MEGOSZTOM

Újvárad, januári lapszámajánló

Harmadik évfolyamának első számával jelentkezik az Újvárad folyóirat. A szépirodalom rovatban Tőzsér Árpád, André Ferenc és Andó Réka versei mellett Molnár Krisztina Rita prózaversét, valamint Benedek Szabolcs, Bódis Kriszta és Vajda György prózáit olvashatják. Az időtlenség színei címmel méltatja Jovián György a szám képzőművészeti anyagát, Jakobovits Miklós Kozmikus oltár című kiállításának képeit. 

A popcornkészítő gép címmel Victor Țvetov moldáviai költő írását kínálja a Dialog rovat. Hazudni vagy nem hazudni címmel Szűcs László írt esszét az újságíró Kinde Annamáriáról. Varga Gábort az Erdélyért Életműdíj decemberi átadásakor Markó Béla méltatta, a lap a laudáció teljes szövegét közli. A Tandem rovatban Magyari Sára szerzőtársa Visky István lelkipásztor (A szeretet működése – a valóság és a lehetőség között). Lakatos Balla Tünde A keramikus grafikái címmel méltatja P. Emődi Etelka Introspekció című tárlatát. Hegyi Réka a kolozsvári Mentés másként pedagógia konferencián elhangzottakat összegzi (Kinél van a bölcsek köve?). Cseke Péter Tamás A kék szárnyú gyermek című összeállítása a harminc éve létrejött Duna Televízió múltját idézi fel. 

A Kritika Rovatban Szabó Ivett méltatja Márton Evelin Farkashab című prózakötetét, míg Kovács Emőke a budapesti Kugler Art Szalon Héjanász című, a Léda házban tartott szobaszínházi előadását (Látogatás a lelkek enteriőrjébe). Rendhagyó, a könyvhöz illeszkedő formában ír Forgács Áron A velünk született fogság teljesedik ki bennünk címmel Visky András nagysikerű regényéről, a Kitelepítésről. Folytatódik Kőrössi P. József Előhívás című sorozata, Tükör előtt, tükör után címmel. A szám szerkesztőségi vezércikke Lépésről lépésre, saját úton címmel a folyóirat helyzetébe, terveibe nyújt betekintést. Az Újvárad már kapható a lapárusoknál, a jobb könyvesboltokban, továbbá online olvasható a Laptapir.hu oldalon, s előfizethető a Holnap.ro könyvwebboltban.