A Nagy Gabriella (Litera – az irodalmi portál) jóvoltából szemem elé került fotón Göncz Árpád Lengyel Péter társaságában könyvet árul a Cartaphilus standján, az Astoria aluljáróban 1990. június 20-án. Korábban ez a társaság terjesztette Magyarországon a Demokratikus Ellenzék által kiadott szamizdatokat, a rendszeresen megjelenő és az alkalmi „földalatti” lapokat, valamint a kultúrpolitika által tiltott szerzők könyveit, így Petri György Örök hétfő című könyvét (AB kiadó, 1981) vagy Eörsi István Emlékezés a régi szép időkre (Katalizátor Iroda, 1988) ’56-os önéletrajzát is.
A már akkor sem fiatal, avantgard életérzéssel látványosan tüntető, a hetvenes-nyolcvanas évek szubkultúrájának egyik ismert költője, Balaskó Jenő Ilyen éjszakát hagytatok című verskötetének terjesztését az Írók Boltja kivételével egyetlen állami könyvkereskedő társaság sem vállalta. Náluk a kapitalizmus a kortárs költők és könyveik bojkottjával indult be azzal az alibi szöveggel: nincs rá igény. Az összmagyar kortárs irodalom egyik jelentős szegmensének elutasításában, ma úgy fogalmazunk, kirekesztésében az Állami Könyvterjesztő Vállalat vállalta a zászlóshajó szerepét. A cenzúra ekkor kezdett beöltözni a pénz maskarájába, a kulturális vállalkozás ekkor lett egyben a cenzúra ruhatára is.
Mint az Írószövetség titkára, megszerveztem a még önjárókultúrpolitika által államilag kitagadott könyv árusítását az Astoria aluljárójában, közvetlenül a mozgólépcső lejártával szemben. A fotó ekkor készült, Demecs Zsolt nem egyetlen szemfüles munkája. Számos írót kértem fel többnyire telefonon, senki sem mondott nemet. Konrád a balatonfelvidéki Hegymagasról csak ezért utazott föl Pestre. Esterházyt is hívtam, ő csak azt kérdezte a telefonban: Te, nem zsidózott ez a fiú? Én nem tudtam róla. Péter jött, és árusított: a metró fenti mozgólépcsőjénél várta az utasokat, és minden sikeres üzlet után csaknem kurjantott (ami, mondjuk el: nem volt szokása). Később megtapasztaltuk, mi lett Balaskóból: az, amit Péter akkor már tudott: zsidózó, fasisztoid költőcske, ki emlékszik ma rá?!
Árpád, akit sem addig, sem akkor, sem azóta nem illik és talán nem is szabad emberi körökben másképpen nevezni, szóval Árpád, mint a köztársaság elnöke és író (vagy fordítva? – író és a köztársaság elnöke) is csatlakozott. Becsapta a testőreit: az azok parancsnokával egyeztetett helyszín helyett korábban, a 47-es villamos megállójánál leállította az elnöki kocsit, és nem ott jött le a lépcsőn, ahol vártuk. A testőreitől megszökve (városi hírek szerint nem először és nem utoljára) kíséret nélkül érkezett. Elterjedt a hír, hogy akciónkhoz ide várjuk őt, így egy kisebb tömeg gyűlt össze kíváncsian, hiszen nekünk azelőtt soha nem volt köztársasági elnökünk. Egyszer csak hátat fordítva a testőrség által biztosított lejárónak, arccal a lépcsőn lefelé lépegető Elnök felé fordulva tapssal fogadták. Mire a parancsnok, aki mellettem állt, és akinek fogadnia kellett volna őt, azt mondta: „Megint kibaszott velünk az elnök úr!”
Az eseményről tudósítóköztévériportere azt bátorkodta megérdeklődni, milyen érzés volt könyvet árulni. Mire Göncz Árpád válasza: természetesen jobb, mint hazát!
Fotó: MTI fotó/Demecs Zsolt