fáradt olaj

2000 valahány tavasza van. éjszaka. 
elindulsz felém.
szeretnék elbújni a legközelebbi sikátorba, 
vagy lapulni egy régi híd alatt.
a felsődnek égettolaj szaga van. 
semmi nem vész el, csak átalakul, 
mondod egy haldokló bizonyosságával.
krumplit sütök neked. tomi, ketchup dulce.
ki akarod önteni az udvarra.
féltem a növényeinket, ezért lehúzom a vécén. 
oda bújok el időnként. öblítőillatú törülközőbe
csavarom a kezem, csapkodom a falat. 
egy perc alatt tudod, hányszor lehet lehúzni?
minden olajat megtartunk. 
a kamrában csak a te dolgaid vannak. fáradt vagyok, 
mint az olaj, amiben serceg a disznóagy.
pedig vegetáriánus is lehettem volna. 
téged az anyád nem így nevelt. 
kicsi a konyhánk. pont annyira elég, 
hogy a lábadat kinyújtsd benne. 
naponta kétszer ürítem ki a hamutálcát. 
mindig a csirke hátát eszem. 
a gyerekek kedvéért azt hazudom, 
hogy szeretem. 
egyszer ettem szuvidált csirkemellet. 
a volt munkatársamnál, akivel
régen együtt dolgoztunk. 
de téged a család férfinak nevelt, 
aki eltartja az asszonyát. 
azóta nem beszélünk. öblítőillata volt. 
néha álmodok arról, hogyan kell szuvidálni. 
álmodok arról, hogy friss, extra szűz
olívaolajjal locsolom meg a salátát. 
az álmaimban öblítő- és virágillatú vagyok, 
nyitott ablakkal alszunk kiskifliben, 
mint azokban a filmekben, amiket akkor 
nézek, amikor üzleti úton vagy.
én nem tudok beszélni veled, 
mással sem. 
csak olajos receptekről,
háztartási praktikákról, 
férjekről és gyerekekről. 
sokszor arra gondolok, 
amikor először jöttél felém. éjszaka.
tavasz volt.
a felsődnek égettolaj szaga volt.
hátat fordítok és beszaladok az első sikátorba.


romlás

a félelmeidet hámozod.
mindvégig.
aztán már csak vedleni, vedleni akarsz.
közben a bőrödet is lekaparod.
pedig csak a mezítelenségedet
kellett volna megszeretni.


hol folyik el az erőm?

talán a születésem pillanatában.
talán abban, hogy lány lettem úgy, 
hogy sosem akartam babával játszani.
talán egy tenyeres, majd egy körmös miatt.
talán azoknak a fiúknak a szemében, 
akik tíz évesen csak arról tudtak beszélni, 
hogyan kell egy lányt megkefélni. 
és az az igazság, hogy én ma már nem is tudok haragudni rájuk.
csak néha félek, amikor felnőtt fiúk is ezt mondják felnőtt lányoknak.

talán egy törött széken, 
egy helyen, ahol szüntelenül imádkozni kellene, 
de én évekig másra sem tudtam gondolni, 
csak a mikrós popcorn égett szagára, 
amit begyúrhatok este, lefekvés előtt. 
talán abban, hogy 14 évesen mondták először, 
hogy nincs meg bennem a szikra. 
soha nem leszek művészember. 
s abban is, hogy tíz évre rá valaki ugyanezt le is rajzolta nekem. 
de az az igazság, hogy én már nem tudok sírni a papírok felett. 
csak néha félek, hogy érdemtelenül veszem elő a tollat, ecsetet. 

talán ott azon az estén, amikor 
szerelmemnek hívtalak és otthonomnak, 
és beengedtelek. talán ott, ahol a kincseimet
magaddal vitted, hogy másnak legyél az otthona.
de az az igazság, hogy én már nem bántom magam ezért.
csak néha félek, hogy visszajössz, s megint beengedlek.

talán mindezekben együttesen. 
talán léket kaptam, 
talán apránként folyik el.
ha elsüllyedek mégis, 
talán enyém lehet
az egész tenger.


négy doboz.

ennyibe tudnám becsomagolni az életem.
sosem volt saját hűtőm.
nem gyújtottam mécsest a vacsoránál.
féltem, hogy égve marad. és felgyullad a bérelt
lakás. a szomszédok haragudni fognak.
nyolc éve fekszem ugyanazon a párnán.
időnként bedobom a mosógépbe. már olyan lapos,
mint a melleim voltak a gimnáziumban.
nincs függönykarnisom. azt sem tudom, hogy
hol kell keresni a boltban.
évek óta nem volt háziállatom. félek, hogy éhen hal,
mire hazaérek. se egy hörcsög, se egy hal
nem fér el nálam.

négy doboz.
ennyibe tudnám becsomagolni az életem.
a te dolgaid már nem férnének bele.
amikor szerettelek, vettem három új tányért.
egyet neked. egyet nekem. egyet, hogy legyen,
ha eltörik. amikor szerettelek, volt plusz párnám.
mindig volt tej és banán a shake-hez. nem féltem,
hogy megint rám romlik. pont elég volt. kettőnknek.
amikor szerettelek, elhúztam a sötétítőt. beengedtem a hullámzó időt.
vettem új harisnyát, s nem ragasztottam körömlakkal a régit.

négy doboz.
ennyibe sem fér már bele az életem.
maradt a romlott tej, s a komposztált banán.
Körömlakkos harisnyán taposok mindennap éjfél után.
hiányzik az ablakon áttörő fény.

négy doboz. úgy vártalak.
hogy vettem harisnyát, párnát és tejet.
nyitva hagytam az ablakot.

Rusu Szidónia (1993) szociológus és doktorandusz tevékenykedik Erdélyben és Németországban. 2020-ban a Communitas Alkotói ösztöndíjasa volt irodalom kategóriában. Versei jelentek meg a Kortárs Hangon antológiákban, az Agriában, a Székelyföldben, a Helikonban. Tudományos írásokat, esszéket is rendszeresen közöl.