MEGOSZTOM

Háy János & Company Kolozsváron

Egy kicsit félek, hogy nyálas lesz. Az érzés szállítja a szavakat, még nem en-, na ezt kitörlöm, mert elhányom magam. Egész hétvégén arról beszéltünk, hogyan egyszerűsítsük a mondatainkat úgy, hogy a húzások és jelzőhalmozások ellenére pontosan azt jelentse és azt fejezze ki, amit szeretnénk. Ennek a szövegnek a szavai az április 24-26 között, a Balla & Vajna Projects Kulturális Egyesület által Kolozsváron szervezett Háy János író vezette kreatívírás-műhelyről szólnak. 

Évek óta olvasom Háy könyveit. Rokonszenves, hogy a látszólag egyszerű mondatok egy kis csavarral máris zavarbaejtenek, és egy bekezdésen belül változik, hogy térdcsapkodva röhögök, vagy épp összefacsarodik a szívem olvasás közben. Így hát nagyon belelkesedtem, amikor Vajna Noémi kolléganőm – egy szép napon, amikor épp Háy valamely könyvéről beszéltünk – egyszercsak azt találta mondani, hogy milyen menő lenne, ha elhívná a szerzőt egy kreatívírás-workshopot tartani Kolozsvárra, mégpedig az épp felélesztésre váró egyesületével, a Balla& Vajna Projects Kulturális Egyesület szervezésében, amelyet férjével, Balla Szabolcs színésszel közösen alapítottak. Aztán szó szót követett, és egyszercsak már az eseménynek támogatói lettek, partnere, társszervezője. Ja, és persze nemcsak egy műhely megtartására szólt a meghívás, hanem Háy János A csokimikulásos lány című regényének szentelt író-olvasó találkozóra is. 
Mivel egyértelmű volt, hogy grafikusként én fogom megtervezni a projekt arculatát, boldogan vágtam bele a János-fotókba, és farigcsáltam saját betűtípust. Egy grafikust boldoggá tesz, ha olyasmin dolgozik, ami számára fontos. 

Teltek a napok, és a meghirdetett műhelyre rendre érkeztek a prózák, összeállt a jelentkezők listája – és mivel a kezdés előtt néhányan magánéleti okok miatt lemondták, így maradtunk tizenketten a műhelyes csapatban. Különböző érdeklődésű, szakmájú és korú ember, akiket az írás vágya és szeretete köt össze. Volt köztünk színházi irodalmi titkár, színész, mérnök, grafikus-költő, dramaturg, dramaturg-illusztrátor, képzőművészetis egyetemista hallgató, egyetemi tanár, fotográfus, és ha valamilyen szakmát kihagytam most, hát elnézést érte.

Eljött a várva várt péntek. Az eseménynek a Planetárium adott otthont. Az első nap délutánján a bemutatkozást követően Háy János egy alapozó, kétórás előadást tartott az írásról. Kaptunk néhány hasznos címet és szerzőt, hogy az íráshoz, az irodalomhoz fűződő hozzáállásunkat is műveljük, majd leszögeztük a következő két műhelynap stratégiáját. Az általunk hozott írások mindegyikének lett gazdája, hogy a szövegeket első körben mutassuk be, majd a bemutatást követően János mondja el észrevételeit, amely után következhetett a szövegek közös szétcincálása – határozottan barátságos viszonyok közt. Valamint jelentkezéses alapon néhányunk egy-egy kortárs szerző bemutatására is vállalkozott, mert János hangsúlyozta a jelenkori irodalom ismeretének fontosságát. 

A szombat reggel tíztől kezdődő műhelymunkát napközben egyórás ebédszünet osztotta ketté, majd ebéd után délután ötig nyomtuk az ipart. Tény, hogy az első napon még visszafogottabb volt a társaság a kielemzéseket tekintve, de aztán vasárnap elszabadult a pokol. De ez a pokol nem izzó lávában történő forrongást jelentett, hanem hosszú percekig tartó hahotázásokat úgy, hogy közben hasznosan működtünk együtt, sokat tanultunk egymástól és a szövegeink logikáját követve segítettük jobbá tenni azokat. Hát így is lehet dolgozni. Szórakozva tanulni és tótumfaktum-attitűd nélkül tanítani. 

