MEGOSZTOM

Andrej metropolita

Jószerivel semmit nem tud Andrej Septickij görögkatolikus érsek életéről és tevékenységéről a magyar közönség, el is utasítjuk életproblémáink magyarázatához a keleti párhuzamok igénybevételét. 

Én ezen akkor döbbentem meg először, amikor egy múzeumban megláttam az ukrán népfelkelők ruházatát – majdnem ugyanolyan sapkát hordtak, mint a kurucok, dolmányuk, nadrágjuk, kardviseletük olyannyira hasonlított, hogy először azt hittem, valamiféle karikatúrát nézegetek Rákóczi Ferenc katonáiról. És nemcsak a ruházat hasonlít, hanem a konyha, a dalok, a táncok, a hatalomhoz való hozzáállás, az egész emberi mentalitás is – sokkal több közünk van Kelethez, mint azt bevalljuk.

*

I.sz. 451-ben tartottak egy zsinatot a ma Isztambulhoz tartozó kisvárosban, Khalkedónban, először talán itt szakadt darabokra a 335 óta, tehát kb. 120 éve egységes kereszténység, mindegy is, miféle hitelveken zajló vita miatt. Ez a szakadás évszázadokon át tartó folyamat volt, végül számos független (autokephal) keresztény egyház jött létre, a legismertebb hasadás szkizma néven ismert, amikor a római és a konstantinápolyi egyházi vezetők 1054-ben kölcsönösen kiátkozták egymást. Mi, akik a latin rítust követjük, továbbá felvilágosultnak, toleránsnak és együttműködőnek képzeljük magunkat, kereszténynek tartjuk ugyan a keletieket, de csak afféle másodrangú keresztényeknek. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a 19-20. század fordulójának idején egy római katolikus iskolában 30 gyerek ült egy osztályban, egy reformátusban 50, egy görögkatolikusban pedig 90 körül.

Ez a különös vallási konstrukció, a görögkatolikus egyház valóban a hatalmi kényszerek szülte fából vaskarika, de meggyökeresedett és már századok óta sok millió ember életét szervező szellemi erő. (Egyébként ugyanez a véleményem valamennyi nagy keresztény felekezetről.)

Először akkor jött létre az ún. „unionista” (tehát mondjuk így: egyesülő) egyház, amikor Hódító Mehmed szultán csapatai már magát Bizáncot fenyegették. Ekkor (1439-ben) a görögkeleti vallású, vagyis a saját elnevezése szerint igazhitű, azaz ortodox bizánci császár az összes főpapja kíséretében elzarándokolt Itáliába, a ferrara-firenzei zsinatra, hogy megcsókolja a római pápa lábát. A keleti egyház vezetői, ma úgy mondanánk, „önkritikát gyakoroltak”, nyilvánosan kijelentették, hogy a fontos vitatott kérdésekben tévedtek. Mindent beláttak, elfogadtak és aláírtak, amit csak kértek tőlük nyugati testvéreik – cserébe a katonai segítségért. 

VIII. Palailogosz Jánosnak hívták a császárt, aki megegyezett a pápával. A megegyezés legfontosabb pontja abban állt, hogy a görög keresztények is a római pápát ismerik el legfőbb uruknak ezután. Így jött létre az ún. unionista, vagyis egyesülő egyház. A pápa tartotta a szavát, megnyitotta kincsesládáit és hadseregeket szerelt fel, francia, magyar és lengyel csapatokat bocsátott a kor legnagyobb vezérének, Hunyadi Jánosnak a parancsnoksága alá, azzal, hogy akkor most menjen az a Hunyadi, és verje ki Európából végleg a törököt. A magyar urak közül néhányan akadékoskodtak, hogy dehát tizenöt évre szóló békeszerződést írtunk alá a törökökkel, nem lehetünk szószegők! Hiába. Túl erősnek bizonyult a siker csábítása, győzött a háborús álláspont. „Ez itt a nagy esély, soha többet ekkora sereg az iszlám ellen fel nem vonul, most vagy soha.” 

El is indult Hunyadi János a háborúba, iszonyatosan megverték Várnánál, a törökök pedig elfoglalták Bizáncot és a magyarokat ettől kezdve hitvány, hazug, szószegő nemzetnek tartották, akikkel szemben mindenféle csalárdság megengedhető.

A görögkeleti kereszténység az orosz, ukrán, román, belorusz stb. egyházakban folytatódott. Ez az utóélet mindaddig nem izgatta a latin Nyugatot, amíg a XVI. század végén Rettegett Iván cár az orosz birodalmat a térség befolyásos hatalmává nem emelte. Moszkva igényt formált arra, hogy minden pravoszláv ember lelki vezetője legyen. Ezt a szituációt a lengyel király nem szerette, ugyanis alattvalóinak legalább a harmada pravoszláv hiten élt. Elővették a valamikori ferrara-ravennai döntést, és ennek alapján arra kényszerítették a galíciai ruszinokat, hogy alkossanak unionista egyházat. Beterelték a lengyel király ortodox juhait a római akolba. Maradhattak a görög rítuson, de katolikus hívőkként. Galíciában ez a fő vallás, körülbelül ötmillió a hívek lélekszáma. (Nálunk is végbement ez a folyamat, a Habsburgok politikája a birodalomhoz tartozó románokat, szerbeket, ruszinokat kényszerítette vallásváltásra.)

Galíciában úgy alakult a történelem, hogy a hittételeknél a népi hovatartozás sokkal többet nyomott a latban. Nem aszerint választanak az itt élők vallást, hogy az mit hirdet a szent angyalokról, Szűz Máriáról, Jézus istenfiúságáról, az áldozásról és a püspök pásztorbotjáról, hanem aszerint, hogy ki melyik etnikai csoporthoz tartozik. Galíciában a protestánsok a német nemzetiségből kerültek ki, a katolikusok a lengyelből, a pravoszlávok az ukránból; görögkatolikusok pedig ruszinok voltak. Az a tény, hogy ellentétben Ukrajna nagy részével, ezen a vidéken a mai napig nem a görögkeleti, hanem a görögkatolikus vallás dominál, a galíciai öntudatot fejezi ki. Ennek az egyháznak, a görögkatolikusnak a vezetőjét a 20. század megtébolyodó évtizedeiben Andrej Septickijnek (1865-1944) hívták. Neve lengyel átiratban Andrzej Szeptycki.

*

Grófi rangba született, eredeti neve Roman Alexander Maria Septickij. Ő magát ukránnak tartotta, bár a ruszin eredetű család anyai ágon lengyel nemesi ősöket tudhatott magáénak. A lengyel tudat erősen dolgozott is közöttük, a későbbi metropolita egyik bátyja római katolikus szerzetes, másik pedig lengyel tábornok lett, ő azonban szenvedélyes szavakkal beszélt ukrán hovatartozásáról: „Ukrán vagyok a nagyapám és a dédnagyapám után. Teljes szívemmel szeretem a mi egyházunkat és a mi szent rítusainkat.” 

A daliás termetű, két méter tíz centi magas férfiú – apja akaratának ellenszegülve – görögkatolikus szerzetesnek állt, ekkor vette fel az Andrej nevet. A választás tudatos őskeresés eredménye, mert a bizánci kereszténység alapítójának tekintett Szent András (Szent Péter testvére) a görög egyház függetlenségét jelképezi. 

(tovább…)