Az alsó ajkába harapok, a nyelvem hozzáér a borostájához. Felszisszen, érzem rajta, hogy gyűlöl. Belenevetek a szájába. Nyertem.

Nem láttam sok értelmét, de ha már elhívott, meg akartam tenni ezt a baráti gesztust. Városszéli kocsma, viszont csak itt csapolnak Krušovicét, sokan vannak. Utolsónak érkezem. Kapucnis, harsány csávók ülnek körbe egy zöldterítős, söralátétes asztalt. „Ez a csaj hozzánk jön?”, kérdezi egyikük öblös hangon, míg közeledem. Halványan mosolygok, úgy teszek, mintha nem ejtene zavarba a bámulás, és nem tudnánk mind, ki vagyok. Apró csomagot nyújtok át Zalánnak. Álomfogót vettem, de nem engedem kibontani a többiek előtt. Rajtam kívül egyetlen lány ül a társaságban. Mellette. Szólt róla előre, felkészülten, mosolyogva nyújtom felé a kezem. Az övé lagymatagon csúszik ki a szorításomból. „Heló, Niki.” Belenézek a buta, üveges szemekbe, nincs bennem rosszindulat. „Hanna. Örülök.”, felelem. „Dehogy örülsz!”, vágja rá halkan a fejét rázva. A szemében látom, mi a véleménye erről a lányról, és mi lesz a sorsa. Képtelen elfogadni, hogy nem vagyok féltékeny. 

„Mit öntsek?”, kérdezi egy srác, akinek elfelejtem a nevét. Stampedlivel a kezemben rábökök egy random üvegre. Semmit sem szeretek igazán a választékból. Beszélgetni próbálok, de ahhoz már későn érkeztem. Próbálom megfejteni, milyen szisztéma szerint jönnek a körök egymás után, de a ritmusból ítélve ezek addig isznak folyamatosan, míg nem borul a fejük az asztalra. Én általában ésszel iszom, de alkalmazkodni kell a megváltozott életfeltételekhez. A sokadik Tatrateát húzom le, amikor kérek egy cigit a mellettem ülőtől. Meggyújtja nekem. Véletlenül az arcába fújom a füstöt. Ő a farmeromra hamuzik, és arról beszél, milyen szép vagyok, és nem is érti, hogyan kavarhattam Zalánnal. Bólogatok a mondókájára, udvariasságból meg hálából a cigiért. A rádióból a Hotel California szól. Felkiáltok, ez mekkora szááááááám! Egész jó ez a hely. Bírnak a haverjai, pedig csak megmostam a hajam és szintre ittam magam. BMW-kről és fasz főnökökről dumálnak. A tekintetem néha összetalálkozik Zalánéval. Csak ketten tudjuk, mi folyik körülöttünk. Ő még mindig nem hiszi el, hogy itt vagyok, ilyen közömbösen, a Tatrától és a fölénytől csillogó szemmel. Niki csendben ül egész idő alatt. Beléfojtották a szót a sok vodkával. Sajnálni akarom. Ő ide való.

A srác mellettem feláll, és kibotorkál a mosdóba. Elveszek tőle még egy szálat, rágyújtok, és kivonulok az épület elé. Nem vagyok dohányos, még parti sem, de most jólesik. A friss, szúrós levegőt magamba szíva két felessel józanabbnak érzem magam. Összehúzom a kabátom, és nekidöntöm a hátam a koszos, fehér falnak. Komótosan szívom egyik slukkot a másik után. Az eget bámulom. Olyan ez, mintha egy filmben szerepelnék, nem a saját egyszerű kis életemben, ahol bagózásba folytom a gondolataim.

A kinyíló ajtó résén egy pillanatra kiszűrődik a kocsma zaja. Niki áll fölém és kérdezi, nem sétálnék-e vele egyet. Felvonom a szemöldököm, ő nem veszi észre. Persze.

