magaddal hurcolod mondd mivégre
szakad a ruha a fa törik kalapodnak azt
a gerendát hogy vonszolod reccsen az
alja mikor a fogat mellé teszik ne feküdj alá
engedd el engedjétek ahogy a feleségeket
a fehéreket akiket dobozban kaptatok
gím lovakkal nyekkent meg a kocsi hajtotta
a kocsis húzta a fogatot húzta Johannát is
„karmos pikkelyes tollas csimbókos” lábakat
oduból kémleli a hosszú csőrű madárdoktort
aki elvette a férjet az udvarembermenet
feszíti a csigát nagyra minél nagyobb a bánat
annál vörösebbet énekel a fuvolistának aki
a siratót játssza a kilométereken át hurcolt
halottnak aki siratja Johannát is
harang és lehullt az ember sírba fektetett
gyermeked életre kel Johanna mint a dobozban
elásott madár kívántál akkor kívánj most is egyet
viaszmaszk az arcon bástyanő bőrzsákba varrva
harapja a levegőt a kőben a kolostor bőrében
a készülő MariaMachina kötetből, 2021
