Kire vár türelmetlenül ez a karikatúra-szerű figura a színpadon, miközben mi elfoglaljuk ülőhelyünket a nézőtéren? Cseresnyés úr (Varga Balázs) kínos várakozását csak később értjük meg: hasonló a szerepünk, hiszen mi is a hosszan emlegetett betörő, Puzsér úr színrelépését várjuk. Puzsér (Galló Ernő) pedig robbant ajtót, ablakot, megjelenése élesztőként hat a kibontakozó cselekményre, a világ pedig lassan a feje tetejére fordul. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, A doktor úr olyan nyakatekert világot ábrázol, amelyet szeretünk látni, de nem szeretjük, ha az életünkre is rátelepszik. Ez az erősen stilizált univerzum azonnal bevonzza a nézőt, mert jól ismeri filmekből, regényekből, és most, hogy élőben megelevenedik előtte, csodálattal figyeli történéseit.
Az előadás Cseresnyés úr jelenlétének, és a látványvilágnak (Oláh Réka) köszönhetően már a helyfoglalás másodperceiben bevon saját légterébe. A néző előbb csak ismerkedik a szokatlan pára- avagy kéntartalmú levegővel, percekkel később azonban már teljesen természetessé válik az új atmoszféra, amely minden ízében az expresszionizmust, azon belül is leginkább az expresszionista némafilmeket idézi: a látvány geometrikus formái a domináns fekete, fehér és piros színekkel, a stilizált, olykor alászinkronizált színészi játék (Bokor Barna brillírozásával), és a hátborzongató hangulat, mind egységet alkot. Cesare és Orlok gróf női megfelelőjének, a szobalánynak (Benő Kinga) időnkénti, hátborzongató jelenléte méginkább ráerősít erre a hagyományvonalra, azonban mindez szigorúan a komédia műfaján belül értendő. Ha bátrabb akarnék lenni, kabarét mondanék, klasszikus, vastag vonásokkal megrajzolt, zsíros poénokkal tűzdelt kabarét. A rendező (Keresztes Attila) és a dramaturg (Szabó Réka) ugyanis nem sejtetésekkel, hanem finomkodásmentes szókimondással is hat a nézőre. Szórakozás a javából, művészi és mégis rendkívül közérthető feldolgozása ez Molnár Ferenc vígjátékának. A rendező gyors tempót diktál, a színészek sem maradnak le ezzel a lüktetéssel szemben.
Az előadás szereplői rendkívüli energiával játszanak, jól illeszkednek a rendező által felrajzolt világba, semmi sem „lóg” ki a keretek közül. Minden színész, minden pillanatban pontosan tudja, hol a helye a hosszú, keskeny játéktérben, érzékenyek a körülöttük zajló történésekre, a többi karakter párbeszédére, vagy, ha kell zárt világokat alkotnak egymással (például Kiss Bora Lenkéje és Tamás Fábián Csanád Bertalanjának szerelmi buborékja, vagy a Meszesi Oszkár és Bálint Örs Hunor által megjelenített idős tanárok). Kiemelkedően szórakoztató Rózsa László játéka az éles gesztusokkal megjelenített számító, kéjenc Csató fogalmazó szerepében. Ugyancsak kifejező Kovács Botond alakítása, aki egy gyermekdedebb, „stréber”, felkapaszkodni vágyó Sárkány Doktort visz színre, kiváló kontrasztot alkotva a megjelenésében is az anya-gyermek viszony asszociációjára ráerősítő Sárkánynéval. Kádár Noémi remek alakítása mellett Galló Ernő Puzsérja az abszolút és elsőszámú működtetője az előadásnak. Ez a rendkívül kidolgozott, változatos és a fáradhatatlan energiával létező Puzsér egyetlen pillanatra sem engedi, hogy levegyük róla a szemünket. Galló Ernő pimasz vigyorral mozgatja a történet szálait, pontosan és mégis rejtélyes bizonyossággal határozva meg saját viszonyát a többi karakterhez képest, legyen szó rajongója, Marosiné (Fodor Piroska) kedvesen lenéző megvetéséről, vagy régi kedvese, Sárkánynéhoz fűződő valódi érzelmeiről.
A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A doktor úr előadása részletgazdagon megalkotott világot láttat, nevettet és borzongat egyszerre. Véleményem szerint az erős eszközökkel dolgozó alkotás olykor minden bizonnyal túllép egyes határokat, ezeknek a momentumoknak a megítélése azonban a néző ízlésén múlik. Színésztől és befogadótól is nagymértékű koncentrációt igénylő produkció, ami meggondolt, művészi eszközökkel ugyan, de mindent megtesz azért, hogy a közönség jól érezze magát. A színpadon eluralkodó „őrület” a katarzis előjelét kelti a legelső pillanattól kezdve. Számomra a finálé mindent visz, méltó lezárása egy sokrétű formarendszert működtető, mégis frissességet árasztó komédiának. 

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat

Molnár Ferenc, Kellér Dezső, Zerkovitz Béla: A doktor úr

Zenés vígjáték

Rendező: Keresztes Attila

Dramaturg: Szabó Réka

Koreagráfia: Kányádi György

Színpadkép: Keresztes Attila

Jelmez: Lokodi Aletta

Hangszerelés: Apostolache Kiss Zénó

Szereplők: Kovács Botond (Dr. Sárkány), Kádár Noémi (Sárkányné), Galló Ernő (Puzsér), Rózsa László (Csató), Varga Balázs (Cseresznyés), Tamás Fábián Csanád (Bertalan), Kiss Bora (Lenke), Fodor Piroska (Marosiné), Benő Kinga (Szobalány), Meszesi Oszkár (Földrajztanár), Bálint Örs (Igazgató), Nagy Levente (Rendőr I.), Nagy Péter (Rendőr II.), Bokor Barna (Singer)

Zenekar: Korpos András, Kostyák Márton, Sántha Huba József, Apostolache Kiss Zénó.

Fotó: Bereczky Sándor

Molnár Flóra (1997, Kisvárda) A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatója. Az ELTE BTK-n végzett magyar szakon. Színházi kritikái az F21.hu-n, az Art7.hu-n, az Előretolt Helyőrségben, valamint a Színház.net -en jelentek meg. Verseit a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat, a Negyed folyóirat, a Műút folyóirat, illetve a Látó publikálta.