A halhatatlanság az, hogy én hiába halok
meg akár naponként is, hiába temetem el
magam, vagyok. Vagyok, sőt, ha egyre
kevesebbet írok, annál erősebben és
fanatikusabban csinálom az irodalmat.
Ady Endre
Azután lassan átütött a kék.
Kinde Annamária
Majd Ady segít,
ha határottan kell megnevezzelek, majd segít a vér új városa.
Légy úrrá rajtam, uram légy, új városom.
Pedig nem
találom a neved még,
vér,
remélt leendő párosom.
Pedig nem
hárítom felírni az olyat, párosom. Fel utána,
városom,
ami jelenthet jelentős zavart,
álmodom.
Jelentős a zavar, de a zavar akkor jó, ha jelentős,
a jelentősség meg akkor, ha zavaros.
Határozottan jól vagyunk tehát.
Majd Ady segít, megmondja a neved,
úgy mondja bele a naponkéntba,
úgy bele a hiábahalóságba,
hogy amíg nem találom, leszel Mettína,
majd Ady segít,
majd segítesz, Mettína, ha vársz, véresem.
Nem kétkedem,
Adyval valahogy elleszünk.
Felesünk buktatókban, orrunk macskakövet ér,
macskakő éri orrunkat, írunk mint állat,
az eső kék szitálatában éljük túl a vírus városálmát,
új várad álomvárományosát vesszük be
és te segítesz, Mettína, ha határozottan kell
megneveznem véred új váradosát. Mondjuk,
kérdik az ágynál újra, hogy hívják a gyereket.
Meg kéne tagadjam,
de nem emlékszem semmire,
amiben Ady nem segített, amiben Mettína nem fog.
Gyere velem a vér városába, Mettína,
segíts, hogy megszeress, segíts, hogy megejthesselek.
Megszerejthesellek,
reméltem, leendőm, párosom.
Várj új vért, Mettína, legyél az első utamba nyeső,
bukkanjak felfelé benned,
bukkanj elfelé belőlem,
maszkodtól szemed lássam csak és homlokod,
és te maszkomtól ne lásd,
Ady mit segít,
és én ne lássam, mit segít a szemedkék,
és a szürkeség
mit. Majd Ady segít,
majd a furakék szemű nővérek
szeme furán lesz határozottan esőkék egy másik vérben,
az eső kéken esik maszkomtól maszkukig,
eljátszom a szóval, mert utoljára még el lehet,
hogy maszk-Kakig tiéd a főverőérkék szín,
neked tékozlom a főnővérkék
menőkék maszkjai
előtt mindenem, Adym, városom, pedig nem
segítesz rajtam, véred is csak folyton
véredből álmodom.
