MEGOSZTOM

A Hail Mary-küldetés – Barátom, a kőtömeg

Ryland Grace, egy egykori biológusból lett tanár, teljes emlékezetkieséssel ébred egy űrhajó fedélzetén. Nem tudni, ki ő, és nyilvánvalóan ő maga sem tudja, hogyan csöppent ebbe a helyzetbe, tehát ezzel a megtöltendő légüres térrel lendül neki karakter és néző is a 156 tömör percnek.

Magányos ébredése az űrben, egy látszólag céltalanul sodródó hajón akár nyomasztó pillanat is lehetne, mint például a Gravitáció (2013) hangulata, ahol minden lépés egyfajta túlélésért folytatott küzdelem és harc az űr lehetetlen elemeivel, vagy inkább azok hiányával. Ehelyett Ryland a film első negyedében tehetetlenül bukfencezik, vodkát iszik, egzisztenciális pánikon esik át – mindezt úgy, hogy közben nyilvánvalóvá válik: a film tétje nem az lesz, hogy maga az űrhajó, amelyen utazik, kibírja-e az utat, hanem sokkal inkább az emberi lét kérdései, lehetetlen barátságok kialakulása, az élet szeretete és annak elengedése lebegik körül a nézőt.

A Hail Mary-küldetés tehát egyszerre bonyolult és meglepően egyszerű, ahol a tét ugyan a Föld megmentése, mégis legalább ennyire szól az emberi elszigetelődésről és a kapcsolódás hiányának feloldásáról. Bravúros könnyedséggel fedi el humorral az égető kérdéseket és kellemetlen pillanatokat, amíg a nevetés és a túlcsorduló érzelmek már nem tudnak megférni egymás mellett, így végül a karakterek és a néző egyaránt átadják magukat a katarzisnak.

A mű eredetileg Andy Weir amerikai író 2021-es sci-fi regénye alapján készült, és az ő nevéhez fűződik A Marsi című regény is, amelyből szintén nagy sikerű filmadaptáció készült Ridley Scott rendezésében, Matt Damon főszereplésével. A Hail Mary-küldetés kedvező kritikai fogadtatásban részesült, 2022-ben bejutott a Hugo-díj döntősei közé a legjobb regény kategóriában. Úgy tűnik, Andy Weir egyre inkább afféle „filmesíthető” sci-fi szerzőként szilárdítja meg helyét a kánonban. Bár már most is jelentős életmű áll mögötte, 53 évesen még bőven tartogathat meglepetéseket.

Valahol elkerülhetetlen a film kapcsán, hogy szó essen Ryan Gosling személyéről és pályájáról. Sokan már a Kaliforniai álom (2016) kapcsán is felfigyelhettek arra, hogy a sármos külső mögött egy rendkívül fegyelmezett, a fizikai és helyzetkomikum iránt érzékeny „szomorú bohóc” rejtőzik. Az egyik nagy meglepetést a színész kapcsán ironikus módon a Barbie (2023) film hozta, ahol Ken szerepében – amit saját bevallása szerint kislányai unszolására vállalt el – új oldalát mutatta, és könnyedén villantotta tánctudását, miközben a szerepet átszövő filmes utalások között lavírozva egyszerre töltötte meg a figurát szándékos ürességgel, máskor pedig szerethető, kissé együgyű macsó bájjal. Ezután a Kaszkadőr (2024) filmben láthattuk legközelebb, amely humora és lazasága ellenére nem kavart hatalmas port, mégis egyenes vonal húzható az ebben alakított Colt Seavers karaktere és eme legfrissebb űr sci-fi-ben feltűnt karakteriteráció között, mivel mindkettőben észrevehető egyfajta hanyag pajkosság, ami hiányzik a legtöbb klasszikus értelemben vett akcióhősből.

A Hail Mary-küldetés főszereplőjeként Gosling szinte egymaga cipeli hátán a cselekmény terhét, ugyanis ritkán szerepel más személlyel a vásznon – és itt a kulcsszó természetesen a „személy”, hiszen legfőbb jelenet-partnere Rocky, a kő-űrlény, és ezzel nem is lett több elárulva, mint amit a néző a film előzeteseiből már megtudhatott. 

