MEGOSZTOM

Kilenc asszony, egy tigris

A hétvégén folytatódott a HolnapUtán Fesztivál Nagyváradon. A program: előadások, workshop és tiltakozás. Az idei seregszemle a színház és zene együtthatására épül. A hangulatra rányomja a bélyegét, hogy a Bihar Megyei Tanács szándéka megszűntetni a nagyváradi román és magyar színház, valamint a filharmónia jogi státusát, sszevonni a három intézményt egy mega kulturális központba. Ezért a tiltakozások. A színház örömét viszont nem lehet elvenni sem a színészektől, sem a közönségtől. Simon Judit fesztiválnaplójának harmadik része.

Szombaton, a fesztivál harmadik napján két előadás volt: A tigris és a Kilenc. Előbbi a Szigligeti Társulat nagysikerű produkciója. Gianina Cărbunariu áldokumentum játékát Tóth Tünde állította parádésan színpadra. Az előadásról az Újváradban írtam kritikát, amit itt olvashatnak.

Előtte viszont városnézésre vittem budapesti kritikus barátnémat. Csavarogtunk, vásárolgattunk, kávéztunk a Körös partján, közben a váradi színházak helyzetéről beszélgettünk. Számára is felfoghatatlan, hogy egy ember képes lenullázni három jelentős kulturális intézményt. Megzakkant? Vagy Shakespeare-rel élve kizökkent a világ, amelyben a minden nemzet megmaradását szolgáló, mit szolgáló, egyenesen megtartó ereje veszít a jelentőségéből?

Barátném bement a bábszínházba megnézni A tigrist, aminek Budapestig ment a híre. Tőle tudom, hogy a fesztiválon játszott előadásba az alkotók beépítették a művészek öt pontban megfogalmazott kiáltványát. Ez annyira jól sikerülhetett, hogy aki először látta, azt hitte, ez szervesen hozzátartozik az előadáshoz. Pedig nem, azaz mostantól, igen.

A Kilenc című musicallel a Temesvári Csiky Gergely Színház érkezett a HolnapUtán fesztiválra. A nagyváradi koreográfus-rendező, Györfi Csaba állította színpadra, a koreográfiát közösen jegyzi Baczó Tünde temesvári koreográfussal.

Federico Fellini filmrendezőt nehéz überelni, de a Nyolc és fél ikonikus, a filmkészítőkre és nézőkre nagy hatást gyakorolt alkotás témájából lehet jó előadást színpadra állítani. Ez a Broadway-en juthatott valakinek eszébe, mert ott készült az olasz rendező filméjének zenés színpadi változata. Mario Fratti az olasz eredetiből adaptálta színpadra, Arthur Kopit, Maury Yeston megírták a musical zenéjét és szövegét, akkora siker lett, hogy az előadás nyomán filmet is készítettek belőle. Pozsgai Zsolt lefordította magyarra, ez a változat Temesvárra is eljutott.

Sem a Broadway-en bemutatott előadást, sem az ebből készült filmet nem láttam, sőt, nem is tudtam, hogy színpadra alkalmazták ezt a kult-mozit. Fellini alkotását viszont ahányszor megnézem, mindig lenyűgöz. Az előadás előtt azon poénkodtam, hogy az amerikaiak felkerekítették a nyolc és felet kilence, mert így biztos könnyebb megjegyezni a címet.

Aztán megnéztem az előadást. Györfi Csaba drámai erővel bíró produkciót állított színpadra. A kisfiú Guido sokkoló találkozása a női testtel a kiindulópont, amire a rendező ráépíti a darabbéli filmrendező belső vívódásait, bonyolult kapcsolatát az életét meghatározó kilenc asszonnyal. És azt, ahogy az alkotó számára összemosódik a készülő mű és a valóság, ahogy a múlt meghatározza a jelent, semmit nem árul el a jövőről. A temesvári színészek játéka, énekhangja, tánctudása, a koreográfia, a díszlet, a látvány mind nagyszerű. Az előadásról az Újváradban írok majd részletesen.

Nagyszerű volt közel másfél év után találkozni a temesvári színháziakkal, ujjongva üdvözöltük egymást. Közvetlenül a Kilenc előadása előtt megérkeztek az újvidékiek, velük is nagy öröm volt találkozni.

Az előadás után színházi szakemberekkel váltottunk szót és azon túl, hogy megállapítottuk, milyen remek dolog színházba járni, találkozni, abban is egyetértettünk, hogy a váradi színházakat fenyegető katasztrófát meg kell előzni, mert ha megszületik a határozat az összeolvasztásukra, már késő lesz okosnak lenni.

Jeles erdélyi színikritikus, színházi szakember mondta: a Nagyváradi Szigligeti Színház mutatta a legnagyobb fejlődést az elmúlt tíz évben. Én ezzel csak egyetérteni tudok.

Járjanak színházba. Érdemes. És olvassák az Újváradot, itt is, nyomtatásban is. Valahol ez is Bolojan úr „alapítása”.

Fotó: Tokai Andrea a Kilenc című temesvári előadásban