MEGOSZTOM

Ifeszt 4. Afrim-álom, doku-valóság

Útjára indult a 12. Interetnikai Színházi Fesztivál, az Ifeszt. A kétévente jelentkező seregszemle idei házigazdája a nagyváradi Szigligeti Színház, ahová 14 év után tért vissza a vándortalálkozó. A közel két hetes seregszemle előadásait, történéseit az Újvárad online olvasói számára Simon Judit követi nyomon.

November 10-21. között a Pece-parti teátrumba, valamint a Transilvania stúdió termébe érkeznek egy-egy előadással a romániai magyar, német, zsidó színházak (kivétel a Kolozsvári Állami Magyar Színház, ott éppen ebben az időszakban zajlik az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál), valamint három független társulat, közöttük az egyetlen folyamatosan működő bukaresti székhelyű roma társulat.

Színpadra varázsolt költészet 

Lehet, furcsának tűnik, hogy Radu Afrim Kommuna című, székely öko-románcként meghatározó előadását poétikusnak nevezem, pedig a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciójában ott rejlik a költészet. És ott lapul benne a dráma is. Huba (Kónya-Ütő Bence), a valamikori zenész él egy omladozó kúriában, az erdő közelében. Egyetlen társa Ambrus (Szakács László), aki mindent elvégez a ház körül, amikor éppen nincs „asszony-vadászó” körútján. A szebb napokat látott épület és környéke volt tulajdonosa Huba nagynénje, Sarolta kisasszony (Erdei Gábor), aki kétnaponta megjelenik imádott otthonában. Huba megtört ember, többnyire fekszik, a reumás ujjait kenegeti. Szorong a múlt és a jelen között, a jövőt elképzelni sem tudja. Fenntartani a birtokot, az ingatlant nem képes, de nem viszi rá a lélek, hogy eladja. Ragaszkodik a múlt apróságaihoz (nagyszerű színpadkép ággyal, ósdi bútorok, középen falatnyi erdő). Fekszik, alszik és álmodik. Kommunát álmodik magának. Embereket, akik rövidebb-hosszabb időre beköltöznének, és együtt töltenék napjaikat, miközben a nagynéni figyeli, oktatgatja őket. Ő meg gordonkázik és temerinen játszik nekik. Összegyűlnek vágyaikat, álmaikat kereső nők és férfiak, kapcsolatok szövődnek és szakadnak meg. Félelmek és remények találkoznak. Bonyolult rokoni szálak, összefonodó történetek, furcsa viszonyok és viszonyulásuk, a közeli dombot beépíteni reménykedő ingatlanos, múlt és jelen szürreális keveredése, groteszk székely panoptikum. Medvével is álmodik, aki okos, beszél, olyan kedves, mint egy hatalmas plüssmaci. Poénok követik egymást, a költői mondatokat vaskos trágárságok ellenpontozzák, nevetünk, sőt röhögünk, alig vesszük észre, hogy minden poén mögött ott az emberi, megkockáztatom: a társadalmi dráma. Afrim lassan építi az előadást a végkifejletig. Történetek, viccek vezetnek a zárójelenetig: rideg valóság, reménytelenség.

Huba felébred. Egyedül van, fázik, fájnak a kezei. Az álombeli szereplők eltűntek, a medvének is csak a koponyája maradt. És nekem kicsordul a könnyem. Mélységesen szomorú ez a pillanat az elesett, jelen és jövő nélküli emberrel. 

Afrim előadásai az adott tájegységről, környezetről, társadalomról, emberekről mesélnek humorba csomagolt drámai történeteket. Fontos megjegyezni, hogy a rendező maga írja a szövegkönyvet. Sándor László és Dálnoky Réka fordítók nagy érdeme, hogy a szójátékokat, a szóvicceket, a költői szövegrészeket hibátlanul ültették át magyarra, sőt, olyan a szövegkönyv, mintha eleve magyarul írták volna.

Afrim minden előadásához megtalálja a tökéletes szereposztást. A Kommuna szereplői pazarul játszanak. Mindegyikük markáns karaktert ábrázol. Kidolgozott, pontos, hiteles alakításaik váltják ki azt hatást, hogy együtt tudok élni, lélegezni velük. 

Túltoljuk

A színpad rendezői jobb sarkában laptop, négy szék, négy különböző korú színész, két férfi és két nő. A monotóniát, rohanást robotszerű koreográfiával érzékeltetik, mindennapjaink munkatempóját. Közben, különböző szövegekből, improvizációkból összeállított monológokat mondanak. Csehovtól a saját családtörténeteiken át a hírekig. Utóbbiak arról szólnak, hogy Romániában több emberéletet követelt a túlhajszoltság, a szünet nélküli munka. 

A társadalmunk állandó munkára szocializálódott. A paraszti világtól a hightech korszakig. Miért kell belepusztulni a munkába? Két rohanás között hol van az életünk? Mi a fontosabb, a munkahelyi szamárlétra vagy a család? A megélhetésért vagy a társadalmi státuszért hajszoljuk magunkat? Ki a felelős? Mi döntünk vagy a rendszer kényszerít bele a mókuskerékbe? Mi vezet a kiégéshez, ami lassan népbetegséggé válik? 

Ezeket és ehhez hasonló kérdéseket fogalmaz meg a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület Overtime (overtime = túlóra) című előadása. A szövegkönyvet Demeter Kata és Raluca Sas-Marinescu írták, az előadást Györgyjakab Enikő, Köllő Csongor állította színpadra, s szemmel láthatóan a színészekkel – Fincziski Andrea, György Laura, Baja Richárd, Dimény Áron – közösen alkották a produkciót. 

Az előadást követő szakmai megbeszélésre számos néző is kíváncsi volt, a találkozó végül izgalmas közös beszélgetéssé alakult. A jelenlévők az előadásban felvetett kérdésekre próbáltak válaszolni. Az elhangzottak mintegy bizonyították: a Shoshin csapata fontos előadást hozott az Ifeszt-re. 

Képünkön Kónya-Ütő Bence a Kommunában

(Folytatjuk)

Simon Judit