Mi sem bizonyítja jobban Gosling és a teljes stáb zsenialitását, minthogy bármennyire is természetellenes ezt kijelenteni, a főszereplő, Ryland Grace, és a kőtömeg, Rocky, között remek a kémia, hihető a bimbózó barátság, és könnyekig meghatóak a gyöngéd, ember-űrlény pillanatok. Természetesen a Rocky-nak hangot kölcsönző James Ortiz is hozza a kötelezőt, de túlzás lenne azt állítani, hogy ő az egyetlen, aki erre a szerepre képes volt vagy lehetett volna.

A film sci-fiként is szilárdan megállja a helyét, hiszen a történetben megjelenő matematika, a fizika és a biokémia mind valós alapokra támaszkodik, így nem kell különösebben felfüggesztenünk a hitetlenkedésünket ahhoz, hogy elfogadjuk a látottakat. Talán egyetlen pont akad, ahol lazábban kezeli a valóságot, amikor Ryland néhány nap alatt képes megfejteni egy földönkívüli nyelvet egy egyszerű, laptopos fordítóprogram használatával. Ez azonban eltörpül amellett, amit a kultúrákon, galaxisokon és tér-időn átívelő barátság kibontakozása képvisel. Hasonló érzelmi hatást utoljára talán a Vad robot (2024) rajzfilm nyújtott, ahol az empátia és az egymás iránti támogatás szintén központi szerepet kap.

Az űr sci-fi kedvelői több olyan csatolást és visszautalást is észrevehetnek, amelyek korábbi, hatalmas sikert aratott filmekhez kötik A Hail Mary-küldetést. Ide sorolható az Érkezés (2016) ikonikus jelenete, amely során az ember és a földönkívüli üvegfalon át kezdenek kommunikálni végtagjaik és jelek segítségével. Egy másik hasonló utalás a Csillagok között (2014) interdimenzionális utazását idézi, mindkét alkotásban a főszereplő színes fénysávok között tesz sétát, miközben a fizika és a technológia új szabályait tapasztalja. Ezek a visszautalások több szinten gazdagítják a filmet. Egyrészt egyfajta intertextuális párbeszédet teremtenek, amelyben a műfaj korábbi mérföldkövei visszhangoznak, másrészt a néző számára ismerős kapaszkodókat kínálnak egy komplex, tudományos koncepciókkal operáló történetben.

A látványra és monumentalitásra fogékony nézők elvárásai a film számos pontján teljesülnek. A cselekmény nem reked meg az űrhajó steril falai között, hanem időről időre kitágítja saját terét, vizuálisan is érzékeltetve a történet léptékét. Külön erénye, hogy a sci-fi műfaj jól ismert, olykor már elkoptatottnak ható képi toposzait sem pusztán újrahasznosítja, hanem képes azokat meglepően friss módon újragondolni.

Ennek ellenére a varázslat nem a nagy történetben, nem az átfogó világmegmentő pillanatokban rejlik, hanem a kis, emberi mozzanatokban. Mesteri módon játszik az érzelmekkel – egyszerre a karakter és a néző szintjén –, így együtt gyászolunk barátságokat, lehetséges jövőt, valamint beteljesületlen múltat.

A film hollywoodiságán túl nagyon nehéz bármilyen negatívumot felhozni, hiszen a készítők úgy érték el az elcsépeltséget, hogy pont erre vágyik a néző; másképpen az a fajta katarzis, amelyet egy mozis popcorn mellett megengedünk magunknak, egyszerűen elérhetetlen lenne.

