MEGOSZTOM

Elismerés a Sügérségnek és a Tandemnek

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége kétévente hirdeti meg az Apáczai-díjat, amellyel a romániai magyar oktatásban tevékenykedők tudományos teljesítményét ismeri el. Az idén a Holnap Kulturális Egyesület két kiadványa is kapott elismerést: Magyari Sára Sügérségtől incelekig – női szemmel című kötete, valamint az Újvárad folyóirat Tandem című rovatának azon szövegei, amelyek a pedagógusléttel, oktatással, nyelvhasználattal kapcsolatosak. Gratulálunk kollégánknak, Magyari Sárának és a Tandem társszerzőinek: Föedl Nórának, Cs. Nagy Lajosnak, Sorbán Angellának, Tódor Erika Máriának, Nádor Orsolyának, Nagy-György Tamásnak, Covaciu Norbertnek és Györgydeák Évának.

(Felvételünk a Sügérségtől incelekig – női szemmel című kötet aradi bemutatóján készült.)