Ezzel a görög szóval jelölt szubjektív, idealista filozófiai áramlat szerint a megismerés alaptörvénye a tapasztalat -a világ nem létezhet az emberi tudattól és tapasztalatainktól függetlenül – tapasztalat nélkül a világ csak ok és cél nélküli halmaz.

Szilágyi Aladár barátunk filozófiát (is) tanult, de az empiriokriticizmust nem ezért emlegette… Alinak jó és sajátos humora volt: karon ülő fiaimnak, Lehelnek, majd Örsnek vidáman javasolta, hogy gügyögés közben mondják ki: empiriokriticizmus…

Míg az említett filozófiai irányzat tagadja a materiális világ objektív létezését, és a dolgokat a tudat jelenségeiként, az érzetek kapcsolataiként fogja fel, Aladár viszont abban hitt – újságíróként, riporterként –, hogy az olvasónak a való világot kell bemutatni.

Amikor a Bihar megyei tanfelügyelőségen a magyar nyelv és irodalom mellé 2000-ben megkaptam a roma oktatás területét is, Ali riportsorozatba kezdett: írt a bihardiószegi, a székelyhídi roma oktatás nehézségeiről és eredményeiről. Olyan alaposan számolt be a településeken élő magyar cigányok helyzetéről, olyan hitelesen adta vissza az akkori iskolaigazgatók (Borbáth Gizella és Hegyesi Viktor) megállapításait, hogy amikor a napokban újraolvastam ezeket a riportokat, úgy éreztem, egy élő dokumentumfilmben vagyok. Ali szellemes humorára vallott az is, hogy amikor elvállaltam ezt a tanfelügyelői szegmenst, akkor nevet is illesztett hozzám: így lettem Romadonna…

Aladár a mi megyénkben létesült magán romaiskolákról is lelkesen írt: a mezőtelegdi létesítmény és a Smiles Alapítvány munkájának bemutatása előtt, igazi írói vénával úgy keltette fel az olvasók érdelődését, hogy előbb a szenzáció értékű sztorit írta le: a londoni parlamentben a telegdi roma diákok és szüleik, népviseletbe öltözve, ősi cigány ritmusú zenéjükkel frissítették a brit törvényhozók hangulatát.

Alinál a riportok, a riportkönyvek címei is sokatmondók és figyelemfelekeltők: A nemlétezők lázadása című, 2009-ben megjelent kötetében a csángóknál tett, közös látogatásunkról szóló riportjának ezt a címet adta: Ahol már fészek van… Érdekesség, hogy van egy apró betűs, felcím is (Csángóföldön, becsengetés előtt), ami plusz információt közöl.

A csángóktól utunk a Keleti-Kárpátokon át Gyergyószentmiklósra vezetett. Az ott zajló örmény napoknak én azért örültem, mert a kisebbségek nyelvén zajló oktatásért felelős államtitkárként beszélgethettem az örmény szervezőkkel. Aladár riporjának az alcíme: Szabadságharcosok, vértanúk ivadékai, a címe pedig: Örménymagyarok nyomában.

Aladár nem jelezte, hogy 2007-ben jártunk Gyergyóban, de a közel hétszáz éves település várossá válása századik évfordulójának négynapos rendezvényeiről és az örmény vonatkozásokról részletes képet festett.

Szilágyi Aladár és felesége, Márta, velem és a diákjaimmal voltak először Székelyföldön, az egyik irodalmi kirándulás alkalmából. A baráti körben sokszor emlegettük, hogy az utolsó napon szervezett vetélkedő mennyire lenyűgözte az elnökölni meghívott Magyari Lajost. A költő azzal nyugtázta a Kökösről hallottakat, hogy elmondott egy adomát a kökösi hídon beszélgető két székely bácsiról, akik azt megértették, hogy a háborút elvesztettük, de azt sose gondolták volna, hogy Romániát es hozzájuk csatolják. Sokáig ez volt Alinak meg Mártának a kedvenc vicce. Nagyon hiányoznak.

A szerző magyar irodalom szakos tanár, oktatási szakpolitikus