Annyira vakok vagyunk! Annyira be vagyunk zárva önmagunk szűk világába, melyet „a világ”-nak hiszünk!
Én például – ezerszer elmondtam már – gyakorlatilag a színházban nőttem fel, és ez nemcsak azt jelenti, hogy a kolozsvári színházban, hanem azt is, hogy nagymamám polcán ott voltak A Hét színházi évkönyvei, belőlük ismertem meg Nyiredi Piroskát és Török Istvánt, Dukász Annát és Fábián Ferencet. Szóval nem voltam teljesen kívül a dolgon, mégis azt hittem, Klein Magda már el is tűnt.
Visky András Hamlet elindul című kötetében olvastam az általa rendezett Tóték-ról egy szép kritikát, de hát már ez is húsz éve volt. Akkor elevenedett meg bennem, amikor Gianina Cărbunariu előadását láttam Magda Bordeianuról, aki szintén fiatal rendezőnő volt a nyolcvanas években, aztán szintén emigrált, igaz, ő Németországba, míg Klein Magda Izraelbe.
Nem vagyok nagyon alapos ember, de ekkor nyomozni kezdtem, felkutattam azokat a színészeket, akikről különböző írásokból kiderült, hogy Klein rendezte őket, például Bíró Józsefet és Nagy Istvánt. Mindketten nagyon szépen beszéltek róla, a ma napig nagyra tartják, eredeti tehetségnek, és sajnálják, hogy nem dolgozhattak vele többet.
Az írásokat pedig, amelyekben rájuk bukkantam, Kötő József és Szekernyés János írták, az említett Viskyn kívül. Aki azt a címet adta a kritikájának, hogy Tóték rózsaszínben, és már ez is elég ahhoz, hogy az ember felkapja a fejét: Örkény drámáját nagyon nem rózsaszínben képzeljük. Ha viszont belegondolunk, hogy milyen világra vágyik a Tót család, és hogy Tótot a felesége és a lánya egyaránt arról győzködi, hogy az Őrnagy csak jót akar, semmi abszurd nincs a viselkedésében, akkor máris benne vagyunk a leggiccsesebb rózsaszínben, s ez, mondanom sem kell, nem a Klein Magda és nem az Örkény giccse, hanem ezé a családé, amely erőnek erejével boldognak akar látszani, és úgy is akar maradni.
„Olvasatának alaptónusa a groteszk irónia volt, s mindent elkövetett, hogy egy pillanatig se szórakozzék a közönség” – írja Kötő József a Látó Örkény-számában, 2012. áprilisában, de a szarkazmus ellenére ő is szép előadásként emlékszik vissza Klein rendezésére. Akinek még több jó előadása volt, a színészek és a színháztörténészek egyaránt emlékeztetnek a Szünet után tör ki a háború-ra (Oldřich Daněk darabját 1983. január elsején mutatták be), a Peer Gynt-re (1987. január 1.) vagy Turgenyev Egy hónap falun-jára (erre nem találtam adatot, de talán ez is egy január elsejéhez fűződik – a Tóték-at is 1984. január elsején mutatták be).
Klein Magdát az egész akkori évfolyammal együtt Sinka Károly szerződtette Temesvárra, és Szekernyés János ezt a meghívást tartja az egykori igazgató egyik jelentős cselekedetének: „Sinka Károly negyedszázadig állt a Temesvári Magyar Színház élén. Igazgatói működését közelről sem könnyű higgadtan megítélni, elfogulatlanul mérlegre állítani. Kétségtelenül voltak jobb, termékenyebb és sikeresebb periódusai is, de ugyanakkor a munkalégkör megromlásában, a társulat megfogyatkozásában, krónikus elvérszegényesedésében is meghatározó része és szerepe volt. Két és fél évtized során nagyon sok élvonalbeli színész autarktikus vezetői stílusa, ingatag karaktere miatt távozott Temesvárról. Ugyanakkor az is igaz, hogy az önellátás művészetellenes programjának, gazdaságpolitikájának zátonyai, kiszámíthatatlan buktatói között is sikerült átügyeskednie a társulat szekerét. Utolsó számottevő tette pedig az volt, amikor Klein Magda rendezőnőt s a marosvásárhelyi főiskola hat abszolvensét testületileg Temesvárra szerződtette.” (Szekernyés János: Szórványmagyarságunk színháza. Művelődés, 1992. november).
Nagyjából ez Klein Magda romániai karrierje. Ezzel azonban nem ért véget minden, sőt! Az 1952-ben Szatmáron született rendező évtizedek óta Izraelben él, és a tel-avivi Nemzeti Színház főrendezője.
Csak azért írom ezt, mert túlságosan be vagyunk zárva erdélyi magyarságunkba, és azt hisszük, ami számunkra véget ért, annak mindenképpen vége van. Holott annak ellenére, hogy már bizonyára nem látunk temesvári, szatmári, kolozsvári Klein-rendezéseket, azért az idő nem állt meg, s az a lány, akiről Harag egykor azt mondta, egyedi a látásmódja, ma is él és dolgozik, és mint mondja: „Szerettem és ma is szeretem az utat az álom megvalósításához.”