A Hail Mary-küldetés (2026) 
Egyesült Államok / 156 perc 
Rendező: Phil Lord és Christopher Miller
Forgatókönyv: Drew Goddard, Andy Weir
Zene: Daniel Pemberton
Kamera: Greig Fraser
Vágó: Joel Negron

MEGOSZTOM

Karácsonyi szédület

Tiszeker Dániel: Nagykarácsony (2021)

A 2021-es év nem csupán az első magyar horrorként beharangozott alkotás reklámjától volt hangos, hanem az első magyar karácsonyi filmétől is. Igaz, a kategória nem lett különösebben pontosítva. De legalább Kertész Mihályék Fehér karácsonya óta kapizsgáljuk, mit is értünk karácsonyi filmen, és el is fogadjuk, ha nem vagyunk túl rigorózusak. Nem árt, ha decemberben játszódik a történet, hull a hó, zöld a fenyő, és szerepet kap a cselekményben az ajándékozás gesztusa. Ahogy nem árt az sem, ha a szereplők jellemfejlődnek, legalábbis valami megjavulásfélét hazudnak. A karácsonyi hangulat megágyazásához jól jöhet néhány érzékenyítő zenei hangsor. Ám a túlzott szentimentalizmus elkerülése végett fontos lehet a vígjátéki miliő is. 

Ha nosztalgiával és némi pátosszal visszatekintünk az elmúlt évek karácsonyinak nevezett filmjeire, elénk idéződhet, hogy vannak klasszikusok, amelyeket évente újra- és újranézhettünk bejglikészítés és fadíszítés közben. A méltatlanul elfeledett Jobb, ha hulla vagy, az unásig nézett Reszkessetek, betörők! és a Karácsonyi vakáció vagy a Halálos fegyver már akkor az ünnep része volt, amikor Macaulay Culkin még golyóvá gyúrta, és nem „tolta a havat”, és sztaniollal próbáltuk befogni az HBO-t.

Az, hogy a karácsonyra egy filmes iparág épült, már csak a mozik egyre bővülő műsorkínálatából is kikövetkeztethető. És most a streaming-szolgáltatókról nem is beszélnék, csak jelzem, egyre bővülnek a keretek, elvégre a Grincs népszerűsége is megnőtt, az animációs filmkészítők is beszálltak a versenybe. Tiszeker Dánielék azonban ettől nem rettentek meg, sőt, mintha mindezek inkább bátorították volna őket, hogy szélesítsék a palettát, elkészítsék az első magyar karácsonyi filmet. 

Tiszeker itt is a rendezésért felelt, a forgatókönyvet Angyalosy Eszter, Fehér Boldizsár, Fehér Gáspár és Horváth András Dezső jegyzi. Angyalosy kivételével a teljes team már dolgozott együtt a szintén Tiszeker neve alatt futó #Sohavégetnemérősben. Amelynek a produceri munkáit, akárcsak a Nagykarácsonyét, Lévai Balázs vállalta el. Igaz, a Nagykarácsonyban Osváth Gáborral együttműködve. 

A #Sohavégetnemérős is a könnyed szórakoztatás célját tűzte maga elé, ezért nem csoda, hogy Tiszekerék újra a romantikus komédia műfaján belül képzelték el az érvényesülés lehetőségét. Ezért itt a közönségfilm kifejezés dicséret is lehet. Főleg, ha a készítők a romkom jól bevált paneljeit ügyesen tudják használni – és ha a saját ötleteikkel egyedivé tudják varázsolni a filmjüket. Nem intézik el azzal, hogy lemajmolnak egy történetet, és Budapestet teszik meg helyszínnek New York vagy Párizs helyett. Mert ez önmagában nem tesz egyedivé egy filmet, már több magyar romkom is bizonyította ezt.

A Nagykarácsony története ettől még Budapesten játszódik. Főhőse (Ötvös András) a kissé bumfordi, nem túl komplikált, ám megbecsült tűzoltó, aki épp tévés riporterként dolgozó menyasszonya (Rujder Vivien) megkérésén buzgólkodik. Minden rendben megy, a csapatszellem remek, a tűzoltók összetartanak, már „az öregek”, a tejfelesképű újonc (Dékány Barnabás) szívatása a beavatás része, persze. És a nagyfőnökkel (Csuja Imre) is jól ki lehet jönni, aki szigorú, ugyanakkor némileg gyermekded lélek.

