Többször nézek, mint írok román nyelvű előadásokról, noha kellene. Nemcsak azért, mert magyar anyanyelvű közönség is látogatja ezeket, hanem mert rendkívül érdekes az, ahogy ezek a produkciók reflektálnak a valóságunkra. Bevallom, az is közrejátszott abban, hogy a nagyváradi román színház előadásáról írok, hogy Brechtnek ritkán tudok ellenállni, a Koldusoperának még kevésbé.

Brecht talán leghíresebb művét Victor Ioan Frunză állította színpadra, a díszleteket, a jelmezeket és kellékeket Adriana Grand tervezte. Ők ketten képesek totális előadásokat létrehozni, teljes összhangba hozni a látványt a szöveggel és a játékkal, valamint az élő zenével. A szerző kívánsága szerint a világ minden színpadán kötelező élő zenével, látható helyen elhelyezett zenekarral és a jeleneteket bemutató szöveggel kell játszani a darabot. Erre mondják, hogy mintha egyenesen a Frunză–Grand párosnak találták volna ki az elidegenítő színház effektusait. A rendező ugyanis más előadásaiban is előszeretettel ülteti ki a színpadra az zenészeket, és tudomásom szerint minden előadásában nagy szerepet játszik az élő zene.

A függöny, a díszletek java része, a kellékek kartonpapírból készültek, amik közé bekerül pár elegáns bútordarab, na meg bádoghordó, a jelmezek bőrből készültek, némi tüllel. Peachum székhelyén a koldulás kellékei mellett szellemes és ugyanakkor a politikai szlogenekre hajazó szólások virítanak a kartonpapír táblákon. 

Frunză előadását akár művészi protesztnek is felfoghatjuk, ami nem csak a szerző szándékával, de a közhangulattal is összevág. Talmi szegénység és rejtett gazdagság, semmi kultúra, harácsolás, korrupció, képmutatás, szélhámosság. A látszatra sem kell ügyelni. Koldulni kell, abból lesz pénz, aminél semmi sem fontosabb, az élet sem, a becsület pláne nem. Az előadás ezeket mutatja meg játékosan, szellemesen, úgy helyezve át a hangsúlyokat, hogy magára ismerjen a romániai társadalom. 

A szöveg nem módosult, egyetlen szó sem utal a mára, nem aktualizál, csak a játék, a karakterek, az elidegenítő színház adta lehetőségek frappáns kihasználása teszi maivá az előadást. No meg a játék, a dalok előadásmódja, a dalok utáni meghajlás. 

Daniel Vulcu Peachum szerepében briliánsan érzékelteti a koldusmaffia fejének képmutatását, szempillantás alatt vált siránkozó „becsületes, szegény” emberből, főnökké, papucsférjjé, a songokat előadó színésszé. A pénz a mindene, az üzlet, a biznisz, rekcumozza a koldusnépet, tanítja, a sikeres kolduláshoz szükséges a hitelesség. 

Ioana Dragoș Gajdo egyszerűen ellenállhatatlan. Celia Peachumje állandóan kapatos, sőt részeg, elveszettnek tűnik, pedig nagyon is eszénél van, amikor az „alkalmazottakat” kell kioktatni, ha anyai trükköket kell alkalmazni, ha az üzletet kell védeni. A színésznő minden mozdulata, tekintete, megszólalása, éneke tűpontosan kidolgozott, a játéka könnyed és szellemes. 

Richard Balint újszerűen közelíti Macheath-t: halk, kedves, nagyvonalú, furcsa is, hogy félnek tőle. Aztán a második részben kiderül, hogy miért, nem cáfol rá rablógyilkos hírére, bármennyire is próbálja megtartani úriemberi arcát. Balint nem a szokásos keményfiú Macheath. Sokkal összetettebb karaktert mutat, mint a glaszékesztyűs rablógyilkos. A kesztyű lukas és ez bizony sokat elárul a hírhedt figuráról.

Răzvan Vicoveanu Brown, vagy ahogy szólítják Tigris Brownja sokkal inkább házi kedvenc, mint nagyvad. A gyáva, korrupt, zsarolható rendőr, vagy, ha úgy tetszik, maga a hatalom. A koldusmaffia kezében van, a rablógyilkos komája. Peachumtól fél, Macheath-t szereti és sajnálja. Nem meglepő hát, hogy az embereit is simán lehet lefizetni. 

Adela Lazăr Pollyja nem szende kislány, kemény, öntudatos, szabadulni vágyik a koldusbirodalomból. Lazăr pontosan érzi az arányokat, remekül építi be a szerepbe a dalokat, amelyekből a kiderül keménysége, elszántsága és reménytelensége.

Anda Tămășanu Jennyje a bordély úrnője, meghurcolta az élet, nem jó vele ujjat húzni. Szemrebbenés nélkül adja fel a szeretőjét, mert ő ezt is meg kell ússza, mert álmokból, szerelemből nem lehet megélni.

A rendező remekül tud tömegjeleneteket komponálni, de úgy alkotja meg, hogy minden szereplő külön erős karakter. Úgy tűnik, a legkisebb részlet sem kerüli el a figyelmét, minden alakítás kidolgozott, markáns. Persze ez a színészek érdeme is, mindegyik kabinetalakítás külön dicséretet érdemel, és csak a helyhiány akadályozza, hogy ezt megtegyem.

Mindent összevetve, megragadó az előadás könnyedsége, játékossága, ahogy szinte észrevétlenül váltakoznak a drámai és komédiai helyzetek, a természetesség, ahogy a színészek ki- és belépnek szerepeikbe, tényleg a színház varázsát teremti meg. 

Nagyváradi Regina Mária Színház Iosif Vulcan Társulat

Bertolt Brecht: Opera de trei parale (Koldusopera)

Rendező: Victor Ioan Frunză

Díszlet-, jelmez-, kelléktervező: Adriana Grand

Koreográfus: Victoria Bucun

Zenei vezető: Ovidiu Iloc

Szereplők: Richard Balint (Macheath), Daniel Vulcu (J.J. Peachum), Ioana Dragoș Gajdo (Celia Peachum), Adela Lazăr (Polly Peachum), Răzvan Vicoveanu (Brown), Alina Leonte (Lucy), Anda Tămășanu (Jenny), Petre Ghimbășan (Smith), Pavel Sîrghi (Filch), Emil Sauciuc (Kimball), Eugen Neag (Matthias), Dometi George (Jakob), Alexandru Rusu (Ede), Alin Stanciu (Jimmy), David Constantinescu (Robert), Carina Bunea (Wixen), Giorgiana Coman (Dolly), Anca Sigmirean (Betty), Sorin Ionescu, Șerban Borda, Alin Stanciu, Andrian Locovei (Rendőrök)

Zenekar: Ovidiu Iloc (karmester), Cătălin Chirilă, Székely István, György Martyin, Gerhard Bekes, Székely Cristian Robert, Kása Tamás, Várady Henrietta