Megjelent az Újvárad folyóirat harmadik évfolyamának októberi száma. A lapszám vezércikke A művelő média címmel a kulturális újságírással foglalkozik. Verset Markó Béla mellett Láng Orsolya, Szélyes-Pál Dániel és Molnár Zsolt közöl, míg novellákkal Tankó Andrea, regényrészlettel pedig Imre Eszter jelentkezik. Hamvas ihlette meditációs objektumok címmel ajánlja egy új nagyváradi kiállítás anyagát Ujvárossy László, a tárlat kurátora. Kövek és emberek címmel közöl esszét Lakatos-Fleisz Katalin. Temetőben üldögéltem – a szívemben kíváncsiság a címe a Tandem rovat e heti anyagának, Magyari Sára szerzőtársa ezúttal Balázs Lajos néprajzkutató. Szűcs László a kultúra rovatban a kolozsvári és temesvári folyóirat-találkozókról tudósít. Riportot is kínál a lapszám: Vajda György marosvásárhelyi újságíró Mon amour Paris / Az én Párizsom című írását és képeit. A 150 éve született Bánffy Miklós életét és életművét értékeli a Ketten egy páston rovatban Reményi József Tamás és Boka László. A kritika rovatban Láng Zsolt egy Ligeti-koncertet méltat, Simon Judit a debreceni Csokonai Színház újdonságát, a Cyber Cyranót ajánlja, míg Szakács Imre Véső Ágoston néma költészete címmel a nagybányai festő debreceni kiállításának megnyitóján elhangzott szövegét. Az Előhívás rovatban Kőrössi P. József Nekrologizálok. Egy címmel emlékezik. Az Újvárad 10. száma kapható a szokott újságárusoknál, könyvesboltokban.
KAPCSOLODÓ ANYAGOK
május 13, 2025
|
Irodalom
|
Rovatok
Balázs Imre József versei
Kék mozdulatlanságKét létforma között ott lapul a létlaboratórium.Kék létformák laknak ...
május 10, 2025
|
Rovatok
|
Társadalom
Szakmai, munkahelyi újrakezdések
Manapság kevesen vannak, akik egy életen át ugyanazon a településen, ugyanabban a szakmában ...
május 5, 2025
|
Rovatok
|
Társadalom
Egy új világrend hajnalán
Ma még az Egyesült Államok a világ trendszetter hatalma, a világ akarva akaratlanul is ...