A hőség hullámai alatt térek magamhoz. A forróságban is látom a havazást, közepén eszkimómat figyelem. Inkább szidom őt, amiért elél morzsákon. Éjjel északi fényt füstöl az égre, a hosszú sötétet fütyülve bejárja. Itt kint egyre csak izzadok, nincs levegő ebben a nyárban. A világos kert körül őrt állnak a fenyők. Közeledek, felém szúrnak, visszafordulok a tágas szobák felé. Eszkimómnak véletlen bolygókról adok hírt. A délibábokká lett csillagok ürességet ragyognak, de könnyebb, ha úgy tudjuk, figyelnek. Dicsekszem, deréktájon milyen kövér nyugalmat hordok. A régi, belső rendszer ujjal már el nem érhető. Felnevet menedékében az arcomat viselő. Havat köhögök fel.
