MIKOR APÁD ELŐSZÖR BIZONYTALANKODNI LÁTOD

Ha bizonytalan az apád,
bizonytalan lesz minden,
ahonnan jöttünk, és hová
ő kéne elsegítsen.

Nem tudja mit mond, mit csinál,
és nem látja, hogy látjuk,
keresve semmit nem talál
csak kátyút, kátyút, kátyút,

rögtön belelép s elhasal.
A legnagyobb csalódás,
mikor az apa nem apa,
már nem érti a módját,

hogy kicsit óriás legyen,
úgy adjon biztonságot,
uralkodjon az életen:
mi áldás – és nem átok.

Sajnos mindent tudnia kell,
nehéz apának lenni,
a végén mindig kiderül,
hogy csak esendő férfi.



EZT A HÁBORÚT MÁR SZAVAKKAL VÍVJÁK

Kilövök egy hazugságot,
a fél világ ettől tátog!
Megy egy álhír-sorozat is,
benne minden vessző hamis,
potyog a sok rémhírbomba,
egyenest a mélytudatba.
Berobbantja az önzésed,
jönnek a mesebeszédek,
eltorzított igazságok,
félig tetszik, félig átok.

Nem tudod, hogy mire hallgass,
amit sugall a hatalmas,
az nem olyan bonyodalmas,
de szétszaggat, mint a farkas,
vagy inkább eltévedt bomba:
ne tekints a hatalomra,
csak a saját hibád firtasd,
így játszik veled az ordas

megtévesztés, rőt hazugság,
megfogja a füled botját,
az orrodnál fogva vezet.
Nem látni most, nagy élvezet.
Nem látni most, pedig látszik,
séta haláltól halálig,
sebesülés oda-vissza,
vér ömlik a szavainkba.



EGY KIJEVI KÜLÖNFÉLE HÍREKET HALLGAT

Aranyfény, kupolák,
angyalok, ámulat, 
Kijev ma a világ,
vagy amilyen marad,

ha ledől, ami áll.
Beomló égfalak,
rakéta, hőhalál,
egyetlen pillanat,

amikor Istenhez
csapódik egy szilánk,
lélek a lélekhez,
az űrhöz a világ,

Kijev lett az a hely,
ahol elkezdődik, 
a semmi jön közel,
egészen a földig,

azt mondják, rossz hely ez,
vad és félelmetes –
nekem az otthonom,
a többit nem tudom,

nem hiszem magamról,
hogy túl gonosz vagyok.
Mindenhol harang szól,
nem nagyok a nagyok.

Aranyfény, kupolák,
angyalok, ámulat, 
Kijev ma a világ,
vagy amilyen marad.