AZ ELSŐ EXPERIMENTUM Tudom. Sok lesz a ripacskodásból, de hidd el, valahol talán ez is a része. Szóval, egy kis szerelmet ígértem. Tudom. Nos, ez egy történet. De ahhoz, hogy elmondjam, lehet, hogy olyan dolgokat is hallanod kell majd, amiket nem szeretnél. Úgyhogy tekintsd ezt egy bevezető próbának. Egy szutykos, sörszagú kanapé próbájának, ami előtt jó közel állt egy tv, és folyton csak South Park epizódokat sugárzott. Ketten ültünk rajta. Éjjel-nappal olyan füst vett körül minket, amiben csak akkor láttuk meg a másik arcát, amikor az mosolygott. Mi féltünk. Közben a megszabadulásunk már akkor finoman lépkedett kint a konyhakövön hangtalan sarujában. Sosem vettük észre, mesteri módon bujkált egy szűk panellakásban évekig. Ő nyugodt volt. NEW ENGLAND PATRIOTS Akkor érkezett Tom Brady. Hirtelen elkezdett minden Tom Brady-ről szólni. Akár egy MMORPG játékban az erődítményeket, előrébb tolták az amerikai határaimat. Elkezdtem érezni, hogy elkerülhetetlenül sodródom egy manhattani éjszakába, ami teljesen más részegséget tartogat azokhoz képest, mint amiken felnőttem. Elkezdtem érezni, hogy olyan marionett vagyok, amit egy feledékeny Isten újra kézbe vett, mint egy régi hobbit a szeszélyes kamasz. És megismerni Tom Brady nevét jelent valamit, azílumot, különleges érzékelést; mert félelmetes dolgok vannak készülőben, a régi viktoriánus háztetőket már csak elhagyni tudták a mókusok, az érkezések korszaka megszűnt. AFTER 2018 Valamikor 2018-ban ragadtam be abba a liftbe. Azóta tartok magamtól. Bárhol szembejöhetek velük az utcán. Uffizi-after vagyok, kultúrsokk után egy kis pihenő, nyugtató, szerelem, történet. De mintha az enyém már nem is folytatódna. Pedig itt vonul el éppen, itt zajlik a szemem előtt. Látható, ahogy darabokra szedve leértékelődik, sőt, úgy látható igazán; Egy leszázalékolt előélet árnyékfoltjai között, sötét napsugarakba préselve.
