Ül ez a Woyczek nevű ember (Nagy Csongor Zsolt) késsel a kezében és meredten néz a semmibe, azaz a nézőtérre, ránk, a közönségre. Bennem megfagy a vér. Nem „csinál” semmit, „csak” néz. És ebben a mozdulatlanságban, merev tekintetben benne van minden kérdés és válasz, minden megaláztatás, egykori remény, szerelem, csalódottság, magány, reménytelenség, mindennek a feladása. Ez az igazi színházi pillanat megérteti ennek a férfinak a tettét, noha morálisan nem ad rá felmentést. 

A szatmárnémeti Harag György Társulat előadás-beharangozójában röviden ismerteti a darab születésének a történetét: „Az 1820-as években Lipcsében nagy port kavart az a bűnügyi eset, amelyben egy fiatalember, Johann Christian Woyzeck féltékenységi felindulásból brutálisan meggyilkolta barátnőjét. Az ügy sajtóvisszhangja és a nyilvánosságra hozott rendőrségi dokumentáció ihlette Georg Büchner harmadik és egyben utolsó darabját, a Woyzecket, amely azonban – a szerző 23 évesen bekövetkezett halála miatt – befejezetlenül, töredékes formában maradt az utókorra”.

Az utolsó mondatrész teszi képlékennyé Büchner drámáját és jelent hatalmas kihívást a színházi alkotóknak. A rendező, Albu István ipari környezetbe helyezett, német indusztriális rockkal megzenésített, bőrruhás kortárs előadást állított színpadra. Talán zenés dráma lehetne a meghatározása, de ez is nagyon hozzávetőleges, és nem teljesen igaz. Tény, hogy a zene az előadás főszereplője (nagy elismerés a hangszereken játszó és éneklő színészeknek), a dalszövegek német nyelven szólnak, a metál dübörög, igaz, tűrhető decibelekkel. Olvasni kell hát a színpad felső részére vetített szövegeket, pedig látnivaló is van bőven a koncertszerű jelenetekben, mert színészek adják elő, játék is van. Történnek ott közben a magándrámák, mutatkoznak a motivációk, hogy miért is jut el odáig ez a férfi, hogy megölje a szerelmét. Mert a nő, Marie (Budizsa Evelyn) nagyon szeret szórakozni, kirúgni a hámból, élvezi a dübörgést, a férfikezeket, tekinteteket és a többit is. Ennek a magányos, megalázott férfinak ő lenne az egyetlen menedéke, hozzá hordaná minden nyomorúságát, tőle és a gyermektől remél feloldozást. A nőtől, aki a városi dzsungelbe menekül a nyomorúsága elől. 

Kár, hogy a fiatal színésznő nem tudja megmutatni Marie mélységeit és megmarad a ledér nőcske felszínes ábrázolásánál. 

Nagy Csongor Zsolt viszont még azt is tudja, hogy ne az amúgy gyönyörű kutyára figyeljek, aki Andreas, Woyczek egyetlen barátját „helyettesíti” az előadásban. Értem Albu István szándékát: a magány hangsúlyozása. Ez a férfi kilóg a külvárosi macsók közül, az állandó zsivajban alig hallatszik a hangja. A külsőségek társadalmában ő befelé él. Elrejti az érzelmeit, mígnem egyszer kirobban. Beáll a zenekarba, nyomja a nótát, de a többiek nem tekintik magukénak. S ahogy az érzelmeit, úgy a dühét is Marie-n éli meg. 

Az előadásban az első dal a hazáról szól. A haza mindenekfelett, Deutschland über alles. Ebben a mindenekfeletti hazában, egy külvárosban élnek a kisemberek, akiknek lehet, hogy fontos a haza, de a haza aligha törődik velük. Tengetik az életüket, hangoskodnak, mert félnek, vagánykodnak, úgy tesznek, mintha fontosak lennének. Bűnbakot keresnek, hogy ne kellejen szembenézni önmagukkal, megverik a gyengét, hogy elhiggyék, erősek. A létminimum jutott neki, de lehet az sem, a megalázás és megalázkodás a főnöktől, a Kapitánytól, hát tapossák ők is, akit lehet. A gyengébbet. A kisebbet.  

Ott ez a Woyzeck, aki lemondott mindenről, ül, és közben szedik darabokra az addig csecsemőként szereplő babát, lassan nem marad belőle semmi. Nincs jövő, hiába a külvárosi angyal. 

Albu István kemény, sötét előadást állított színpadra, amely az egyént helyezi középpontba, a kisembert és kisembereket, akik azt remélik, hogy a közösség erőssé teszi őket. Holott esendők és vétkesek. Ebben az előadásban kérdések vannak, felmentés nincs. Mindenki önmagért felelős. 

Függöny le. Érdekes előadás, jó színészekkel. Nézzék meg akkor is, ha nincs hepiend. 

Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat 

Georg Büchner: Woyzeck

Rendező: Albu István

Díszlet- és jelmeztervező: Szőke Zsuzsi

Zenei vezető: Moldován Blanka, Nagy Csongor Zsolt

Light design: Albu István, Erőss László 

Szereplők: Nagy Csongor Zsolt (Woyzeck), Budizsa Evelyn (Marie), Orbán Zsolt (Tamburmajor), Rappert-Vencz Gábor (Doktor), Dioszegi Attila (Kapitány), Bodea Gál Tibor (Bolond), Rappert – Vencz Stella (Margret), Szabó János Szilárd (Altiszt), Péter Attila Zsolt (Kikiáltó), valamint Andreas szerepében: Paco a németjuhász

Fotó: Czinzel László