Tudni szeretné, mi volt Zalán és köztem. Semmi komoly, nyugtatom meg. Igazat beszélek. Ma nála alszik. Majdnem elmondom neki, mi lesz ennek a vége, aztán mégsem teszem. Semmi közöm hozzá. Tovább lépkedünk és leltárba vesszük, ki hány lánnyal és hány fiúval csókolózott. Én lánnyal még egyszer sem, ő háromszor is, részletesen beszámol a tapasztalatairól. Kedveske ez a lány amúgy, csak hát… igen. Most már tudom sajnálni egy kicsit. „Te amúgy egy… nagyon gyönyörű csaj vagy”, néz valahová a szemem mellé. Enyhén felém hajol. Rajtam múlik, hogy ez kezdeményezés vagy részeg dülöngés. A gyomromban keveredik a Tatratea a kíváncsiság és a viszolygás elegyével. Hideg nyelvén megérzem a vodkát és az elszívott cigim mellékízét. Azt hittem, finom lesz és gyengéd, de ez a lány nem tud csókolózni. Azért még erőltetem kicsit, ki tudja, lesz-e még ilyen, két tenyerem közé fogom az arcát, és beleszívok az ajkába. Felnyög, folytatni szeretné. „Lassan vissza kéne mennünk”, mondom. „És erről a fiúknak nem kell tudniuk.”

Megszédülök a cigifüsttől, ami odabent fogad. Megkér, kísérjem el a mosdóba. A sminkem igazgatom, amíg várok. Öklendezés. Helyben vagyunk. Benyitok hozzá, laza kontyot csinálok neki a tartalék gumimmal, hogy ne lógjon bele a vécébe az a szép haja. Mikor Zalán hazaviszi és beletúr a szőke zuhatagba, nehogy már meglepetés érje. „Jobban vagy?”, meglepődöm, milyen kedves és őszinte a hangom, és hogy már egyáltalán nem vagyok részeg. „Én úgy szégyellem magam”, nyöszörgi a vécédeszkára könyökölve. Guggolok mellette, a hátát simogatom, semmi gond.

Zalán nyit be. Egy fejmozdulattal jelzem, menjen ki. Összeszorítja a száját, azt sem tudja, mit érezzen. 

Jobb már, Niki megmossa az arcát, és visszamegyünk. A banda fele már kidőlt, és az asztalon alszik, ahogy számítottam rá. A többiek mobiloznak.

„Hol voltatok ilyen sokáig?”, kérdezi a legelevenebb köztük, aki a cigit adta. „Kinyaltuk egymásnak”, vágom rá mosolyogva, csak egy kicsit játszok rá. „Hát az amúgy simán belefért volna az időbe”, bólogat, és csillog a szeme. Bólogatok én is, hogy te még az életben nem vittél el lányt, ember, de persze hangosan nem mondom ki. Niki amúgy valószínűleg simán benne lett volna, ha nem hányja össze a vécét. Le akar ülni, de egy koordinálatlan mozdulattal lever egy söröspoharat. A pultos rutinosan söpri össze a cserepeket. Nem akad ki, ez itt mindennapos. „Hívok nektek egy taxit.” Először szólok hozzá, mióta felköszöntöttem. Vége a bulinak.

Nem akarom, de elkísérem őket. Én az ajándékait viszem, ő Nikit támogatja. Az előszobában leteszem a csomagokat. Ő lesegíti a lányról a kabátot, a kezembe nyomja, s amíg én felakasztom, a fürdőszobába viszi őt, és rácsukja az ajtót. Visszajön hozzám, a kapuig kísér, pedig mondtam, hogy felesleges. Talán meg akarja köszönni a segítséget, de megrázom a fejem. Minek. Nem tudom, melyikünk kezdte, de ez a csók jó. Bár kicsit felesleges ez is.

Mégsem érzek diadalt. Rálehelek a libabőrös nyakára. Nem vett sálat ez a hülye, pedig még csak március van. „Menj, fektesd le a barátnődet. Túl sokat ivott. Innentől én már megleszek.” Lefejtem a derekamról a kezét. Sötét szemében szomorúság és a tehetetlen, utálatos tudat, hogy nincs joga haragudni rám. Szedd már össze magad, ez nem tragédia, üzenem vissza, és hazaindulok.

Aztán mégsem fordulok be az utcasarkon, egyenesen megyek tovább. Péntek este van, biztos tele a billiárdklub. Alig múlt éjjel egy.