A tanárnő szülési szabadságra ment, helyettesíteni idegen érkezett. Nem tudta, milyen az osztály, nem tudta, milyen apámnál egy iskolai feladat. Nem tudta, hogy apám ki akarja hozni mindenből, nem tudta, hogy apám épp lovagregényeket olvas. A tanárnő szülési szabadságra ment, helyette aki jött, nem tudta, hogy nem tudta, ami apám akkor volt, nem tudta, hogy apám akkor még nem tudta, amikor apám túl sokat tett azért, hogy akkor így alakuljon, de ezt se apám, se a tanárnő nem tudta. Apám fogalmazást írt, mert apám akkor lovagregényeket olvasott, a tanárnő tudta szerint házi feladat volt. Apám a fogalmazvánnyal nem akart kitűnni, apám mégis kitűnő fogalmazványt írt. Tűnt, tűnt annyira, hogy ki is emelkedett, olyan magasra, hogy a földszinti osztályteremből felszállt az emeletre, oda, hol a tanári szoba volt. Tűnt, tűnt, a folyosón olyan ügyesen kanyargott, ahogy apám keze a tollal a vastag spirálfüzet felett, persze a vonalakat tartva, de apám mindezt akkor még nem tudta. Az ajtórések alatt is átbújt, egészen az igazgatói irodáig. Ott landolt apám kitűnő írása, ami még csak nem is dolgozat volt, pusztán egy házi feladat, amiért perbe fogták, majdhogynem kicsapták, eljárás indult ellene, mert a tanárnő nem tudta, apám sem tudta, hogy a tanárnő nem tudta, hogy apám így szokta, mert csak a szülési szabadságon lévő tanárnő tudta, hogy apám így is tudja. Végül rosszabb lett, mint az intő, egy marék hitetlenség jutott, amiért a hétköznapi feladatot apám, a sosemvolt költő versben írta meg.
Horváth Florencia (2002, Celldömölk) verseket, slam poetry-szövegeket és prózát ír. Publicisztikai munkájáért Aranytoll-kitüntetésben részesült. Írásait számos folyóirat közölte.