Ja igen, szombaton este hattól Noémi és jómagam bemutattuk János legutóbbi könyvét, A csokimikulásos lányt is. Szintén a Planetáriumban. Nem mondom, hogy a csillárról fürtökben lógott a közönség, holott megérdemeltük volna, de azért begyűltek az emberek. Háy Jánost Noémi és jómagam kérdeztük, és tök jó beszélgetés kerekedett csokimikulásos tinédzserkorról, magányról, szeretésről, idősődő szerzőről, fiatal szerzőről, az írót leginkább érdeklő, megírásra érdemes témákról, szereplőformálásról. Mondhatnám: az életről, a világmindenségről, meg mindenről. Aki hallotta már Jánost beszélni, előadni, pontosan tudja, milyen szórakoztató. Most is az volt, ebben nem kellett csalódnunk. 

Szóval vasárnap délutánra a műhelyes csapat igazán büszke lehetett magára: összefirkált, aláhúzott, kihúzott, áthúzott szövegnyomtatványokkal gazdagodtunk. Hiszen ez a lényeg, hogy több szem többet lát, és a próza-szerkesztéshez bizony szükség van a sajátunkén kívül más szemekre is. Azt korábban elfelejtettem, hogy milyen sokféle műfajban hoztak írásokat a társaink. Volt mesei elemekre épülő színházi monológ, sci-fi szöveg, regényrészlet szexjelenettel, lírai elmélkedés, gondolatroham, párbeszédre épülő helyzetek. Köztük jópár nehéz téma. És ezzel a diverzitással nagyon fontos volt találkozni, hiszen ez mégiscsak kreatívírás-műhely volt. Kreativitásból pedig nem volt hiány. 

A vasárnapot és a műhely végét Noémiék jóvoltából egy közös, színes hidegtál-vacsorával koronáztuk meg, és egy kis napfürdőzéssel a Plani teraszán a koraesti napsugár ellenfényében gyöngyöző sörök és fröccsök társaságában. Na, ez a napsugár meg a gyöngyöző sör már majdnem kezd nyálas lenni, úgyhogy csak azt akarom mondani még, hogy örültem, és hiányozni fog ennek a hétvégének a hangulata, és köszi mindenkinek, hogy olyan lett, amilyenné tettük. Éljenek a szavak!

Fotók: Biró István

MEGOSZTOM

Kreatívírás-műhely Kolozsváron Háy János vezetésével

Háromnapos intenzív alkotóműhely és nyilvános író-olvasó találkozó
2026. április 24–26.

A Balla és Vajna Projects Egyesület háromnapos kreatívírás-műhelyt szervez Kolozsváron, Háy János Babérkoszorú- és József Attila-díjas író vezetésével. Az eseményre 2026. április 24–26. között kerül sor a Planetárium Caféban, és 15 résztvevő számára nyújt lehetőséget arra, hogy a kiemelkedő kortárs szerzővel együtt dolgozzanak saját írásaikon.

A műhelyről

A műhelyre nyílt pályázaton keresztül lehet jelentkezni egy maximum 6000 leütéses rövidpróza beküldésével, 2026. április 12-éig, a [email protected] e-mail címen. A három intenzív nap során a résztvevők Háy János szakmai irányításával dolgoznak saját szövegeiken, miközben egy inspiratív, támogató alkotói közösség részévé válnak. A részvételi díj szimbolikusan: 100 RON. 

A program második napján, április 25-én nyilvános író-olvasó találkozóra kerül sor, amelyre minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők. Háy János íróval Vajna Noémi dramaturg és Ozsváth Zsuzsa költő, képzőművész fognak beszélgetni. 

Háy Jánosról

Háy János (1960) a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen alakja. Tizenhat prózakötet, nyolc verseskötet és számos díjnyertes dráma szerzője, aki merészen kísérletezik a műfajok közötti átjárásokkal. A közönségsikert A bogyósgyümölcskertész fia (2003) hozta meg számára. 2019-es Kik vagytok ti? című kötetéért Budai díjat kapott. Drámáit évről évre játsszák országszerte, műveit több nyelvre fordítják aktívan.

A szervező egyesületről

A Balla és Vajna Projects Egyesület kolozsvári székhelyű civil szervezet, amely 2011-ben alakult és az Ecsetgyár kortárs művészeti központ alapítói között volt. Fő tevékenységei közé tartozott a 4×4 színházi minifesztivál és improvizációs gyerekműhelyek szervezése. Az egyesület 2026-ban tér vissza az aktív kulturális életbe, ezzel a projekttel nyitva meg újra kapuit.

Partnerek és támogatók

A rendezvény támogatója Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Helikon Irodalmi folyóirat és a Bulgakov kávéház. A workshop helyszínét a Planetárium Café biztosítja.

Kapcsolat és további információ

Vajna Noémi – Balla és Vajna Projects Egyesület
[email protected]

Jelentkezési határidő: 2026. április 12.

