MEGOSZTOM

A közös alkotás tartja a virtuális falakat

A huszonöt éve létrejött Élesdi Művésztelep múltjáról és jelenéről az egyik alapító művész, Balázs Imre Barna válaszolt az Újvárad kérdéseire.

Kiben, kikben fogalmazódott meg a művésztelep ötlete, honnan indult, miért esett a választás Élesdre? Mi motiválta a művésztelep létrejöttét, hogyan valósult meg a kezdetekben?

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 1996-1997-ben első- és másodéves festő és grafikus szakosai egy kis csoportjának elhatározása révén alakult meg az első Élesdi Művésztelep. Az ok egyszerű volt, nyáron se szakadjon meg a közös alkotási lehetőség, valamint egy kialakulóban lévő baráti társaság tagjai együtt tölthessenek pár hetet a nyárból. A csapat magja volt a marosvásárhelyi Művészeti Líceum  1994-ben érettségizett osztályából Bodoni Zsolt, Balázs Imre Barna, Incze Mózes, Szász Sándor, a második évtől Herman Levente, valamint a sepsiszentgyörgyi születésű Kovács Lehel.

Bodoni István, Zsolt édesapja elvállalta azt a helyi szervezési munkát, amelyet Budapestről nehezen lehetett volna bárkinek is kézben tartani, azt hiszem ez mérvadónak tűnt akkor, ezért választottuk Élesdet helyszínnek. Sokan életükben akkor jártak először Élesden. Nekünk, Zsolt osztálytársainak korábban már megadatott, hogy ott tölthettünk pár napot, ennek ellenére a művésztelep közben fedeztük fel Élesdet és környezetét, ismerkedtünk meg az ott élő magyar fiatalokkal. A kötődés a városhoz észrevétlenül alkult ki, és minden évben nagyon vártuk, várjuk a mai napig is azt a pár hetet, amit ott tölthetünk.

Hogyan sikerült körülményeket teremteni a munkához, kik segítették, támogatták a telepet az évek során?

A körülmények megteremtése minden évben egy komoly feladat volt, annak ellenére, hogy akadtak olyan helyszínek, ahova vissza-visszatértünk. Nem csak az alkotási helyszín volt évről-évre kérdéses, de minden más (szállás, étkezés) is. Szerencsére a résztvevők hozzáállása, valamint a helyiek segítőkészsége mindig kisegített. A már említett Bodoni Zsolt szüleinek segítsége elengedhetetlen volt, de a katolikus pap és a református lelkészek nyitottsága és segítségnyújtása is megemlítendő.

Pénzügyi forrásokat pályázati úton nyertünk évről évre (NKA, NCA, MMA stb…), valamint évekig kisegítettek magánszemélyek is, egy nevet említenék, hosszú éveken át támogatta a művésztelepet Szabó Eszter.

Hogyan tapasztalják, milyen jelentőséggel bír a közösségben való alkotás, illetve a természet, valamint az épített környezet, a vidék, a város közelsége?

Természetes egyszerűséggel, önmagából építkezve alakult ki a társaság, emberi-alkotói közösség jött létre az Élesdi Művésztelepen. Az elmúlt huszonöt évben a társaság nagy része kicserélődött. Mindig próbáltunk olyan művészeket meghívni, akikben láttuk azt az elszántságot, és emberi-művészi minőséget, ami föltétlenül szükséges egy három-négy hetes közös alkotáshoz, közösségben éléshez. Maga a közösség élménye nagy erővel bír, a beszélgetések nyitottabbá, megértőbbé, elszántabbá teszik a résztvevőket. Az együtt töltött hetek összerázzák a társaságot, a végére szimbiózisba kerülünk. Ez természetesen az alkotásra is hatással lehet.

A környezet mindenkire másképp hat. Kit az esetlen, de bájos kisvárosiasság, kit a város környéki táj bűvöl el. Az eddigi 25 év tapasztalata, hogy mindenkit elvarázsol valami, ami miatt visszavágyunk.

Változott-e az „élesdiség” fogalma ahhoz képest, amit 2014 táján Keserü Katalin mondott: a természettel és az egymással való direkt érintkezés az elkészült művek legkisebb közös többszöröse?

Ez a meglátás valós most is az „élesdiséggel” kapcsolatban.

Mennyire jellemző különböző nemzedékek, szemléletek jelenléte, az alkotói munka mellett miben áll a jelenlét, illetve a kommunikáció a művészek között?

Az évek elteltével természetes folyamatként épültek be újabb és újabb generációs alkotók. Úgy észlelem, mindenki másképp reagál az ott tapasztaltakhoz, van aki hamarabb felveszi az általunk – akik hosszú évek óta részt veszünk a művésztelepen – megszokott ritmust, könnyebben akklimatizálódnak, s van, akinek több időre van szüksége, hogy megszokja a közösség és a hely lényegét.

Működését tekintve miben sajátos ez a művésztelep, egyáltalán mit jelent maga a működés, kik vannak jelen évről-évre, hogyan fogalmazná meg 25 év után a telep identitását?

Az Élesdi Művésztelep nem egy szokványos alkotótábor, nem egy helyrajzi szám alatt megtalálható intézmény (bár sokat tettünk azért, hogy az is lehessen). A művésztelep maga az alkotók közössége, a közös gondolkodás, az alkotás tartja a virtuális falakat minden évben négy héten keresztül. Ameddig vannak olyan művészek, akik számára ezek az értékek számítanak, addig lesz művésztelep. Az identitását a szabad gondolkodásban, az alkotás szabadságában definiálnám. Összegyűlünk, jól érezzük magunkat ebben a közegben, alkotunk mindenféle béklyó és elvárás nélkül.  

Negyedszázad alatt mik voltak a legnagyobb nehézségek, legnagyobb örömök, sikerek, s hogyan képzelik el a folytatást?

Az első generációs válságot említeném az első nehézségnek, amit meg kellett oldani, amikor családokkal, gyermekekkel bővült a „tagság”. Erre nem voltunk és nem is lehetett felkészülni. Ez is a maga természetességében oldódott meg, ahogyan a művésztelep alakult. Meg kellett tanulnunk érdemben reagálni, kezelni a helyzetet. Fiatalabb generációk bevonása volt a megoldás, amire azóta is odafigyelünk.

Szabó Anna-Mária műterme

A művésztelep első komolyabb közös kiállítása fontos mérföldkő volt. Az Ernst Múzeumban a művésztelep 10 éves évfordulóján Keserü Katalin rendezett kiállítást. A 15. évforduló apropóján a debreceni Modem-ben állítottunk ki, míg a 20. évünket a budapesti Műcsarnokban ünnepelhettük.

Mindezek mellett a legnagyobb öröm és siker, hogy megéltük a 25. évünket is, és bár ez fontos állomás, mégis a résztvétel, az, hogy ott lehettem, megélhettem mindezt, ez a legfontosabb. Úgy látom, s örömmel látom, hogy van következő generáció is, amelynek tagjait érdekelheti ez a fajta szemlélet, ami a művésztelepet élteti.