évem ’20
egy bedöglött pedelec
a kempinski előtt
plusz egy bőven éjszakába
nyúló délelőtt
lekapcsolt óriáskerék: a nagy mű
megíratlanul
állok veszteségesen
és kivilágítatlanul
Viszony
Nem én főztem, nem nekem kell megenni.
A testem reklámfelület, az arcom maszk.
Én egy keresztnév vagyok, te egy keresztnév vagy.
A biciklim egy mozgó pont, a vacsorád egy háromjegyű szám.
Applikáción keresztül követed az útvonalamat.
Applikáción keresztül értesülök a tejallergiádról.
Tudom a kódot, amivel bejuthatok hozzád.
Tudod a számot, amin panaszt tehetsz rám.
Magázlak, te letegezel.
Jó napottal köszönök, te azt mondod: heló.
Szép napot kívánok, te azt mondod: csá.
Ismerem a lakcímedet, tehát megvan rólad a véleményem.
Tisztában vagy a státuszommal, tehát megvan rólam a véleményed.
Mosolyogsz rám, mert örülsz a vacsorádnak.
Mosolygok rád, mert borravalót remélek tőled.
Jelzed felém, hogy elmehetek.
Jelzem feléd, hogy késésben vagyok.
Holnap az utcán nem fogsz megismerni.
Holnap az utcán nem foglak megismerni.
Ha költő lennék, szájon csókolnálak.
Ha költő lennék, hasba szúrnálak.
Ha költő lennék, beleköpnék a levesedbe.
Nem vagyok költő.
Futár vagyok.
Nyugi.
no border
az arab fiú fehér ingben a járda szélén állt
követett a szemével és valamit hangosan magyarázott
tépte az ingét és mutogatott magára in is! in is!
fékeztem leszálltam: hátha valami baja van
nem fékeztem nem szálltam le: hátha valami baja van
in is volt! in is volt! kiabált utánam amíg az első adandó keresztutcánál le nem
kanyarodtam
ennyi volt az egész mégis
zavarba hozott:
egy múltidőben
két alkalmazott
szomorú de szép is:
ő is wolt
meg én is
Szókratészt?
Megkaphatom?
A pultos olyan kifejezéstelen tekintettel meredt rám,
amiből így utólag arra következtetek,
hogy az egyik titkos
tanítványa lehetett.
Mondtam a számot, és már nyújtotta is a csomagot.
A bisztró előtt,
a Stáhly utca és a Márkus Emília utca sarkán
egyetemisták cigarettáztak állukra tolt,
sárga maszkban.
Ahogy elmentem mellettük,
egy pillanatra elhallgattak.
„Jelen Bisztró”.
Már ez is milyen fura.
Emlékszem, hogy szokatlanul enyhe október volt,
leokéztam a címet, felültem a biciklimre,
és nekiindultam az éjszakának.
Szókratész
– mint ez köztudott –,
a Víg utca 20-ban lakik, ami azért jó,
mert van lift.
Ahogy felértem a harmadikra,
egy ideig tanácstalanul kóvályogtam a vaksötét körfolyosón,
aztán észrevettem, hogy a túloldalon
résnyire nyílik egy ajtó.
Sietve körbekerültem,
a hátizsákomból izgatottan előkotortam a szállítmányt,
de máris csalódnom kellett.
Érdemi dialógusra
a legnagyobb igyekezetem ellenére sem kerülhetett sor:
egy kéz
kinyúlt a résen,
átvette a papírzacskót, és se szó, se beszéd,
behúzta maga után az ajtót.
Hogy öreg vagy fiatal,
kicsi vagy nagy,
rettenthetetlen fárosz, vagy beszari kis pöcs –
ezt sajnos ennyi idő alatt
egyáltalán nem sikerült kifigyelnem.
Igazából még azügyben sem tudok teljes bizonyossággal állást foglalni,
hogy Szokratész férfi-e
vagy nő.
Kár,
pedig szerettem volna elmondani neki,
mennyire örülök, hogy ezek szerint tévesek a híresztelések,
bíráit sikerült jobb belátásra bírnia,
és végül ostoba és elhamarkodott tervéről is
letett.
Elgondolkodva szálltam vissza a liftbe,
de még mielőtt lehúztam volna a címet,
eszembe jutott, hogy megnézem a kiszállítás tételei közt,
vajon mit rendelt magának ma estére
a mester.
Az applikáció három tételt sorolt fel:
̶ napi leves,
̶ almatorta,
̶ 2 dl burok.
Hogy ez az utóbbi mi lehetett,
arról sejtelmem sincs.
Talán csak lemaradtak az ékezetek.
Jó étvágyat, Szókratész!
Legyen szép estéd!
rontás
megfogja a fülénél és
lefixálja a helyet
maga elé emeli
most belövi a hátteret
bomba ötlet szép emlék lesz
szoktatja az elméjét
a Bazilika előtt áll
és fotózza
a bögréjét
kicsi piros kétségkívül
egész mutatós
innen látom: Memories of
Hungary-logós
le lehetne magunk előtt
tagadni de minek:
vannak rajta madarak
meg virágok
meg szívek
idő van: a TOKIO-ba
halat hoznak
mit tesz isten: éppen
delet harangoznak
mindjárt
vége
belebiciklizek a képbe
Báb
A pirosnál álltam a Bajcsy-Zsilinszky úton.
Az őszi napsütésben egy ökörnyál
ereszkedett le mellém a magasból.
Vékony volt, mint a legvékonyabb damil.
Rögtön tudtam, hogy apám próbál kapcsolatba lépni velem.
Ő mozgatja, úgymond, a szálakat.
Megelégelte a függetlenségemet,
és most olyasmibe próbál belerángatni,
amit később a szememre vethet,
és a fejemre olvashat.
Amiért a végén
büntetés jár.
Megpróbáltam ellenállni,
a biciklimen egyensúlyozva jobbra-
balra hadonásztam és kétségbeesetten
markolásztam a semmit,
míg az utolsó
utáni pillanatban sikerült kirántani a csuklómat
a rátekeredő szálak szorításából.
A lámpa zöldre váltott, és én újra
szabad voltam.
Az első sarkon bekanyarodtam,
és végigszáguldottam a Zichy Jenő utcán.
Pontban délben meghallottam a mobilom csipogását.
Lehúzódtam a padka mellé, megnyitottam az applikációt,
és megnéztem,
hogy ezúttal honnan
hová,
hány kilométeres távolságra,
mit kell szállítanom,
mindehhez hány perc áll rendelkezésemre,
és cserébe milyen összegű
javadalmazásra számíthatok.
Nevelődési regény
Első fejezet:
Tábláról
táblára terelnek
végig az úton, de
nem lehet
tudni,
kik.
A MOSLÉKTÁROLÓ HELYISÉG-től
a VIGYÁZZ, A MÁRVÁNY CSÚSZIK!-ig.
Utolsó fejezet:
Tábláról
táblára terelnek
végig az úton, de
nem lehet
tudni,
kik.
A MÁRVÁNYTÁROLÓ HELYISÉG-től
a VIGYÁZZ, A MOSLÉK CSÚSZIK!-ig.
KÁIN SQUARE
A történelemnek abban az utolsó,
végzetes pillanatában én épp
Budapest egyik fő
közlekedési csomópontjában várakoztam a kereszteződésnél,
és ahogy a nyeregben üldögéltem, feltűnt,
hogy a szemközti
épület üvegfalán lévő felirat egy-
két karakterét az előtte álló lámpaoszlop
kitakarja.
