MEGOSZTOM

Csináld a dolgot és lesz hozzá erőd

Interjú Horváth Benjaminnal a Fiatal Drámaírók Házáról

Horváth Benjamint a Metro Works Színházművészeti Szabadiskola drámaírás kurzusain ismertem meg. Drámát ír, rendez, alkalom adtán pedig színészként is játszik, Budapest legkülönfélébb független színházi szervezeteinél. Nemrég elindította a Fiatal Drámaírók Háza kezdeményezést, amelynek első projektje is határon átnyúló együttműködésre épül. Benjit a Fiatal Drámaírók Házával kapcsolatos tervekről kérdeztük.

Az utóbbi egy évtizedben megnőtt a száma a magyar szerzők számára kiírt drámapályázatoknak, drámaíró ösztöndíjaknak – bár még mindig túl kevés az a kőszínház, amely kortárs magyar drámákat merne műsorra tűzni. Ilyen körülmények között, miért jött a Fiatal Drámaírók Háza ötlete?

Ha egy pillantást vetünk helyzetünkre, tényleg úgy tűnhet, hogy a kortárs magyar drámaírás jelene elrendezettnek tekinthető. Ám, ha közelebbről megvizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy az általad is említett pályázatokon gyakran ugyanazokat a neveket találjuk. Ez egyértelműen azt jelzi számunkra, hogy nemcsak a kőszínházak, hanem maguk a pályázati bírálók is biztosra akarnak menni. Ez sok értelemben megnehezíti a pályakezdő drámaírók helyzetét, akik így nagyon nehezen jutnak lehetőségekhez, ez pedig leszűkíti a mozgásterüket. Mikor már sokadik alkalommal utasították vissza az én pályázataimat is, arra jutottam, ezt a helyzetet saját javamra kell fordítsam. Az ötlet kidolgozásában az is segítségemre volt, hogy norvég szakosként, egy oslói tanulmányút során alkalmam nyílt megismerni az ottani drámaírók házát (DramatikkensHus – Oslo). Ez egy teljesen felszerelt színházi épület, ami csak és kizárólag a drámaíróknak van fenntartva. Működésének lényege, hogy van egy írókör, amelyben évente 10-12 embert mentorálnak, az ő írásaikból születnek bemutatók, felolvasószínházi események. Az fogott meg a leginkább, hogy ott milyen könnyen létrejön a párbeszéd az író és a közönség között. Ez a két élmény hívta életre a Fiatal Drámaírók Háza kezdeményezést.

Írókat kérünk fel arra, hogy adott témára írjanak egy-egy egyfelvonásost. Az elkészült műveket aztán egyszerre több helyszínen olvassák fel, a végén pedig az illető helyszín közönsége átbeszéli a hallottakat-látottakat, és szavaznak arról, hogy ki nyerjen

Mi a feladata a Fiatal Drámaírók Házának?

Nagyon szeretném megteremteni annak lehetőséget, hogy a drámaírás iránt érdeklődő fiatalok és/vagy felnőttek találkozni tudjanak, és közösen gondolkodjanak színházról, írásról, együtt dolgozhassanak. Az egyik misszió tehát a közösségteremtés. Nagyon fontos, hogy nem azon van a hangsúly, hogy egytől egyig nagyszerű szövegek szülessenek, hanem azon, hogy legyen egy hely, ahol egymás hibáiból és sikereiből tanulhatunk, illetve kifelé is megmutassuk, élesben is kipróbáljuk magunkat.

Milyen programokkal készültök?

Mint sokan másoknak, a pandémia nekünk is keresztülhúzta a terveinket. Március helyett csak most, júniusban tudjuk megtartani első alkalmunkat, ami tulajdonképpen egy korábbi projekt folytatása lesz. Ez az Okuláré Projekt felolvasószínházi sorozat, amelyet korábban a Metro Works vezetője, Ilyés Lénárd szervezett. Ennek kapcsán írókat kérünk fel arra, hogy adott témára írjanak egy-egy egyfelvonásost. Az elkészült műveket aztán egyszerre több helyszínen olvassák fel, a végén pedig az illető helyszín közönsége átbeszéli a hallottakat-látottakat, és szavaznak arról, hogy ki nyerjen. Aki az adott fordulót megnyeri, az meghívást kap a következőre. A projektet most a Metro Works Színházművészeti Szabadiskola drámaírás-kurzusain résztvevők műveivel indítjuk újra, és nagy örömünkre szolgál, hogy a budapesti helyszín mellett Debrecen, Hódmezővásárhely, Tapolca, Szabadka és Koppenhága is csatlakozik. Úgy tűnik, van igény arra, hogy amatőr és félamatőr színházi csoportokat, színházbarát közösségeket szólítsunk meg és vonjunk be ebbe a projektbe. Ezeken az alkalmakon a Metro Works színész- és rendezői workshopjainak résztvevői is megmutatkozási lehetőséget kapnak. A Fiatal Drámaírók Házának koncepciója képlékeny, és azokkal együtt fogjuk alakítani, akik majd csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz.

Te is írsz drámákat, de amit itt elmeséltél, azt igényli, hogy nemcsak íróként, hanem főleg közösségszervezőként kell részt vegyél a szervezet alakításában.

Alapvetően a későbbiekben is szeretnék drámaírással foglalkozni, de ebben a projektben inkább összetartóként látom magam. Azt vettem észre, hogy ez a szerep illik hozzám a legjobban. Vezetni, egybetartani, lelkesíteni az embereket. Ha egy képet kellene találnom magamra, akkor az a tábortűz lenne. Fontos mozgatórugó számomra az a bölcsesség, hogy „Csináld a dolgot s lesz hozzá erőd”. Ennek jegyében próbálom megszervezni a Fiatal Drámaírók Háza tevékenységét is.

Mit gondolsz, mi kell ahhoz ma, hogy valakiből sikeres drámaíró váljon?

Mindenekelőtt kitartás. Egyrészt ahhoz, hogy bekerüljön a rendszerbe, másrészt – és főleg – ahhoz, hogy valaki megtalálja az egyéni hangját. Reméljük, ebben tudjuk majd segíteni a hozzánk csatlakozó személyeket.

A Fiatal Drámaírók Háza elérhetőségei:

Facebook.com/Fiatal-Drámaírók-Háza

Instagram: Fiatal Drámaírók Háza

[email protected]