ROVATOK
Nővé érés
A szeptemberben megrendezett Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál East of Europe programjának egyik ...
Bázis-klub Kassán
Tavalyi közép-európai könyves kalandozásaim után ismét útra kelek, ezúttal Kassára, a ...
Ayhan Gökhan versei
Nyaralnak a gyerekekinfúziók tartják össze a szétcsúszott nyarakat,krematóriumként ...
Létai Eszter versei
a kezdet árnyékaazt mondják, öröm a sírás,mikor a tüdő megtelik levegővelés az arc ...
LEGOLVASOTTABB
Gyűlölöm a nézőket
Ești cam constipat, frate.[1] – köpött szemeim közé a kéretlen üzenet első mondata, amolyan köszönés gyanánt. A szombat éjjel bevillanó, lakonikus „levél” egy ismert színrendezőtől érkezett, aki, mint suta mondataiból kiderült, ...
A dolgozó nő percepciójától az Erdély-élményig
Erdélyi Ágnes Kovácsék című regényéről Erdélyi Ágnes Kovácsék című műve egy „lecsúszott, talaját vesztett erdélyi magyar család életét vetíti…, melynek gyúpontjában az Életnek nekiinduló és annak milliónyi ...
Egy és negyed század. Váradi visszatekintő
A nagyváradi színház 125 éve épült, akkoriban, a 19-20. század fordulóján csupán egy esztendő kellett, hogy felépítsék, stukkókkal, puttókkal, aranyozással, múzsákkal a falakon, ráadásul eleve villanyvilágitással. Azután történt ez, ...
The Big Sleep in Search of Hades
Az éjszakai város fényeit bámulta az út helyett, a rádióban valami ismerős dal szólt, de nem jutott el a tudatáig, hogy mi. Hirtelen satufékeznie kellett a zebránál, mert nem számított, hogyan is számíthatott volna rá, hiszen hajnali fél ...
A fotográfus költő
Bő egy éve volt szerencsénk látni és hallani Berettyóújfaluban, a Zsinagóga kultúrtér példaértékűen felújított belső terében azt a koncertelőadást, mely az akkor 140 éve a városban született Miklós Jutka pályáját és ...
Vad nézés 1. – műalkotások két hangra
Vincent van Gogh: A magvető, 1888, Kröller-Müller Museum, Otterlo, Hollandia Tamás Dénes Itt állunk tervezet sorozatunk első képzőművészeti alkotása előtt. Képletes ez a megfogalmazás, mert természetesen nem állunk előtte, sem egymás ...
Belépés saját felelősségre
Szabó Csongor kiállítása a Marosvásárhelyi K’ARTE Szoba galériában A Csongor által létrehozott disztópikus és diszgráfikus lény a társadalom aktuális vitáinak visszhangja lehet: kezdve az AI és a transzhumanizmus körüli felhajtással, az ...
Tévhitek, rosszul-tudások, első benyomások?
Balítélet-végrehajtók és egyéb teremtmények Tavaly tavasszal, eddigi utolsó könyvem kolozsvári bemutatóján fölolvastam első, több mint harminc éve megjelent kötetem Wesselényi Miklós könyvéből, a Balítéletekből származó mottóját. ...
Az anyag, az energia és értelem manifesztációi
Dana Constantin nagyváradi kiállítása De rerum natura – Álmok a rejtőzködő értelemről címmel nyílt júniusban festészeti kiállítás Dana Constantin műveiből Nagyváradon, a Római Katolikus Püspökség és a temesvári Interart Triade ...
Fájdalom
„annyi mindent kell még elfelejteni”(Oláh András)Tarajosodik a hajnal, minden így kezdődik el:egy lavórnyi friss vízben úszik a felkelő Nap,főzött szappannal habzik a virradat, kakasszóhallik, az ólak falai még álmodnak egy kicsit.Nagyapám ...
MÉDIA
Képtár
Képek, események, hangulatok
Videótár
Magunkról, magunktól, másokról, másoktól - mozgóképen
Hangtár
Beszélgetések, zenék és egyéb zörejek


















