Egy kicsit félek, hogy nyálas lesz. Az érzés szállítja a szavakat, még nem en-, na ezt kitörlöm, mert elhányom magam. Egész hétvégén arról beszéltünk, hogyan egyszerűsítsük a mondatainkat úgy, hogy a húzások és jelzőhalmozások ellenére pontosan azt jelentse és azt fejezze ki, amit szeretnénk. Ennek a szövegnek a szavai az április 24-26 között, a Balla & Vajna Projects Kulturális Egyesület által Kolozsváron szervezett Háy János író vezette kreatívírás-műhelyről szólnak.
Évek óta olvasom Háy könyveit. Rokonszenves, hogy a látszólag egyszerű mondatok egy kis csavarral máris zavarbaejtenek, és egy bekezdésen belül változik, hogy térdcsapkodva röhögök, vagy épp összefacsarodik a szívem olvasás közben. Így hát nagyon belelkesedtem, amikor Vajna Noémi kolléganőm – egy szép napon, amikor épp Háy valamely könyvéről beszéltünk – egyszercsak azt találta mondani, hogy milyen menő lenne, ha elhívná a szerzőt egy kreatívírás-workshopot tartani Kolozsvárra, mégpedig az épp felélesztésre váró egyesületével, a Balla& Vajna Projects Kulturális Egyesület szervezésében, amelyet férjével, Balla Szabolcs színésszel közösen alapítottak. Aztán szó szót követett, és egyszercsak már az eseménynek támogatói lettek, partnere, társszervezője. Ja, és persze nemcsak egy műhely megtartására szólt a meghívás, hanem Háy János A csokimikulásos lány című regényének szentelt író-olvasó találkozóra is.
Mivel egyértelmű volt, hogy grafikusként én fogom megtervezni a projekt arculatát, boldogan vágtam bele a János-fotókba, és farigcsáltam saját betűtípust. Egy grafikust boldoggá tesz, ha olyasmin dolgozik, ami számára fontos.
Teltek a napok, és a meghirdetett műhelyre rendre érkeztek a prózák, összeállt a jelentkezők listája – és mivel a kezdés előtt néhányan magánéleti okok miatt lemondták, így maradtunk tizenketten a műhelyes csapatban. Különböző érdeklődésű, szakmájú és korú ember, akiket az írás vágya és szeretete köt össze. Volt köztünk színházi irodalmi titkár, színész, mérnök, grafikus-költő, dramaturg, dramaturg-illusztrátor, képzőművészetis egyetemista hallgató, egyetemi tanár, fotográfus, és ha valamilyen szakmát kihagytam most, hát elnézést érte.
Eljött a várva várt péntek. Az eseménynek a Planetárium adott otthont. Az első nap délutánján a bemutatkozást követően Háy János egy alapozó, kétórás előadást tartott az írásról. Kaptunk néhány hasznos címet és szerzőt, hogy az íráshoz, az irodalomhoz fűződő hozzáállásunkat is műveljük, majd leszögeztük a következő két műhelynap stratégiáját. Az általunk hozott írások mindegyikének lett gazdája, hogy a szövegeket első körben mutassuk be, majd a bemutatást követően János mondja el észrevételeit, amely után következhetett a szövegek közös szétcincálása – határozottan barátságos viszonyok közt. Valamint jelentkezéses alapon néhányunk egy-egy kortárs szerző bemutatására is vállalkozott, mert János hangsúlyozta a jelenkori irodalom ismeretének fontosságát.
A szombat reggel tíztől kezdődő műhelymunkát napközben egyórás ebédszünet osztotta ketté, majd ebéd után délután ötig nyomtuk az ipart. Tény, hogy az első napon még visszafogottabb volt a társaság a kielemzéseket tekintve, de aztán vasárnap elszabadult a pokol. De ez a pokol nem izzó lávában történő forrongást jelentett, hanem hosszú percekig tartó hahotázásokat úgy, hogy közben hasznosan működtünk együtt, sokat tanultunk egymástól és a szövegeink logikáját követve segítettük jobbá tenni azokat. Hát így is lehet dolgozni. Szórakozva tanulni és tótumfaktum-attitűd nélkül tanítani.
Ja igen, szombaton este hattól Noémi és jómagam bemutattuk János legutóbbi könyvét, A csokimikulásos lányt is. Szintén a Planetáriumban. Nem mondom, hogy a csillárról fürtökben lógott a közönség, holott megérdemeltük volna, de azért begyűltek az emberek. Háy Jánost Noémi és jómagam kérdeztük, és tök jó beszélgetés kerekedett csokimikulásos tinédzserkorról, magányról, szeretésről, idősődő szerzőről, fiatal szerzőről, az írót leginkább érdeklő, megírásra érdemes témákról, szereplőformálásról. Mondhatnám: az életről, a világmindenségről, meg mindenről. Aki hallotta már Jánost beszélni, előadni, pontosan tudja, milyen szórakoztató. Most is az volt, ebben nem kellett csalódnunk.
Szóval vasárnap délutánra a műhelyes csapat igazán büszke lehetett magára: összefirkált, aláhúzott, kihúzott, áthúzott szövegnyomtatványokkal gazdagodtunk. Hiszen ez a lényeg, hogy több szem többet lát, és a próza-szerkesztéshez bizony szükség van a sajátunkén kívül más szemekre is. Azt korábban elfelejtettem, hogy milyen sokféle műfajban hoztak írásokat a társaink. Volt mesei elemekre épülő színházi monológ, sci-fi szöveg, regényrészlet szexjelenettel, lírai elmélkedés, gondolatroham, párbeszédre épülő helyzetek. Köztük jópár nehéz téma. És ezzel a diverzitással nagyon fontos volt találkozni, hiszen ez mégiscsak kreatívírás-műhely volt. Kreativitásból pedig nem volt hiány.
A vasárnapot és a műhely végét Noémiék jóvoltából egy közös, színes hidegtál-vacsorával koronáztuk meg, és egy kis napfürdőzéssel a Plani teraszán a koraesti napsugár ellenfényében gyöngyöző sörök és fröccsök társaságában. Na, ez a napsugár meg a gyöngyöző sör már majdnem kezd nyálas lenni, úgyhogy csak azt akarom mondani még, hogy örültem, és hiányozni fog ennek a hétvégének a hangulata, és köszi mindenkinek, hogy olyan lett, amilyenné tettük. Éljenek a szavak!
Fotók: Biró István
