matador; zsoké (versek)

matador

övcsatod díszesebb a kardodnál
részletekbe rejted a kegyetlen mozdulatokat
le kéne tépni ingedről a gallért
nyaki ütőérként lüktet az erőszak

nyilvánosan megalázol matador
hiába az egyértelmű fölényem
ha letörted szarvaimat
és vadászkürtöket faragtál belőlük

mert ezt is megtanultad a tükör előtt 
akárcsak grimaszokat varrni vastag bőrödre 
vagy előrántani cérnavékony kardodat
és a kegyelemdöfés céljával szentesíteni azt 

ki gondolná hogy a spriccelő vér
kikandikáló mellszőrödre ragad
hogy amíg te forró fürdőt veszel
én a vágóhídon tapasztalom meg
húsom kicsontozásával a szabadságot



zsoké

azt mondod gyermekedként neveltél
most vissza kell térülnie a befektetésnek
győzelmünk fizessen a futamidő végén

úgy tömted belém a vitaminokat 
mint márton napi libába a kukoricaszemeket
lenyeltem a nyerítésekkel együtt
megjegyzésekké kovácsolt sértéseid

az istálló falára patkó volt szegezve
mint mások ágya fölött a feszület
kerestem a hitet zabolátlanul
akárcsak tűt a szénakazalban

persze voltak szép pillanataink is
együtt néztük a naplementét
hátha megértjük a fénysebességet

voltak szép pillanataink is
de túl sokat korbácsoltad a vágyakat

ahogyan ráfordulunk a célegyenesre
vérem mint a benzin lángra kap
egyesével robbannak fel izmaim
a késleltetett láncreakció szorításában