MEGOSZTOM

Elő közvetítésben a két marosvásárhelyi Retromadár elődás

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ismét közvetíti online Radu Afrim nagysikerű rendezéseit. Ezúttal rendkívüli módon, egymás után lesz látható a 2016-ban bemutatott Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan, valamint a 2021 januárjában színre vitt Grand Hotel Retromadár előadás. Az egymással párbeszédbe lépő produkciókban a 70-es évek tömbháza egyik napról a másikra változik napjaink szállójává, szemünk előtt cserélődnek ki lakói, alakul át benne és körülötte a világ. A Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan előadást április 27-én, kedden 19 órától, a Grand Hotel Retromadár című produkciót pedig április 28-án, szerdán 19 órától közvetíti a Tompa Miklós Társulat.

A két élő közvetítésre jegyeket 29 lejért vásárolhatnak az érdeklődők. A sikeres vásárlást követően az előadások linkjét e-mail üzenetben kapja meg a szolgáltatótól. Az előadásokat Romániából illetve külföldről, román felirattal követhetők.

Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan

Írta és rendezte: Radu Afrim

Április 27-én, kedden 19:00 órától látható (14 éven felülieknek)

Ma már retro mindaz, amit valamikor a ’70-es években az emberek mindennapi valóságként éltek meg, a múlt rendszer emblematikus és a mai napig álló tömbházlakásaikban. A blokk – lépcsőházaival, emeleteivel, lakrészeivel, a vékony falakkal, a szomszédokkal és a házkulcsot a nyakukban hordozó gyerekekkel – amolyan emberi hangyaboly sok egyéni sorssal.

Grand Hotel Retromadár

Írta és rendezte: Radu Afrim

Április 28-án, szerdán 19:00 órától látható (16 éven felülieknek)

2020-at írunk. Mioara, aki a 70-es években a Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan tömbházában lakott, Belgiumba élő íróként tér haza, szülővárosába, hogy megírja legújabb regényét, amely talán segít megszabadulnia a múlttól.

A tömbházból szálloda lett, a neve Grand Hotel Retromadár, tulajdonosai Aladár, az egykori virágárus és romantikus felesége, Zita. A hotelt lakói lakói legalább annyira képviselik a rendszerváltás utáni társadalom különböző rétegeit, amint tette lakóházkorában a blokk.