MEGOSZTOM

Újvárad 3./2024

Harmadik idei számában az Újvárad folyóirat irodalmi rovata Terék Anna, Bánáti Hanna, Lajtos Nóra és Andó Réka versei mellett Lokodi Imre és Hilgert István prózáit közli, továbbá John Landy amerikai költő verseit Gyukics Gábor fordításában. Két debreceni tárlat anyagát kínálja a Galéria rovat: Zsikla Mónika kurátor A szín képe, a kép misztériuma címmel monokróm művek gyűjteményes kiállítását, míg Mravik Péter A tekintet hozzáférhetősége címmel Tar Sándor író debreceni lakásmúzeumi tárlatát méltatja. 

Utazás Karinthy körül címmel Lovassy Cseh Tamás jegyzi a lapszám esszéjét, míg a Dialog/Párbeszéd rovatban Fazakas Márta fogalmazza meg impresszióit Mircea Cărtărescu író nagyváradi estjéről. Magyari Sára és Simon Szabolcs Tandem-szövegeinek közös témája: Kisebbségi lét – a mindennapokban. Kilenc szerző, kilenc tekintet címmel Szűcs László szólaltatta meg a Komplementer Kolozsvár című fotókiállítás néhány alkotóját. A Kultúra rovat az új szerkesztő, Gálfalvi Ágnes publicisztikáját kínálja Egy könyves ankét utógondozása címmel. Aki kiszolgáltatott, az a legkiszolgáltatottabb címmel értekezik Mayer Ágota a Társadalom rovatban. Ugyanott olvasható Irodalmi titkár a Securitate célkeresztjében címmel Nagy Mihály Zoltán és Plainer Zsuzsa beszélgetése Kelemen István dramaturg történetéről.A Kritika rovatban Kovács Edward méltatja Áfra János Omlás című kötetét (Csak az épül, ami omlik), Simon Judit a Szigligeti Színház Csárdáskirálynőjét (Körhintán a világ), Sall László egy göteborgi mohakiállítást (A lakosság élvezete), míg Beretvás Gábor az Ónody, a hatvanas évek császára című magyar filmet (Kísérlet egy koncepciós per megértésére). Negyedik részénél tart Kőrössi P. József Nekrologizálok sorozata az Előhívásban.