MEGOSZTOM

Slágervers

A slágervers olyan, hogy már most hatással van rám, pedig még meg sem írtam, vagy ha netán megírtam, még el se olvastam. A slágervers olyan, hogy fején találja a szeget, hogy rögtön egy metaforával indítsuk a verset, halljuk is a kalapács és a szeg találkozását (más nyelvjárásban szög), meg látjuk is és érezzük a szagát. Ez akkor egy szinesztézia is, rendkívül gazdag kép, és még véletlenül sem olyan, ami csupán a szépség miatt került a versbe, helyesebben slágerversbe, hanem mert rendkívüli módon tágítja a mögöttes és a nem mögöttes jelentést. A slágervers antológiadarab. A gimis szöveggyűjteményben ki van neki hagyva pár oldal, ha elkészül, be lehessen tenni. A híres színész, aki arra vállalkozott, hogy egy egészestés előadásban összegyűjtse a magyar költészet gyöngyszemeit, kihagyott három percet, hogy majd ott fog felcsendülni az egyetemi beszédtanártól eltanult artikulációval ez a költemény. Minden költő slágerverset akar írni, alig várja, hogy valami tragikus történjen vele, ami kiválthat belőle egy slágerversnyi érzelmet. Szakítás, már megint jól lapátra lettem téve (újabb metafora és még mindig a mesterségek területéről, úgy tűnik ennek a versnek a képisége a mesterségekre épül, ez a jellegzetessége, nem direkt, mert direkt semmit nem lehet kitalálni, sem előre, hanem úgy van, hogy ez a nagyon mély érzelmi megrendültség a tehetségem révén egy bizonyosfajta beszédmódot követ). Szóval lapátra lettem téve, vagy én tettem lapátra a szerelmemet, mert már nem szeretem, gátolta a slágervers megírását és én ezt felismertem. Nem lehetek boldog, mert akkor vége az életműnek. Milyen forrásból táplálkozna akkor a költészetem? Szóval végeztem vele. Nem úgy, mint az angol krimikben. Életben hagytam, kereshet magának valaki mást, már keresett is. Teljesen kiborultam tőle. Lecserélni pont arra a fickóra, hát ez megalázó. Lelkileg olyan állapotba jutottam, hogy tényleg ott belül, kő kövön nem marad, behozhatjuk itt a porig bombázott Drezdát is, hogy olyan a lelkem. Éveken keresztül menekült oda vidékről, meg más városokból az ártatlan német lakosság. Ártatlan, azért itt álljunk meg egy pillanatra, bár nem vagyunk hívei a kollektív bűnösség elvének, de azért, kik nevelték azokat a gyerekeket, akikből foglárok lettek Dachauban (nem Auschwitzet írtam, azt már sokan írták, én annál sokkal eredetibb vagyok, ebben rejlik a legfőbb erőm, hogy különbözök másoktól, olyan dolgok jutnak eszembe, ami másnak nem, még ilyenkor is, mikor lelkileg ennyire össze vagyok törve, behozhatnám a drótostótokat, akik összedrótozzák a törött edényeket, de nem akarok konfliktusba kerülni a szomszédos szlováksággal, meg akkor nem fogják lefordítani ezt a slágerverset szlovákra, nem táplálkozhat belőle a szlovák költészet és akkor mi lesz vele, mármint a szlovák költészettel, elakad a fejlődésben). Hát igen (ezzel a két szóval próbálok visszakanyarodni az énbe), én voltam az, aki felnevelte magában ezeket az érzéseket, amelyek most romokban, és a pusztulás a lélekből átterjed a testbe, mert a lélek a főparancsnok, a test csak végrehajtja az utasításokat, olyan, mint azok a katonák, akik felsőbb utasításra embereket gyilkolnak a harctereken, vagy épp feláldozzák magukat a haza oltárán. A slágerversbe minden tartalom belefér. A slágervers egy tartalomzabáló nyelvi gépezet. Ezzel felkeltettem a géprombolók érdeklődését is, a robotika esküdt ellenségeit, valamint azokét, akik attól félnek, a robotok átveszik majd a hatalmat a földön és rabszolgasorba vetik az embereket, egész évben csak piramisokat építhetünk úgy, hogy robotok robotostorral verik a hátunkat. Rettenetes jövőkép. Látjuk magunk előtt? Vissza az én mélyére, micsoda mélység van ott, egy pokoli féregjárat, ott van a lélek darabokban és feltüzesítve. Izzó lélek! Látjuk magunk előtt? Érezzük az égő hús szagát? És a test követi a lélek parancsait és teszi tönkre magát, persze különböző anyagokat használ ehhez, tudatmódosító szereket, és közben mutogat, arra a nőre, aki elhagyta, vagy akit ki kellett rúgni a slágervers akadályozása miatt, hogy miattad van, miattad, hogy az életem is kockára került! Ezek persze általában csak légbőlkapott felvetések, mert amíg a slágervers nem készül el, egy költő sem végez magával. A