MEGOSZTOM

Tengerpart és emberek. Hálásan…

Kis nyári lektűr, Magyari Sára Fekete-tenger-parti élménybeszámolója. A második részben: viselkedésminták a plázson.

Nagyon kettősen viszonyulok ehhez a nyaraláshoz. A szálloda, a kiszolgálás, az ételek, a személyzet kifogástalan. A szobában egy reklámocska: Temesvár Európa kulturális fővárosa. Jól esik. Az ár-érték arány szerintem nagyon rendben van. A tenger meleg és tiszta, a vállig érő vízben is látom az alját. A várost, a partot takarítják. Mégis van kosz. A nyaralók viselkedését az idén is megkérdőjelezem. 

A szálloda all inclusive ajánlata pazarlásra ösztönzi a vendégeket. Az étterem bejáratánál áll egy tábla, ami felhívja a figyelmünket arra, hogy ugyan bármennyit vehetünk a tányérunkra, azért nem kellene pazarolni, mert minden nap több tíz kiló ételt dobnak el. Ettől függetlenül hihetetlen pocsékolás megy. Kérdezem a teremfőnököt, hogyan látja, ismerik-e, használják-e a turisták az étkezési jeleket: hogyan hagyják az evőeszközöket az asztalon? Szomorúan mosolyogva mondja: dehogy! Enni sem tudnak rendesen az eszcájgokkal. Látom én is, van, aki marokra fogja a kanalat, villát. És nem gyerek. 

A minden benne van eredménye is, hogy a medencék melletti bárnál a férfiak sorban állnak a sörért, esetleg borért. És már délre részegek. A nők jó része házisárkányként morog, mert a férj beivott, a gyerekek nyűgösek. Ha nem ez a történet megy, akkor apu zsémbes, mert anyu sok pénzt költ. Mindenre. Bármire. Ha éppen senki sem nyafizik valamiért, akkor ülnek a parton, a napágyakon, és mindenki elmélyed a telefonjában. Nagyjából ez a három viselkedésminta a jellemző. Ettől függetlenül nekem úgy tűnik, a tavalyhoz képest, sokkal többen vannak a vízben, sőt, többen úsznak, többen labdáznak. És mintha valamivel soványabbak lennének. Persze még mindig én úszom a legbeljebb. Meg is kérdeztem pszichológus barátnőmtől: van valami bajom?! Nem érzek bizonyítási vágyat, sem versengést, de olyan szabadnak érzem magam. Megnyugtatott: rendben vagyok. 

A Techirghiol-tónál a naplementét még mindig nem bámulják. Pedig gyönyörű. A tengerparti napfelkelte továbbra is menő: reggel 6-kor elég sokan vagyunk. De a hajnali vízben megint csak én úszom. Élvezem. Egyedül vagyok a tengerben. Jól elférek. Mellettem a parton háromnemzedéknyi férfi: nagytata, fia és unokája. Szépek. Udvariasak. Figyelem, ahogyan férfinek nevelik a kicsit is. Jó nézni őket.

Esténként van nyári mozi. A filmek szórakoztatóak, a jegy 20 RON, a hely tiszta, hűvös, kellemes. Vagyunk vagy 30-an. Én örülök a szabadtéri vetítéseknek, az egyszerű filmeknek, s hogy minden korosztályból ülnek körülöttem. Tudnak viselkedni: nem magoznak, nem köpködnek, nem telefonoznak, nincsenek beszólogatások. Jól érzem magam.

A parthoz közel van a bazár. Vesztemre. Gyönyörű, természetes anyagú nőies ruhák, cipők. És lehet alkudozni. Meg próbálgatni. Kedvesek, mosolygósak az eladók, humoros rigmusokkal ajánlják a portékájukat. Persze szövegeket is gyűjtök. 

Hazafelé simán kiértem a reptérre. Mindkét busz tiszta, nagyon jó árban: Eforie–Konstanca 8 lej, buszállomástól reptérig 13. A kis csomagommal így jól utazom. Reptéren galiba: négy és fél órát késik a gépem. Elalélok! Azon a másfél órán mit lehet ennyit késni?! Néhányunkat nem értesítettek a késésről, a többséget igen: ők eleve később jöttek ki. A személyzet emberséges: beengedtek a tranzit zónába, ahol volt légkondi, étel, ital, mosdók, internet, konnektor. Persze kíváncsiskodom: miért késik a gép? Mondanak mindenfélét, de azt is látom, hogy több katonai helikopter szállt fel, s elhúzott pár vadászgép is. A váróteremben jól elvagyok: olvasok, beszélgetek. Temesváron 37 fok van, igazából még örülök is neki, hogy nem ott kell várnom. Végül este 8-kor szálltunk fel. Ugyanavval a pilótával, akivel mentem. Végig a napnyugtában repülünk. Gyönyörű az ég. Igaz, volt vihar is, légörvények. De teljes nyugalommal tűrtem: az első esti nyárimozis filmnézés a Kényszerleszállás volt. Láttam, hogy is megy ez. Nincs mitől tartani. Landolás közben ismét felmerült bennem a repülővezetés vágya.

A reptér előtt megkérdezte egy nő, akiért autóval jött a férje, elvihetnek-e. Persze. A ház előtt tettek ki. Pénzt nem vettek el. Ilyenkor csak pislogok nagyokat. És hálás vagyok mindenért: például ha nem lett volna késés, nem láttam volna odafentről a naplementét…

(Megnyugtatásként írom a csajoknak, hogy lett egy új ruha: 448 gramm.)