MEGOSZTOM

Partiumi Szabadegyetem Sárréten

„Szeretem az asztalon, amikor beszélünk,
egy üveg intelligens bor fényét.”

Pablo Neruda

Sokszínű előadásokat, izgalmas kirándulásokat és interaktív programokat kínált a 7. Partiumi Szabadegyetem, szokásos helyszínén, a Sárrét kistérséghez tartozó Berettyóújfaluban. A Partiumi Keresztény Egyetem oktatói mellett hallgatókat és vendégelőadókat is meghívtak. A Nadányi Zoltán Művelődési Házban szó esett a szatmári svábok kultúrájáról, az alagútfolklorról, ami az alagutat, mint motívumot jeleníti meg, az olajipar szókincséről, Ady Endre életéről és költészetéről, Szacsvay Imréről, Toldi-mondákról, az Arany-kultuszról, a szimultán oktatásról.

Az első kirándulással töltött napon a résztvevők ellátogattak néhány Szatmár megyei településre. Csanáloson a hagyományos sváb építészet sajátságaira helyezték a hangsúlyt, Kaplonyban a Károlyi család kriptáját keresték fel, Mezőfényen egy tájházat és egy malommúzeumot, Nagykárolyban pedig a Károlyi kastély volt az úti cél, ahol a helytörténeti kiállítás mellett egy afrikai vadásztrófea-kiállítást, valamint egy kalapkiállítást tekinthettek meg.

Egy másik kirándulás során a Sárrét településeit járták be. Bárándon meglátogatták a Múltunk Házát, valamint egy pásztorcsengő-gyűjteményt is megtekinthettek. Sárrétudvaron Cséri Lajos szobrászművész életmű-kiállítását, valamint a helyi néprajzi gyűjteményt szemlélték meg. Biharnagybajomban a Szűcs Sándor emlékházzal, illetve egy gyógynövényes kerttel ismerkedtek meg a táborozók. Nagyrábén megismerhették a Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteményét, ahol egy játékos program részeként tapintás alapján kellett felismerniük különböző üvegeket, házi szárnyasok hangját, különböző mézeket és pálinkákat kóstoltak, továbbá lehetőség nyílt traktort vezetni. A kirándulás utolsó színhelye Bakonszeg volt, Bessenyei György emlékháza.

Egyik nap ellátogattak a Bihari Népművészeti Egyesülethez, ahol kézműves foglalkozásokon vettek részt: lehetőség nyílt nemezpénztárcát, bőr karkötőt és csuhébabát készíteni, meg lehetett birkózni az ördöglakattal, valamint egy seprűs játékot is ki lehetett próbálni. Egyik este interaktív népmese-programban vehettek részt a Bodorka Népmesepontnál, lazításképpen volt utána borkostoló és strandolás is. A 7. Partiumi Szabadegyetem utolsó napját pódiumbeszélgetés, közönségtalálkozó és felolvasás zárta, partiumi női írók részvételével.

Létai Eszter

A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatója, az Újvárad folyóirat mentorprogramjának résztvevője

(fotó: a szerző felvétele)