környezetnek akkor kell aggódnia, és kitüntetett figyelemben részesíteni a szerzőt, mikor elkészül a vers. A szülőknek, különösen az anyukáknak, ilyenkor úgy kell figyelni, mint amikor uzsonnát pakolnak reggel az elsős kisfiuknak, s ha résen vannak, akkor meg tudják akadályozni a végső megoldást. Nagyon sok náci megfogalmazás jut eszembe, ezen érdemes volna elgondolkodni, mert ha a kritika veszi észre, akkor az isten se menti meg az alkotót és a verset a végső bűnbeeséstől. Ha sikeresen elodázzuk a végső megoldást, akkor a szerző tovább indulhat egy újabb slágervers megírása felé és az anyuka is megnyugodhat, ha él még és nem épp az váltotta ki a slágerverset, hogy meghalt és az alkotó ilyen módon teljesen árva lett, mert a versből kiderül, hogy az apukáját, már régebben elvesztette. Eddig gyerek voltam, mostmár soha többé nem lehetek gyerek. Bár a felesége, mikor elvált tőle, az is mekkora csapás volt, az nem ez a nő volt, aki akadályozta a slágerverset, helyesebben ő is akadályozta, ez az elköltöző feleség épp azt mondta, hogy a férje volt a harmadik gyerek a családban, s neki a kettő is épp elég volt, s szeretne egy olyan férfit, aki tényleg férfi. Na, ez is kiváltott egy slágerverset a szerzőből, mert egy versben énekelte meg ezt a borzalmas feleséget, kiteregetve a magánéletüket, még azt is megírta, hogy hányszor és hogyan nem szeretkeztek, ami végülis kasztrálta őt. Ezért nem lehetett férfi, mert akinek nem áll fel a fasza, persze a versben ezt egy másik mondat fejezi ki, de ez a lényege, hogy akinek nem áll fel a fasza, az vagy impotens, vagy gyerek és ő inkább a gyermekséget választotta. Fú, elég hatásosra írtam már? Miért? Az ilyen belső kérdezz-felelek kvíz a slágerversek egyik sajátossága, olyan retorikus alakzat, ami azért megmozgatja még a legérzéketlenebb emberek szívét is. A miért kérdésre nem adtunk választ. Hol egyesszámban, hol többesszámban beszélek magamról, most egyesszámban adok választ, az ilyen ragozási cserebere, de jó szó, kár hogy slágergyerekverset írok, csak azért mert már kicsit unom, hogy ennyire hatok. Kell egy kis szünet, egy lélegzetvétel nekem, ez lehet a vége a versnek, hogy az olvasó is fel tudja dolgozni ezt a hatást. Nagyon kell tudni, meddig vagyunk még hatásosak, s utána egy szalmaszálnyit sem szabad beletenni a szövegbe. Nem, nem ott van a vége, ahol kifáradtunk, ott van a vége, ahol vége van, és pont akkor, amikor kifáradunk. Ez a tehetség, ez a mély szimbiózis alkotó és mű között. Tudom, hogy már be is fejezhetném, de azért azt még hozzá kell tegyem, hogy a slágerversben az a legrosszabb, hogy nem olyan, mint a valódi sláger, ami akkor és ott azonnal hat, és a közönség, sokszor tízezer ember is, az énekessel együtt énekli, és utána tapsikolnak veszettül, mint a jázminok egy másik slágerversben. Nem, a slágervers olyan, hogy legtöbbször a költő halála után tapsolják meg, amit a költő akkor sem hall, ha a halálának, vagy születésének századik évfordulóján a sírja mellett mondják el, ráadásul el van hamvasztva, és a hamunak tényleg nincs füle. Szóval, azt kell megélni, konkrétan, nekem is épp most, hogy olyan dolgot hoz, az egyesszám harmadik személyű költő, tehát egy általános költő, akik közé én is tartozom, bár egyedi vagyok, olyan dolgot hoz létre, ami akkor is él, amikor ő már egyáltalán nem él. Rettenetes olyan dolgokkal együtt élni, amik túlélnek, például olyan ruhákkal, amik soha nem szakadnak el, olyan gépekkel, amik soha nem romlanak el, olyan mosogató és ablakmosó-sűrítményekkel, amikből még halálunk után is marad egy fél flakon, olyan lekvárokkal, amiket mi főztünk, de mások esznek meg, olyan nőkkel, akik a halálunk után harminc évvel is szexelnek, persze nem velünk. Azt hiszem, elérkeztünk a slágervers csúcsához, az elmúlás örök kérdése vetődik fel lekvárok, és a második, valamint harmadikkörös nők képében, s hogy már csak olyan dolog történik, amit már mi nem látunk. Az orvosok újabb betegeket, a gyerekek újabb szülőket vesztenek el, a jéghegyek tovább olvadnak, a tengerszint tovább emelkedik, mindig van időjárás és mindig eszik valaki, csak mi nem. Becsukom a szemem és a világnak vége. Becsukom a szemem és nekem van végem. Becsukom a szemem, irgalom édesanyám, mama, nézd, jaj, kész ez a vers is.

