MIKOR APÁD ELŐSZÖR BIZONYTALANKODNI LÁTOD Ha bizonytalan az apád, bizonytalan lesz minden, ahonnan jöttünk, és hová ő kéne elsegítsen. Nem tudja mit mond, mit csinál, és nem látja, hogy látjuk, keresve semmit nem talál csak kátyút, kátyút, kátyút, rögtön belelép s elhasal. A legnagyobb csalódás, mikor az apa nem apa, már nem érti a módját, hogy kicsit óriás legyen, úgy adjon biztonságot, uralkodjon az életen: mi áldás – és nem átok. Sajnos mindent tudnia kell, nehéz apának lenni, a végén mindig kiderül, hogy csak esendő férfi. EZT A HÁBORÚT MÁR SZAVAKKAL VÍVJÁK Kilövök egy hazugságot, a fél világ ettől tátog! Megy egy álhír-sorozat is, benne minden vessző hamis, potyog a sok rémhírbomba, egyenest a mélytudatba. Berobbantja az önzésed, jönnek a mesebeszédek, eltorzított igazságok, félig tetszik, félig átok. Nem tudod, hogy mire hallgass, amit sugall a hatalmas, az nem olyan bonyodalmas, de szétszaggat, mint a farkas, vagy inkább eltévedt bomba: ne tekints a hatalomra, csak a saját hibád firtasd, így játszik veled az ordas megtévesztés, rőt hazugság, megfogja a füled botját, az orrodnál fogva vezet. Nem látni most, nagy élvezet. Nem látni most, pedig látszik, séta haláltól halálig, sebesülés oda-vissza, vér ömlik a szavainkba. EGY KIJEVI KÜLÖNFÉLE HÍREKET HALLGAT Aranyfény, kupolák, angyalok, ámulat, Kijev ma a világ, vagy amilyen marad, ha ledől, ami áll. Beomló égfalak, rakéta, hőhalál, egyetlen pillanat, amikor Istenhez csapódik egy szilánk, lélek a lélekhez, az űrhöz a világ, Kijev lett az a hely, ahol elkezdődik, a semmi jön közel, egészen a földig, azt mondják, rossz hely ez, vad és félelmetes – nekem az otthonom, a többit nem tudom, nem hiszem magamról, hogy túl gonosz vagyok. Mindenhol harang szól, nem nagyok a nagyok. Aranyfény, kupolák, angyalok, ámulat, Kijev ma a világ, vagy amilyen marad.
