Nincs táj Fintorogsz. Mint mikor pörköltmaradékot dobsz ki, és megcsap a szag, ízletes volt pedig a hús – szeretők főznek ilyet vacsorára. Kell az erő, de nincs. A testen szíj nyoma: nem korbácsé, melltartó pántjáé. Szűk bugyi, szandálcsat nyoma. Beszorított, kajla várakozás, elmúlik, amint levegőt kap, bár abból sincs sok, deszkázva az ablak, nincs táj. Régen a Zsivány-barlangnál akadtunk el, a térkép is jelzi, ne menj, ha a vízállás magas. Nehéz az átjárás, mi van, ha bent rekedsz. Ott még szuszogni volt mit, hegymenetben is, ki-be, nem kellett kifogás. Eladósodtunk sokfelé azóta, mások pezsdítő lakomájához hizlalnak minket is. Csapdát rakunk mi is: a rágcsálóknak, legyen kuncogni kin. Irigyeljük a fakírt, akinek kard vágja a nyelvét, nem érez, szögágyán fekszik üresen. Ami összeköt 1 Felrobbant a gázpalack. Halbőrrel kezelték a karom, a vádlim. Más családfát kutat, én a megmentőm nyomában járok. A Nílus-deltában, ahol a tilápia őshonos. Héberül anyahalnak hívják. Olvasok a rokonairól. Tetszik a szivárványos sügér. Dióízű a húsa. Citromos-kapros filét sütök, alig van benne szálka. Chardonnay-t kortyolok. Bár megcsodálhatta volna ez a hal az új, diadalmas bőrömet. 2 Kenegesd a nyálkahártyám. Percedbe siklok. Pucér a part. Ugorj utánam. Kell a folyó- vizes hűtés. Vékonyodik a hámréteg. Nyálka nélkül berepedezne húsvét, karácsony. Ütés nekem a simítás is, de amíg érzek, élek. Apagyilkos sámánfiú Csizmád torokra visz, lerúgom. Nem ragozom igéidet. Ami éghető, az már barnul, szürkül az ég is. Máshogy fésülöm, máshogy ejtem, máshogy szólítom, mást nyelek. Unokára ne számíts. Bár elfelejtenélek, hogy még ne érjek véget. Ha keresnek, azt mondom, Szocsiban vadászol.
