MEGOSZTOM

Online is divat – Fashion Festival Debrecenben

2018-ban egyetemi kezdeményezésként debütált a Fashion Festival Debrecen Divatfesztivál, az idén harmadik alkalommal élvezhettük programkínálatát. Bár a 2020-as év pandémia okozta kuszaságában elmaradt, idén az online térben, igazi kulturális színfoltként tért vissza a divattal foglalkozó kutatók és az érdeklődők örömére. A szervezők a korábbi években is hangsúlyt fektettek arra, hogy megmutassák a divat kétarcúságát, így a tudományos előadások és konferenciák ugyanúgy helyet kaptak a programok között, mint a dizájn-vásárok, a Divatfilmek Éjszakája és az FFDD divatparty. Keszeg Anna főszervező, ötletgazda saját missziója, hogy a divatra a magyar kultúrában is megkerülhetetlen kulturális értékként gondoljunk. A fesztivál célja, hogy lebontsa az iparággal kapcsolatos előítéleteket, hiszen a divat már messze nem csupán a nők számára elérhető, öncélú eszköz, sokkal inkább életgyakorlat, amivel bárhol, bármikor kifejezhetjük személyiségünket, világlátásunkat. A fesztivált meghatározó fókusz, a helyzetből adódóan, a vírushelyzet és a divatipar kapcsolatának feltérképezésére irányult. Hogyan változtak a vásárlói igények a karantén alatt? Hogyan reagált ezekre a piac, milyen lépéseket tettek a gyártók? Fenntarthatóbbá válhat-e a termelés és a gyártás a pandémia után? A résztvevők előadásokkal és képzőművészeti pályamunkák sokaságával is igyekeztek választ találni e kérdésekre.

Idén kizárólag az online térben valósult meg a rendezvény. A fesztivál két különleges pillére egy nemzetközi PhD-konferencia, melynek címe Fashion Objects and the Changing Landscape of Fashion during the COVID-19 Pandemic, valamint egy online kiállítás, ami a Divattárgy – Fashion Objects címet viselte. A kiállítást az ADSTRACT diákformáció nyitotta meg, a háromtagú csapat feladata a korábbi arculat újragondolása és a kiállítást bemutató honlap tervezése volt. A tagok eddig főleg egyetemi projekteken dolgoztak együtt, mindegyikük grafikus dizájneri érdeklődéssel vágott bele a közös munkába. Az idei divatfesztivál az első hivatalos munkájuk, terveik között szerepelnek grafikai és kreatív projektek is. A korábbi fesztiválok vizualitását újragondolva egy futurisztikus, holografikus elemekből álló, kortárs dizájnt álmodott meg az ADSTRACT.

A nemzetközi PhD konferencia magyar, új-zélandi, brit, romániai résztvevőkkel zajlott, lehetőséget adva a divatkutatók számára, hogy megvitassák a pandémia alatt formálódott új kutatási irányokat. Az előadásokban megjelentek hasonló témák és olyan érdeklődési körök, mint a fenntartható divatipar, a nosztalgia hatása az öltözködéskultúrára, a termelés átalakulása a járvány idején. Mindegyik előadó önálló kutatása széles spektrumon kapcsolódott a kortárs divatipar jelenségeihez.

A konferencia best paper díjas előadása Egri Petra: Per(ver)formative Aspects of the Pandemic Fashion Performances: Moschino’s Deconstructive Marionettes volt. A pécsi doktorandusz hallgató a dekonstrukció nézőpontjából vizsgálta az olasz divatház, a Moschino 2021-es tavaszi, nyári kollekcióját bemutató videót, melyben modellek helyett bábokon, marionetteken csodálhatjuk meg a ruhákat és egy bábszínházként is értelmezhető divatbemutatót nézhetünk végig. Egri Petra szerint a járvány a divatiparra is hatalmas hatást gyakorolt, ennek a folyamatnak izgalmas példája divatperformanszok öndekonstrukciója, ahogy a kisfilm is újraírja a divatbemutatóknál megszokott hagyományos konvenciókat, performatív struktúrákat. Akadtak olyan előadások is, amelyek konkrét ruhadarabokkal, például Harry Styles a pandémia alatt ikonikussá vált kardigánjával vagy a megváltozott kimonóviselési szokásokkal foglalkoztak. Mások olyan nagyívű folyamatokat vázoltak fel, mint a divat mint aktivizmus kérdésköre, a tudatos tervezői látásmód fontossága vagy a termelés fenntarthatatlansága.

A Divattárgy kiállításon (a honlapon még megtekinthető) 26 képző- és iparművészet, illetve alkalmazott művészet területéhez kapcsolódó pályamunkát tekinthetünk meg virtuális térben, az alkotások kísérletet tesznek arra, hogy reflektáljanak a divat mint tárgy nehezen meghatározható fogalmára. A versenyzőknek a feladat részeként, Kicsiny Balázs, Fátyol Viola és Molnár Judit a MODEM gyűjteményében is megtalálható munkáihoz kellett inspiratív módon kapcsolódniuk.


Balogh Dóra: Balogh Dóra debreceni divattervező Újraélt múlt című pályamunkája

A dobogó harmadik helyére Pécz Tekla, a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója, Desertifishirt pályamunkája került. Egy alapruhadarabot kombinál a pandémia alatt keletkezett új normával, a maszk vagy arcpajzs használatával, egy letisztult mégis izgalmas ruhadarabot létrehozva, melyen felfedezhetjük a futurisztikus jegyeket. A második helyezést Balogh Dórának ítélete a szakmai zsűri, az Újraélt múlt című pályamunka a néphagyomány tiszteletét és a közösséghez való tartozás élményét emeli ki a széki és moldvai népviselet-mintákhoz és formavilághoz visszanyúlva modern darabot alkot. A ruha upcycling technikával, korábbi anyagok újrafelhasználásával készült a fenntarthatóság elveinek figyelembevételével. A nyertes alkotás Anelia Antova The exhausted future munkája a konceptuális divat kategóriába illeszkedik, a pályamunka célja felhívni a figyelmet a klímaváltozással szembeni cselekvés fontosságára, valamint az ember és a természet jelenlegi, viharos kapcsolatára.

A fesztivált olyan partnerek támogatják, mint a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium, valamint a Debreceni Egyetemi Színház és Nemzeti Divat Liga is. Az esemény korábban a debreceni kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók, valamint az említett szakkollégium hallgatóinak bevonásával szerveződött, idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem diákjai egészítették ki az FFDD szervező csapatát. A diákok koordinálták a fesztivált előkészítő közösségi médiafelületek kommunikációját, a honlap elkészítését, a főbb arculati elemek megtervezését.

A Fashion Fesztivál Debrecen Divatfesztivál nemcsak rendkívül aktuálisnak bizonyult idén, de egyre tudatosabban nyit nemzetközi kapcsolatok felé, ezzel is emelve színvonalát. A fesztivál az online térben való megjelenés problémáját is könnyedén megugrotta, így biztosak lehetünk benne, a következő évek májusában is minden divat iránt érdeklődő szem Debrecenre szegeződik.

Tisza Eleonóra Márta

Tisza Eleonóra Márta (1998, Fehérgyarmat) a Debreceni Egyetemen anglisztika szakán szerezte alapdiplomáját, jelenleg a kommunikáció- és médiatudományi tanszék mesterszakos hallgatója. A Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium diákelnöke. Kutatási területe a web 2.0 hatása az olvasási szokásokra.

A borítóképen Anelia Antova: Anelia Antova The Exhausted Future című pályamunkája látható.