Kedves doktor Csehov! Ön vígjátékokat írt, melyeket drámának játszanak színházak. Sőt, ki sem írják a plakátra, hogy amire a nagyérdeműt csalogatják, az nevettető. Most azért bátorkodom írni önnek, mert a nagyváradi Szigligeti Társulat, a Cseresznyéskert előadása nemcsak a jelzőt tartotta meg, hanem a humorát is érvényesítette. Finoman, elegánsan. Meg azért is írok, mert bizonyos szempontból különlegesnek vélem az előadást.
Egyben meg is szeretném köszönni önnek, hogy színműveiből, novelláiból többet tudtam meg az emberi gondolkodásról, érzelmekről, cselekvésről, cselekvésképtelenségről és ezek okairól, mint bármelyik pszichológiai munkából. Szerintem ezért nehéz színpadra állítani az ön műveit. No meg azért is, mert az emberi gondolkodás, cselekvés, érzések, okosságok és képmutatások, apró gonoszságok minden társadalomban, legyen az múlt századi vagy jelenkori, ugyanazokat a megnyilvánulásokat eredményezik.
Tudja, kedves Mester, az ön vígjátékai ma, az internet, a közösségi média korában éppen olyan helytállóak, éppen olyan társadalmi és egyéni gondoknak, visszásságoknak, emberi és embertelen cselekvéseknek a (görbe) tükrei, mint az ön idejében voltak.
A darabjait nem kell korszerűsíteni, nem szükségesek a kiszólások, aktualitásuk ott rejlik a szereplőiben és a színpadi helyzeteiben. Persze, nem könnyű rendezői és színészi feladat ezeket felszínre hozni, megmutatni, megértetni. A nagyváradi Cseresznyéskert előadásában ez sikerült Tóth Tünde rendezőnek.
Számos Cseresznyéskert produkciót láttam, de ez az első, amit női alkotó állított színpadra. És nagyon érdekes előadást teremtett: szellemes, jó ritmusú, könnyed, ugyanakkor a mélységekben vájkál, szinte fáj az őszintesége.
Egy tanult kritikus szerint Tóth előadása a válaszútról szól, van is ebben igazság. Számomra elősorban a veszteségről szól, a pillanat elvesztéséről múlt és jövő között. Mert, ugye, kedves doktor Csehov, ön tudja a legjobban, hogy a tudatunk mélyen mindannyiunknak van egy cseresznyéskertje. A nagy kérdés az, hogyan lehet túllépni, tovább menni. Mit hagyunk ott, mit viszünk magunkkal. S amikor az előadás során elszorul a torkunk, bizony ezért, a saját veszteségünkért könnyezünk.
A nagyváradi Cseresznyéskert egy a kevesek közül, ami a női főszereplőre összpontosít. Tóth Tünde Ranyevszkaját, a külföldi boldogtalanságból az otthoni gyerekszobába menekülő, sokat látott és kínlódott asszonyra helyezi az előadás hangsúlyát. A nőre, aki számára a cseresznyéskert a gyermekkor felhőtlensége, a biztonság és egyben gyermeke halálának tanúja. Az asszonyban testesül meg a múlt, az eltagadott jelen és a kilátástalan jövő. Tanády-Sáhy Noémi érzékenyen, szuggesztív visszafogottsággal jeleníti meg a saját világában élő asszonyt. Éles hangulatváltásaiban kerüli a túlzásokat, nevetésében is van valami rejtett szomorúság. Ranyevszkajája nem akar tudomást venni a jelenről, önzésében csak magával van elfoglalva. Amikor rájön, hogy a cseresznyéskert végleg elveszett, összeomlik. Tasnádi-Sáhy ebben a drámai pillanatban megmutatja az asszony megrázó ráébredését, hogy nincs már ahová menekülnie a valóság elől.
A cseresnyéskert lakói hol a múltban, hol a jövőben élnek. Mintha nem vennék észre, vagy nem akarnák tudni, hogy körülöttük minden lejt, minden csúszik lefelé, a padozat, a mennyezet bizonytalan. Gajev, Ranyevszkaja bátyja (Szabó Eduárd hiteles, meggyőző előadásában) a régi életért kesereg, nem hajlandó eladni a birtokot, ragaszkodik a gyümölcsöshöz, amit még a lexikon is említ. A két testvér kapaszkodik a múltba, mintha a jelen csak egy intermezzo volna, majd minden visszatér. Szabó Eduárdnak jól áll a csehovi szerep. Varja (Ranyevszkaja fogadott lánya) az egyetlen, aki a látja, érzékeli, megéli a jelent. Reménykedik, hogy nem marad vénlány, de még abba is beletörődik. Trabalka Cecília Várjája rezignáltan próbálja menteni a menthetőt, mígnem rájön, hogy minden igyekezete hiábavaló. Mindent elfogad, még a boldogtalanságot is.