MEGOSZTOM

Időnk, rövid történet

Háy János: A cégvezető. Európa Könyvkiadó, 2020.

„Minden életnek egy változata van, az, amit élünk” – ugrott be a Hozott lélek novelláskötet tételmondata, miközben A cégvezető című regényt olvastam. Bár A cégvezetőben is van egy változata ennek a mondatnak, illetve maga a főhős, a cégvezető, aki nem is annyira hős, mint amilyennek gondolja magát, de erről majd később, szóval a cégvezető maga is ezzel a problémával küzd, ami tulajdonképpen pont a saját életének a megélt változata.

Ahhoz, hogy Háy János legutóbbi, A cégvezető című regényéről tudjak írni, először is illendő volna meghatároznom az olvasói attitűdöt, amit képviselek. Alapvetően nem vagyok kritikus, mert magam is szerző vagyok, tehát akkor szerzőként olvasok egy másik szerző könyvét. De ez sem határoz meg, ahogyan irodalmár sem vagyok, tehát inkább olvasóként olvasom egy szerző könyvét. És végül is olvasó sem vagyok, mert már a fülszöveg predesztinál egy metaforikus sorsra: magam is cégvezető vagyok. És mert az első perctől fogva kibiztosítom a kényelmes fogyasztói perspektívát, a továbbiakban már mindig ott villog a sárga, hogy felelősséggel tartozom az olvasottakért, hiszen magam is vezetek egy életet, mégpedig a sajátomat. És elkerülhetetlen a szembesülés, hogy a saját életemet nem dramatizálja egy író, ahogyan a cégvezetőét sem, még akkor is, ha a szöveg elbeszélői hangja többször is figyelmeztet arra, hogy ezt a szöveget egy élő entitás jegyzi (az író), de látszólag, azaz az éppen megképződő fikció szabályai szerint neki sincs sok beleszólása a történetfolyamba, csak pontosan annyi, amennyit a szereplők elbírnak az adott történések keretein belül. Fifikás írói gesztus, amely kimondja, hogy a szerző maga amolyan szemtanúként, írnokként van jelen a főszereplő története körül, amely történet javarészt az egyes szám második személyű megszólalás végett egy ideig egészen profetikus, emelkedett, majdhogynem élettől elemelten visszhangzik, holott semmiféle dicsőséget nem tudhat magáénak, sőt, éppen ellenkezőleg.

A cégvezető története – ha nagyon lecsupaszítjuk a főszereplőhöz rendelt történéseket – nevetségesen egyszerű: adott egy családos férfi (történetesen a pénzcsinálás bajnoka), aki a rutin és az évek és számok és ideák sodrásában nem veszi észre, hogyan reccsen meg maga alatt a jég, válik számára idegenné a változó világ és benne saját maga, és ahelyett, hogy némi önreflexió segítségével újratervezze életét a meglévő keretek szétrúgása nélkül, hagyja, hogy egy külső akarat vegye át az irányítást fölötte. Feltűnik egy új és fiatal nő, gyorsan beleszeret, és ebben a kapcsolatban látva a megváltást, elhagyja feleségét és gyerekeit, és új családba kezd a másikkal. És hát ez a kapcsolat nem váltja be áldásos hatásainak ígéretét. Ezzel még nem lőttem le semmilyen poént, ugyanis a könyv kilencven százalékának ez a váza, illetve erre épül, és erre az alapra tevődik az a sok-sok réteg élet és élettöredék, amelyekbe röpke bepillantást nyerünk, és mutatja meg nekünk hol a cégvezető hangja, hol az a hang, amely elbeszéli a történetet.

(tovább…)