hogyan tovább, kultúrfőváros?

Meglehetősen ingergazdagra sikeredett Temesvár európai kulturális fővárosi antréja, ám a nyitóestet követően nem feltétlenül tartalmi kérdésekről folynak viták. Az etnikai és kulturális sokszínűség jegyében Fritz polgármester négy nyelvet, – a városban használatosakat és az angolt váltogatva, közöttük magyarul mondta el ünnepi megnyitó beszédét. Ebben hangsúlyozta, büszke Temesvár minden közösségére, akik évszázadok óta itt élnek egy folyamatos, építő párbeszédben. Közben viszont arról hallani híreket, hogy a helyi magyar szervezetek kulturális projektjei a szervezők elutasítása folytán nem igazán kerültek be a kultúrfővárosi kínálatba, legalábbis a program minimális magyar részvétellel indult. (Feltételezem ez igaz szerb, német, roma vonatkozásban is.)

Közben a nemzeti liberálisok hazafiatlansággal vádolják az USR színeiben megválasztott, amúgy Németországból a Bánságba kitántorgott városvezetőt. Igaz, nem a magyar vonatkozású programok hiányát vetik a szemére, s nem is a többnyelvű szónoklatot, hanem azt, miért költött egy középszerű megnyitóra milliókat, továbbá miért takarták el egy függőkerttel a román ortodox katedrális látványát. Kétségtelen, hogy a fémszerkezet ma még inkább emlékeztet egy tengeri fúrótorony platformra, de talán tavasszal kizöldül, virágba borul.

Hogy a magyar programok szárba szökkennek-e közben, ebben kevésbé vagyok biztos, pedig ezek nélkül aligha lehet hitelesen beszélni a Bánság fővárosában a sokszínű kultúra múltjáról és jelenéről. Egyébiránt szerencsés lenne nyilvánosságra hozni ezeket a projekteket, illetve a finanszírozásuk elutasításának az indokait, talán úgy könnyebb megítélni, mennyire lennének nívósak, vonzóak. 

Két tényező érvényesülése nélkül biztosan nem lesz Temesvár az európai kultúra időleges centruma: egyfelől, ha csak a lózungok szintjén marad meg a multikulturalizmus vállalása, másfelől, – s ez érvényes a mi Festum Varadinumunkra is – önmagában attól nem lesz egy kulturális program minőségi és korszerű, ha magyarul szól.

A szerk.