A történetet előre vivő konfliktust a népszerű filmsztár, a saját néven szereplő Szabó Kimmel Tamás felbukkanása okozza. A sármőr, aki új, készülő sorozatában éppen tűzoltót alakít, a házasulandók mumusává válik. Főhősünk addigi élete összeomlik, és csak némi csavarral, egy új szerelem hatására normalizálódik. A történet kerete ez. Az egyediségre való törekvés pedig abban kulminál, hogy a halált megvető bátorságáról ismert tűzoltót a fordulópont után a tériszony és a kvázi rossz szellemként felbukkanó filmsztár hozza újfent és újfent kellemetlen helyzetbe. Nézzük meg tüzetesebben, hogy Tiszekeréknek hogyan sikerül kiszínezniük a történetet.

A tűzoltó lét megragadása, a veszély edzette bajtársiasságon alapuló összetartás a történet egyik habarcsa. Mivel vígjátékról van szó, a karakterek némileg karikírozottak. Orosz Ákos, Egger Béla, Dékány Barnabás hármasa egyrészt segít Ötvös András nyúlszívű tűzoltóvá való átalakulásában. Másrészt külön gegjeik is jól működnek. Dékány pipogya zöldfülűje külön színfolt, bár mintha a mindentudó diszpécserhez (Hernádi Judit) való kötődése kissé el lenne kenve. 

Azt ügyesen érzékeltette a film, hogy az Ötvös által játszott tűzoltó és a Rujder Vivien által megformált tévés riporternő nem passzolnak teljesen. Villanásnyi utalást kapunk ugyan csak ebből, de ezáltal válik érthetővé a nő eltévelyedése. Ez mindenképpen a film erénye. Ahogy az is, ahogy az epizódszerepekben már többször emlékezetes figurát alakító Mészáros Máté most is a humor forrását jelenti az Ötvössel közös jelenetekben. Akárcsak Csuja Imre, aki a védjegyévé vált hangjával és beszédstílusával igyekszik feltölteni a rászabott karaktert.

Mivel romantikus komédiáról van szó, a szerelmi bonyodalmak is hangsúlyt kell hogy kapjanak. A párosítások közül a Scherer Péter és a Pokorny Lia által megformált kettős némi idegenség-érzetet kelt. Ami azért is lehet, mert Scherer magának való kereskedője nincs kitalálva és a helyére téve a történetben, azon túl, hogy karaktere más karácsonyi mesékből akár ismerős lehet. Igaz, az Ötvös tűzoltójával összeboronálandó óvónő (Zsigmond Emőke) sincs különösebben rétegelve. Bár a színésznő bájos, karaktere nem kap színeket. Nem teljesen érteni vonzódását a férfihez, egyáltalán ki is ő. Lakása is megmarad a cukiság habfészkének. 

Az sem igazán segíti a megértést, hogy a készítők miért két kihűlőben lévő forraltbor köré kanyaritják az egyik legérzelgősebbnek szánt, megcsalás-gyanús jelenetet. Ezt még a pátoszért felelős gesztenyeárus Szerednyey Béla jelenetei sem tudták überelni. A karácsonyi misztikum, a meseszerűség mintha nem tudna a figurán átszűrődni. Nem mintha rosszul esett volna Szerednyeyt a vásznon látni, de tetszett volna, ha olyan szöveget írnak neki, ami nem ennyire művi. A műviség a díszletvilágra is igaz. Még az egyébként tényleg álságos karácsonyi vásárok világát is kissé díszletszerűvé teszi. A patikatiszta tűzoltóautók is erősítik ezt az érzeményt. De mivel ez egy karácsonyi romkom, végül is belefér.

Gyanús persze, hogy Tiszekerék nemigen váltják meg a műfajt ezzel az alkotásukkal, de nem is ez volt a cél. Az első magyar karácsonyi romkom vélhetően nem hódítja meg a külföldi mozikat vagy a streaming-felületeket, de az sem mondható, hogy a hasonló és nagyobb költségvetésű filmek sorában nem állja meg a helyét. A Nagykarácsony nem nagy film, de a fa alatt elfért.