Azt mondtad, ezzel a helyzettel most legalább
valahol mélyen azonosulni tudsz, amire nekem az jutott
eszembe, ezt miért nem a tulipánmezőre
mondtad inkább, de aztán
úgy voltam vele, talán most kellene megpróbálnom,
belekezdeni egy olyan hosszú mondatba,
hogy legyen esély megtanulni repülni, mire véget ér a zuhanás,
szóval fedezéket magyarázni magunk köré,
ha már pár éve ezen a napon itt lőtték le, dehát még egy
pár éve is mindennap lelőttek itt valakit, meg máshol
most is ugyanúgy, szóval mindegy, letettük a virágot,
menjünk, ne beszéljek annyit, jogos, vár a komp,
várnak a hírekben a vesztett futamok, noha mi jócskán
a folyamat tetején ülünk. Mindig szereplő, sosem alany,
az a fajta, aki felhőket fotóz, mert megengedheti magának,
hogy megengedhesse magának, és csöndben
hal bele abba, amit nem mesél el. Téged ez persze nem érdekelt.
Te sosem azért mondtál dolgokat, mert
Közlendőd lett volna, hanem mert ettől éreztük
magunkat valahogy. Mint egy virágkötő. Ezért szerettelek.
