MEGOSZTOM

Holnapután, fesztiválnapló 1.

Vasárnapig tart a 10. HolnapUtán fesztivál Nagyváradon. A Szigligeti Színház seregszeméléje a fiatal alkotókat, a kortárs előadásokat helyezi fókuszba. A programot könyvbemutatók és koncertek gazdagítják. Idén három ország hat társulatának a produkcióját mutatják be a közönségnek. Ezekből kettő a Szigligeti Színház előadása, vendégként eljöttek a fesztiválra a sepsiszentgyörgyiek, a szabadkaiak és budapesti teátrumok három előadással. Simon Judit fesztiválnaplójának első része.

A Tóth Tünde rendezte nagysikerű Tigris előadásával kezdődött a fesztivál. Erről a bemutató után az Újváradban írtam bővebben itt  https://www.ujvarad.ro/kritika/embermesek-a-bunda-alatt/, ezért erre nem térek ki bővebben. Annyit viszont megjegyzek, hogy ezúttal is megérdemelten nagy sikert aratott.

A második nap számomra egy nagy bakival kezdődött. Azt hittem – ne kérdezzék meg, miért nem néztem meg figyelmesen a programot – hogy a budapesti Titkos Társulat Tótferi című előadása délután ötkor kezdődik. Vágtattam a Bábszínházba a zuhogó esőben, a bejáratnál Daróczi István, a Lilliput Társulat művésze cigizett teljes lelki nyugalommal. Kérdem: – Elkéstem? – Mindjárt vége – közölte mosolyogva, merthogy négykor kezdődött. Hát, enyhén szólva mérges voltam magamra, de tekintettel az érdeklődésre, kétszer adták elő a Kárpáti Péter írta és rendezte produkciót, úgyhogy lehetőségem volt este visszatérni, s mint alább kiderül: érdemes is. Beszélgettünk egy újabb cigi erejéig Istvánnal színházról és kajákról, majd elindultam a színház felé, mert este hatkor kezdődött a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása.

Egyáltalán nem sajnáltam, hogy korábban érkeztem, mert az előcsarnokban szenzációs hangulat fogadott. A Szigligeti Társulat művészei a fesztiválra csalogató flashmobot próbálták remek zenével, szellemes improvizációs szöveggel. A csapatot erősítette Misike, Tasnádi-Sáhy Noémi majdnem hatévese. A színház előtti térre tervezték a villámcsődületet, de az eső miatt végül bent maradtak az előcsarnokba és ezzel fogadták a nézőket. Az érkezők meglepődtek, de szemmel láthatóan örültek a váratlan fogadtatásnak. 

A pletykák szerint a Tamási Áron Társulat a Bocsárdi László Tóték előadását hozta volna Szentgyörgyről Váradra, de mivel nem tudták volna felszerelni a díszletet, úgy döntöttek, a kisvárdai fesztiválon a legjobb előadás díját elnyerő Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadással érkeztek. Radu Afrim írta és rendezte a kisvárosi társadalom kritikáját. Afrim nem hazudtolta meg magát, ezúttal is a komédia köntösébe rejtette a magány, elszigeteltség, a kitörés vágyának és lehetetlenségének drámáját. Fekete komédia ez, amiben a szürke hétköznapok egyike siklik át pogány rituálékba, mágikus realizmusba. A turkáló, a kisvárosi elegancia, a nyugati divat és habitusok divatjamúlt, kissé elrongyolódott szentélye, ahová nem elsősorban vásárolni, sokkal inkább beszélgetni, a magány elől menekülni térnek be a tulipános, gerlepáro,s egyszóval népies dekorációjú Golyó & Son butiknak titulált turkálóba. Hagyományőrzés, akármit is jelentsen ez ebben a nyugati kozmopolitizmusra vágyakozó közösségben. A székely akcentussal beszélő kisvárosi influenszer lány, a pletykavlogoló, magát újságírónak tituláló nő, a férfi után vágyakozó vénlány, az éjszaka románná változó, románul beszélő „vámpír” asszony gyűlnek össze Golyó és fia, Karcsika turkálójába. Zárt közösség ez, az idegeneket nem tűrik meg maguk között, járják a körtáncukat, ami nem vezet sehová. Afrim és a sepsiszentgyörgyi színészek fergeteges előadását úgy nevettem végig, hogy néha elszorult a torkom. Kortárs előadás ez, nemcsak formájában, hanem elsősorban abban, ahogyan közelít az egyénekhez és a közösséghez. Az irónia és szarkazmus mögött ott rejlik az író, a rendező, a színészek szerető megértése.

Kárpáti Pétert ismerik a váradiak (is), hiszen számos előadás dramaturgjaként működött közre a Szigligeti Társulatnál. A tegnap látott Tótferi előadásának maga írta a szövegét és állította színpadra érdekesen, szellemesen és szívszorítón. 

A népmesék, a parasztbiblia ihlette történet a szegény asszony, a vándorzenészeknek álcázott Teremtő és Szent Péter találkozása, a 40 évi gödörben élés után hazatérő férfi, az asszony megfiatalodásának, a születés csodájának a szürreális feldolgozása. Ezt már az előadás okán tudtam, aztán kicsit jobban utánanéztem ennek a Tótferinek. Olvastam, hogy Kárpáti Ámi Lajos (1886-1963), a katonaviselt, félcigány mesemondó abszurd fordulatokkal teli történeteit dolgozta fel, „fordította le” színházi nyelvre. Azt is olvastam, hogy ezt a darabot számos színház mutatta be nagy sikerrel, szerintem a Titkos Társulat is hosszú sorozatot játszhat belőle. Ebben az előadásban is ott a hagyomány, a kultúrák egymásra vetülése, a régi és az új találkozása. És a csattanó, hogy a kínnal keservvel megszületendő Tótferi, akit nagy embernek, katonának szán a macsó apja, amin persze jót mosolyognak a „szent vándorok”, akiket elkerget a ház ura, miután gazdagságot, fiatalságot „hoztak” a házhoz. S Tótferi születni készül, s már tábornok vagy valami hasonló magas rangú katona, de helyette Julika jön a világra. Hatalmas poén, hatalmas fricska mindarra, ami körülvesz minket. Tótferi pedig ott áll, nem megszületve, majd továbbmegy, gondolom egy másik mesébe. 

Mondom, érdekes a lényegében közösséget alkotó Titkos Társulat előadása, aminek fénypontja, mit fénypontja, napja Stefanovics Angéla. Ez az apró termetű, kirobbanó tehetségű színésznő akkora lélekkel és szakmai tudással játszik, amire csak kevesek képesek. 

A fesztivál harmadik napján, szombaton Boros Kinga színikritikus, egyetemi oktató Kényelmetlen színház című kötetének a bemutatója után, a bábszínház termében a budapesti Láthatatlan Társulat A megmentő című előadása, este hétkor pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Dogville című produkciója következik, amelyet Urbán András állított színpadra. 

Járjanak színházba, olvassák az Újváradot. Megéri,