Halász Rita Mély levegő című regényéről

Halász Ritának, aki a Szépművészeti Múzeumban dolgozik, 2017-től jelennek meg írásai irodalmi lapokban. Mély levegő című, a Jelenkor Kiadónál 2020-ban napvilágot látott regénye 2021 májusában szerepelt a Libri tízes listáján, októberben pedig elnyerte a Margó-díjat ‒ az év legjobb első prózakötete lett. Népszerűségét mutatja, hogy a jelen kötet már a harmadik kiadás, és hamarosan sorozat is készül belőle.

A mindössze 196 oldalon kibontott történet kiindulópontjaként szolgáló élethelyzetben ‒ párkapcsolati válság ‒ nincs semmi kivételes, azt mondhatnánk, hogy sőt: a harmincas évei elején járó Vera rossz házasságban él, boldogtalan, magányos, férje, Péter, lelkileg és fizikailag is bántalmazza. Szó szerint fuldokol a házasságában, ezért úgy dönt, ideje egy mély levegőt venni, és változtatni. Azzal az elhatározással, hogy megpróbál a mélyvízből a felszínre úszni, átgondolni mindent, és végül akár egy válás árán, de rendbe tenni az életét, ideiglenesen elhagyja a férjét, és két óvodáskorú gyerekével hazaköltözik a szülői házba. Egy évet ölel fel a cselekmény, téltől télig követjük Vera jelenét és múltját ‒ a főszereplő elbeszélésében ‒, gondolatai, családi, baráti és szerelmi kapcsolatai, múltbeli és jelen idejű tettei személyes, kizárólagos filterén keresztül. A megoldásra váró házassági problémák és a „hogyan tovább?” kérdésének felvetése által Vera eddigi és elkövetkező élete vár átértékelésre és továbbgondolásra, az olvasó pedig a hogyan is valósulhat meg mindez egy meggyőző, tartalmas és szerethető verzióját kapja.  

A hogyan kérdésére a kötetben megfogalmazott és lépésről lépésre kibontott lehetséges válaszokban és módokban rejlik Halász Rita regényének sikere: „A traumatikus élményeket mesékkel, a valóságost irreálissal, álomszerűvel, súlyos témáit humorral, a feketét fehérrel keveri” ‒ amint arról a kötet fülszövege is árulkodik. Összességében megnyert a stílusa, nem is emlékszem, hogy olvastam volna hasonlót ebben a témában, különösen nem ilyen remek felépítésben. Az egyetlen, ami csökkentette a jellemzően pozitív élményt, egy hiányosság volt Vera sorsának alakulását illetően: a nagy fordulópont hiánya ‒ a végkifejlethez közelítve, azzal a nagy fordulattal kapcsolatban, amelytől kezdve megváltoznak a dolgok, jó vagy rossz irányt vesznek. Éreztem, hogy a könyv közepén egyre gyorsulnak az események, egyértelmű, hogy valami készül, aztán nem történik semmi jelentős, illetve úgy történik meg a változás, hogy fel se tűnik, Verával együtt csak úgy átesünk a másik oldalra. 

A hogyan kérdéséhez visszatérve, a leginkább azzal ragadott meg a kötet ‒ és ez a legnagyobb erőssége is ‒, hogy Halász Rita egy olyan életutat teremtett Vera számára, amellyel rögtön azonosulni tudtam: közel éreztem magamhoz a jeleneteket, ismerősnek tűntek a helyszínek, a tárgyak, a kellékek, az emberek, még a szereplők mondatai is ‒ minden megszokott, hétköznapian ismerős, de ebben a szokványosságban nincs semmi a szürkeségből. Ellenkezőleg, változatosságot, árnyalatnyi, ám fontos különbözőségeket, színes, helyenként szórakoztató álláspontokat találtam, nem esett nehezemre megérteni vagy megkedvelni a karaktereket.