Anya (Ranyevszkaja lánya – Szigyártó Johanna) álmodozik, láthatóan várja, hogy kiszabaduljon az unalmas vidékről, Dunyasa, a cselédlány (Kocsis Anna) csak a szerelmével van elfoglalva, a csélcsap, haszonleső inast, Jását (Nagy László Zsolt sziporkázó alakítása) szeretné magához láncolni. A fiú viszont menekülni szeretne, könyörög, minél messzebb, lehetőleg Párizsba.
A mindenki által lenézett, állandóan kölcsönkérő Szimeonov-Piscsik (Csatlós Lóránt) él a továbblépés lehetőségével. Ő eladja birtokának egy részét, kifizeti az adósságait, talpra áll, visszanyeri a méltóságát.
Lopahin (Szotyori József) testesíti meg a jövőt Önnél, Csehov doktor, mert számunka ez a senkiből lett valaki a jelen. Ő lett az úr ott, ahol az apja szolga volt. Ő birtokolja a híres, büszke cseresznyéskertet. Lerombolhatja, felszánthatja, építhet rá sok kicsi házat, minden az övé és még gazdagabb lesz a jövőben. Mert egyelőre elutazik. Lopahin nem rossz ember, csak sértett és feltörekvő. A lelkiismeretével is el tud számolni, ő felajánlotta, hogy megveszi a házat és a cseresznyéskertet. Nem adták, megvette hát az árverésen. Kicsit szerelmes Ranyevszkajába, de tudja, meg kell elégednie a birtokkal, a nőt nem kaphatja meg ráadásnak. Szotyori játéka hiteles, visszafogott. Van egy pillanat, amikor utat enged az örömének. Akkor hiszem azt Lopahinról, mindenre képes a saját sikeréért.
A házban, a kertben csak Firs, az öreg inas marad. Ottfelejtették, miután kicipelte a csomagokat. A múlt relikviája. Dimény Levente alakításában Firs maga az idő. Szemmel láthatóan múlik el. A felettébb nehéz szerep bravúros alakítása.
Csupán a terjedelem szab gátat annak, hogy méltassam, a kisebb partitúrákban hitelesen játszókat.
Kedves Mester, én ilyennek láttam a Tóth Tünde rendezte Cseresznyéskertet. Nem említettem a remek, beszédes díszletet, a jelképeket hordozó jelmezeket, a nagyszerű zenei összeállítást. Pedig mindegyiket dicséret illeti.
Egy kérdésem is lenne önhöz Csehov doktor: a csavargóval, aki a kislánnyal érkezik, a jövő sétál keresztül a házon és a cseresznyéskerten? Mert én így értelmezem, szerintem a rendező sem gondolta másképpen.
Maradok tisztelettel:
Simon Judit
*
Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat
A.P. Csehov: Cseresznyéskert
vígjáték
Spiró György és Tóth Árpád fordítása alapján
Rendező: Tóth Tünde
Dramaturg: István Zsuzsanna
Díszlettervező: Golicza Előd
Jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz
Sound design: Hodu Péter
Bűvésztrükkök: Rejtő Róbert
Szereplők: Tasnádi-Sáhy Noémi (Ranyevszkaja), Szigyártó Johanna (Ánya), Trabalka Cecília (Varja), Szabó Eduárd (Gajev), Szotyori József (Lopahin), Balogh Attila (Trofimov), Csatlós Lóránt (Szimeonov-Piscsik), Fodor Réka (Sarlotta Ivanovna), Tőtős Ádám (Jepihodov), Kocsis Anna (Dunyasa), Dimény Levente (Firsz), Nagy László Zsolt (Jása), Scurtu Dávid (Csavargó), Vanca-Fodor Imola (Gyerek), Székely Emese (Anya)
Fotó: Szigligeti Színház, Vígh László felvétele
